Közélet

Mennyire veszélyesek Szeged játszóterei?

Mennyire veszélyesek Szeged játszóterei?

2018. május 15., kedd
Mennyire veszélyesek Szeged játszóterei?

Ennek néztünk utána, mivel a napokban egy 6 éves kisfiú törte össze magát a Honvéd téren.

Az már most kiderült, hogy

Szeged 120 játszóteréből szinte mindegyiken található kisebb-nagyobb hiba.

A Honvéd térena napokban esett le egy 6 éves kisfiú egy rossz mászókáról - legalábbis az anyja ezt állította lapunknak. Az SZKHT emberei viszont ezzel nem értettek egyet. Az esetről

EBBEN a cikkünkben

írtunk részletesen. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-től (SZKHT) úgy tudjuk, 120 játszótér van a városban, ebből pedig csupán 6 van Újszegeden. Minderre az önkormányzat szerint elég három ember, egy aki vizsgálja a játszótereket, és kettő, akik javítják őket. A szülők ezek közül leginkább az Máltai játszóteret, Erdélyi téren találhatót, valamint a Vedres utca mellett fekvő játszóteret kedvelik a leginkább.

A Maróczy Géza téren látszatra minden jó, de nem ez a szülők legnagyobb kedvence.

Megkérdeztük Mónit, aki kisfiával ment le a A Maróczy Géza térre, hogy mit gondol a játszótérről? Ők leginkább csak azért járnak oda, mert közel van hozzájuk, de egyébként a Vedres utcánál találhatót kedvelik, ami mellett mostanában viszont földmunkálatok folynak, ezért kénytelenek voltak váltani. Móni úgy gondolja, hogy mindkettő elég jó játszótér, de azt ő is látja, hogy a szépséghibákon lenne mit javítani.

A babakocsis Kitti egyelőre még nem aggódik a játszóterek állapota miatt.

Kitti, akit nem zavart, hogy a Vedres utcai játszótér mellett fel van túrva a föld, azt mondta, hogy ők még nem nagy játszóteresek, hiszen kisfia még csak fél éves, így ő csak a babakocsiból élvezi a parkot. Számukra később lesz fontos az, hogy a játszótéri eszközöknek milyen az állapota, de unokatestvérének Viviennek és az ő kisfiának már ez most is lényeges szempont. Vivi szerint a Vedres utcai is jó játszótér, de a legjobb a Retek és a Szilléri sugárút sarkán található Máltai játszótér, ahol szerinte kifogástalan minőségűek a hinták.

A Honvéd téren már messziről is látszanak a bajok.

A Honvéd térre is kinéztünk, ahol Anitával és Judittal beszélgettünk. Mielőtt megszólítottuk volna őket, pont Szilvia, és az ő 6 éves kisfiának balesete volt a témájuk. Ők szintén a Máltai játszótérre esküsznek. Ahogyan ők fogalmaztak, az egy rendkívül profi hely. Mikor rákérdeztünk, hogy a honvéd tériről mi a véleményük, először gyorsan körbe forgatták fejüket, majd megállapították, hogy az is egy használható játszótér, de rengeteg szépséghibája van, amiket jó lenne, ha kijavítanának, mert így az látszik rajta, hogy agyon van használva.

Az SZKHT embereinek nincs ideje javítgatni a szépséghibákat - mondták nekünk. De nem is nagyon akarják, ugyanis szerintük ezek a hibák a gyerekek miatt alakulnak ki, mert "nem megfelelően játszanak" - bármit is jelentsen ez.

A legfontosabb a biztonság, csak utána jön a szépség - mondja Árpád.

Kovács Árpád, az SZKHT játszótér ellenőre úgy fogalmazott, hogy ha három, 80 kilós gyerek egyszerre mászik fel egy rúdra, akkor természetes, hogy az megreped. Ő és két másik kollégája, pont az ilyen hétvégék után keletkező új hibák felderítésével és kijavításával töltik az idejüket. A fő szempont náluk az, hogy a baleseteket megelőzzék, ezért a felfüggesztéseket, a mozgó alkatrészeket, és a tartó elemeket szokták átvizsgálni.

Játszótéri alternatívának tudjuk javasolni a Tisza Parti Élmény és Kalandparkot, amit Újszegeden a Torontál tér mögött találhatnak. Az ott található eszközöket, mint a kötél és csúszó pályát, valamint a lombkorona sétányt csak nyitvatartási időben és biztonsági felszereléssel biztonságos használni, de az garantált, hogy egy játszótérhez képest jobb élményt nyújt, és felügyelet mellett még biztonságosabb is. Mikor a tegnapi napon ott jártunk, a Kalandpark nyitvatartási időn kívül is használható játszótéri részét éppen felújították, de a karbantartók biztosítottak minket afelől, hogy a munkálat mára befejeződnek, és a náluk elhasználódott fa mászókákat a gyerkőcök felújított állapotban vehetik birtokba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.