Minden kezdet nehéz – A kapunyitási pánik buktatói

Friss diplomásként nem könnyű egyik pillanatról a másikra az iskolapadból a munkavilágába csöppenni. A fordulópontok könnyen pánikszerű állapotot idézhetnek elő, ezért sokan inkább a továbbtanulást választják alternatívaként.

A kapunyitási pánik elsősorban a húszas éveikben járó fiatalok válsága. Minden esetben egy több kimenetelű bizonytalan életszakaszhoz köthető, amikor a lehetőségekben egyaránt megjelenik a jó és a rossz fogalma is. Az útkeresés, a rengeteg választási lehetőség, a döntéshozatal ilyenkor teherként nehezedik a tanulmányaik végén járókra.

Mihalik Árpád

szociálpszichológus szerint klasszikusan a fiatal felnőttkorhoz szokták kötni, de az utóbbi időben ez változó tendenciát mutat. Néhány évtizeddel korábban a húszas éveik elején járókra volt jellemző a probléma, míg ma már inkább a harminchoz közeliekre. „A környezetünk változékonyabb, mint korábban. Egyre gyakrabban szembesül a mai ifjú generáció olyan „forgatókönyvekkel”, amire nem láttak szülői mintát. Ez előidézhet pánikszerű állapotot, amire különböző módon reagálnak. Van, aki nem hajlandó befejezni tanulmányait, mindig újba kezd bele, ahelyett, hogy dolgozni kezdene: az ilyen egyének nem képesek elindulni munkavállalás útján. Jellemző, hogy sokan inkább szerencsét próbálnak külföldön vagy továbbtanulnak, ezért az önálló életvitel még inkább kitolódik” – mondja a szakember.

Szabó Mária

2011-ben szerezte meg diplomáját a Szegedi Tudományegyetem alapképzésén. Mint mondja, akkoriban még egyáltalán nem volt felkészülve a munkavállalásra. A szerelem Németországba szólította az akkor 22 éves lányt, ezért ott próbált meg felvételt nyerni a mesterképzésre. „Nem sikerült, amit szerettem volna. A munkák, amiket kaptam, nem voltak elég színvonalasak, ezért inkább újrakezdtem az egyetemet. Be kell vallanom, az egyetemista státusz biztonságot nyújtott számomra. Mégsem voltam munkanélküli, hanem diák. Senki nem várt el tőlem semmit, főleg nem a felnőtté válást, ami nekem a munkavállalás „szinonímája”. Ha a velem egykorú barátaim mintája már előttem lenne, ha látnám, hogy vállalnak először munkát, hogy élnek meg egy párkapcsolatot, hogy nevelnek gyereket, akkor talán könnyebb lenne” – mondta Mária, aki jelenleg a tanulmányai végén jár a kasseli egyetemen. Mihalik Árpád álláspontja szerint nem a gyerekek akarnak később felnőni, hanem olyan környezetben élnek, ahol érzik: otthon ragadhatnak. „A mostani fiatal felnőttek szülei azt mondták, hogy tanulni kell, mert abban van a jövő. Nagyon felértékelődött az iskola szerepe, mert a magyar társadalomban élt egy munkásosztály, ami megtapasztalta, mennyire nehéz a fizikai munka, és a gyerekeiknek nem ezt szánták. A taníttatásban láttak perspektívát. Ez viszont maga után vonja azt is, hogy nem lesz keresőképes és önellátó a gyerek, a családon belüli autonómiája kicsi marad, mivel kiszolgáltatott a szüleivel szemben. Abban a korban, mikor már elvárható lenne, nem tudnak önálló döntéseket hozni, mert egyszerűen nincs mozgásterük”– tette hozzá.

Várkonyi Enikő

a környezetében lévő fiatalok többségen azt látja, sok a kérdőjel és a félelem bennük a pályakezdéssel kapcsolatban. A mai megváltozott piaci keretek közepette és a nagy versenynek köszönhetően magasak az elvárások. Mégis vannak olyanok, akik kihívásnak veszik, hogy friss diplomásként minél többet elérjenek. „Mint mindenki másnak, nekem is fontos a biztos megélhetés, az anyagi háttér. Ha jönne egy jó lehetőség, kihívásnak venném. A könnyen jött siker annak ellenére, hogy motiváló, „megrészegítően” is hathat. A felnőtté válás vegyes érzelmeket kelt bennem, mert amennyire vonzó, hogy valaki a saját maga ura lehet, ugyanannyi kérdőjelet is eredményez. Gyakran látom kétségbeesett ismerőseimen, hogy a többségük abszolút emiatt kezd bele új tanulmányokba, mert szeretné kitolni a diákéveket, amíg még rajtuk van a védő burok” – mondta a SZEGEDma.hu-nak a frissen végzett egyetemista, aki maga is a továbbtanulást választja a lehetőségek közül. Márk pozitívan áll a munkavállaláshoz, némi félelemmel ugyan, de magabiztosan tekint a jövőbe. Hamarosan végez a Szegedi Tudományegyetem mesterképzésén, utána doktori programra szeretne jelentkezni. Úgy érzi, sem a tudományos, sem a kulturális szféra nem bővelkedik álláslehetőségekben, mégis próbál bizakodó lenni. Hisz abban, hogy az évek során felhalmozott szellemi és kapcsolati tőke idővel kamatozni fog. "Kétségtelen, van egyfajta létbizonytalanság, félelem az ismeretlentől. Ez mintha generációs jelenség lenne. Ugyanakkor azt is látom, ezen a problémán különböző módokon lehet segíteni. Azok, akik tudatosan próbálják menedzselni az egyetemi éveiket, jobban bízhatnak abban, hogy képesek lesznek az itt szerzett, alapvetően elméleti tudást a gyakorlati életre konvertálni. Talán az is elmondható, hogy akik már az egyetem alatt bekapcsolódtak, akár önkéntesként, akár részmunkaidőben a végzettségükhöz lazán vagy szorosabban kapcsolódó tevékenységekbe, kevésbé érintettek a pályakezdés körüli szorongásban” – fejtette ki az egyetemista, aki szerint mindenkiben van egy természetes félelem ezzel kapcsolatban. Egy váltáshelyzet mindig kihívás, amely különféle megküzdési stratégiák mozgósítását igényli. A változó világhoz való alkalmazkodás mindenki számára nehéz. A szülők kevés mintát tudnak adni, hiszen a mai fiatalok gyakran olyan szakot végeznek el, ami tíz évvel ezelőtt még nem is létezett. Rengeteg lehetőség áll mindenki előtt, és általában pozitív kimenetelű történetek jelennek meg a médiában vagy az online felületeken. Mihalik Árpád szerint ha egy mai középiskolást vagy egyetemistát megkérdezünk, azt sem tudja eldönteni, az országon belül maradjon vagy elmenjen egy másik kontinensre. Gyakorlatilag végtelenek a lehetőségek. Ha több dolog közül kell választani, az mindig sokkal nehezebb, mintha csak egy közül kellene, ilyenkor az emberek többsége elhalasztja a döntéshozatalt, és előfordulhat a döntésképtelenség is.