Közélet

Körülölelték a Karolinát az iskolaalapító előtt tisztelegve

Körülölelték a Karolinát az iskolaalapító előtt tisztelegve

2017. június 14., szerda
Körülölelték a Karolinát az iskolaalapító előtt tisztelegve
karolina_elolanc006kf

Idén egyszerre lett 145 esztendős és 25 éves a Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolája, a Karolina. A kettős jubileum keretében az intézményt alapító Oltványi Pálra úgy emlékeztek, hogy élőlánccal körülölelték az intézményt.

Az alapítás napján, február másodikán indítottak

jubileumi programsorozatot

a Karolina Óvodában, Általános Iskolában, Gimnáziumban, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumban, amelynek keretében az intézmény alapítójáról és egyben első igazgatójáról,

Oltványi Pálról

az iskola körülölelésével emlékeztek. „Azt fejeztük ki az élőlánccal, hogy fontos számunkra ez az intézmény, ahol az a célunk, hogy a gyerekeknek ne csak tudást adjunk, hanem neveljük is őket úgy, hogy a keresztény értékrendet is átadjuk nekik” – mondta el portálunknak

Faragó Csilla M. Flóra

nővér. Oltványi Pál prépostra, földeáki lelkészre, a Ferenc József -, és a Szent-Sír lovagrendek lovagjára, pápai kamarásra nagybátyja hagyott annyi pénzt, hogy iskolát tudjon alapítani. A nővér kiemelte, nagyon fontosnak tartotta az ifjúság nevelését, s ő hívta meg a Boldogasszony Iskolanővéreket Szegedre. „Kitartással végezte az iskola alapítását, a kezdetekkor ugyanis több kétség felmerült, például, hogy jó-e, hogy leánynevelő intézmény létesül itt, egyáltalán az Iskolanővérek alkalmasak-e erre a feladatra, de Oltványi Pál meggyőzte a város akkori vezetését, hogy ez jó döntés. Kitartása példaértékű, amit a mai diákoknak is érdemes megmutatnunk” – fogalmazott a nővér. Az sem véletlen, hogy a Boldogasszony Iskolanővéreket hozta Szegedre, hiszen Bajorországban, ahol az első intézményt alapították, nagyon gyorsan terjedt a rend, ugyanis a legmodernebb módszerekkel és eszközökkel tanítottak. Például az ő iskoláikban volt külön testnevelésóra, ami akkoriban különlegességnek számított. „Oltványi Pál tudta, hogy az Iskolanővérek úgy nevelnek, hogy a testet, lelket és szellemet egyaránt nevelik, s ezt ő nagyon fontosnak tartotta” – fűzte hozzá Faragó Csilla M. Flóra. Ma mintegy 850 gyermeket tanítanak és nevelnek a Karolinában, az intézmény 1872-es alapítását követően 1948-ig működhetett, majd 44 évnyi szünet után kezdhették újra az oktató-nevelő munkát a Szentháromság utcai intézmény falai között 1992-ben.

Szegedi Ágnes

főigazgató kérdésünkre elmondta, 25 éve családok fogtak össze, és keresték meg a nővéreket Budapesten, kérve, jöjjenek vissza Szegedre. „A nővérek identitása, az ő Istennel és a rendalapító

Terézia

anyával való kapcsolata pont ugyanúgy jelen van intézményünkben, mint 145 évvel ezelőtt. Ezért is hívták a családok vissza Szegedre az Iskolanővéreket, mert szerették volna, ha ezt a gyermekeik is megérezhetik” – fogalmazott a főigazgató. Faragó Csilla M. Flóra nővér elmondta, hogy a jubileumi év nyitánya után az öregdiákoknak szerveztek találkozót, most körülölelték az iskolát, majd a programok szeptemberben folytatódnak. Iskolai zarándoklatot szerveznek Petőfiszállásra, kiadványt készítenek az elmúlt negyedszázadról, egy filmet az iskola történetéről, valamint egy zászlót is készítenek, továbbá egy zeneszerző himnuszt is komponál a Karolina-iskolának, ami az évnyitón fog felcsendülni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.