Közélet

Ünnepi menetrendről és játszóeszközökről döntött a bizottság

Ünnepi menetrendről és játszóeszközökről döntött a bizottság

2017. október 12., csütörtök
Ünnepi menetrendről és játszóeszközökről döntött a bizottság

Mindenszentekkor a szokásokhoz híven módosítják a szegedi menetrendet, továbbá újdonság, hogy november elejétől a Mömax közelében is megáll majd a 77A jelzésű járat.

Temetői járatok fognak közlekedni Szegeden október 28-a és november elseje között, melynek célja, hogy Mindenszentek ünnepén és halottak napján könnyebben meg tudják közelíteni a sírkerteket a lakosok. A temetői járatok érintik a lakótelepeket, a jelentősebb átszállási pontokat, így a Belvárosi temető Szeged túlnyomó részéről átszállás nélkül vagy egy átszállással megközelíthető lesz. Indulnak majd buszok Tarján Víztorony térről a belváros, illetve Rókus irányába, méghozzá félóránként. Ezen járatok közlekedtetése a négy nap viszonylatában csaknem nettó 2 millió forintba kerül a DAKK Zrt. által közlekedtetett buszok esetében. A Szegedi Közlekedési Kft. által üzemeltetett 3-as és 3F-es villamos pedig hosszabbított üzemidőben közlekednek, amelynek költségeire többlettámogatást nem igényelnek az önkormányzattól. November 4-étől módosul a 77A jelzésű buszjárat menetrendje is, a Kálvária sugárút és a Móravárosi kereszteződésének közelében megnyílt bútoráruháznál meglévő, de jelenleg nem használt buszmegállónál szabadnapokon meg fog állni az említett járat. A bizottsági ülésen elhangzott, azzal, hogy a Mömaxnál novembertől beiktatott megálló a járat menetidejét nem befolyásolja. Lengőgerenda helyett kötélhidat telepítenek a Koszorú, a Gyöngyvirág és a Régiposta utcai játszóterekre – ez is kiderült a városüzemeltetési bizottság ülésén. A gyártó javasolta szerződéskötés után a módosítást, mondván, hogy a kötélhíd stabilabb és időt állóbb játszóeszköz, továbbá ha többen játszanak rajta, akkor sem leng ki, vagyis a balesetveszély minimális. Mivel ugyanannyiba kerül a kötélhíd, mint a lengőgerenda, nem szükséges plusz forrásokat átcsoportosítani a változtatás miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.