Tóth I. János: A Demográfiai Fórumtól a Családok Világtalálkozójáig

A magyar társadalom évtizedek óta demográfiai válságban van: öregszik és csökken a népessége. Az elmúlt 40 év alatt hazánk lakossága 1 millió emberrel csökkent - írja szerkesztőségünknek küldött levelében Tóth I. János szegedi filozófus, amit szó szerint közlünk.

Vasárnap fejeződött be a Családok XI világkongresszusa (WCF) Budapesten, amelyre 60 országból több százan érkeztek: vezető politikusok, tudósok, lelkészek, médiaszakemberek és persze egyszerű érdeklődők. A konferencia kulcsszavai: demográfiai válság, természetes család, családbarát ország. A rendezvényen a magyar kormány a legmagasabb szinten képviselte magát. A kormányfő nyitotta meg, majd

Balog Zoltán

miniszter,

Novák Katalin

államtitkár és más szintén magas rangú kormánypolitikusok aktív részvétele mellett zajlott le a találkozó. A résztvevők szombat délután elfogadták a kongresszus zárónyilatkozatát, amely többek között hangsúlyozta, hogy a család természetes és alapvető egysége a társadalomnak, a szabadság és a demokrácia alapja. A természetes család a házasság kötelékével kezdődik, amely egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége annak érdekében, hogy gyerekeik szülessenek. A család minden politikai párt felett áll, ezért megérdemli minden kormány védelmét. A kormány a Családok Világtalálkozója előtt, csütörtökön szervezte meg a második Budapesti Demográfiai Fórumot és ezzel is jelezve, hogy számára a klasszikus („természetes”) család, amely férjből, feleségből és gyerekekből áll nemcsak és nem elsősorban ideológiai, hanem demográfiai okokból fontos. A Világtalálkozó előadóitól a természetes család kitüntetettsége mellett ideológiai, vallási és szekuláris (demográfiai) jellegű érveket hallhattunk. Szubjektív beszámolómban én csak a szekuláris jellegű demográfiai érvekre koncentrálok. A magyar társadalom évtizedek óta demográfiai válságban van: öregszik és csökken a népessége. Az elmúlt 40 év alatt hazánk lakossága 1 millió emberrel csökkent. A kilátások sem biztatóak. Eredményes beavatkozás hiányában a lakosság létszáma 2060-ra 7,9 millióra, míg 2100-ra 4,5 milliónyi, zömmel idős emberre apad. Mindez együtt jár a kreativitás, a termelékenység, a versenyképesség, a gazdasági növekedés és a GDP csökkenésével, ill. az adók növekedésével. A népességfogyás és elöregedés a társadalom gazdasági agóniáját is jelenti. Ahhoz, hogy a népességcsökkenés és az elöregedés folyamatát megállítsuk vagy több bevándorlóra vagy több gyerekre van szükség. A magyar kormány az országot sújtó demográfiai válságot a születési és termékenységi arányszám emelésével akarja megoldani. Ahogy azt

Orbán Viktor

hangsúlyozta: „A természetes reprodukció helyreállítása nemzeti ügy, nem egy nemzeti ügy a sok közül, hanem a nemzeti ügy, és európai ügy is, nem egy európai ügy, hanem az európai ügy". Majd kijelentette, hogy 2030-ra el kell érni a 2,1 gyerek/nő termékenységi arányszámot. S ezzel a kijelentéssel illetve program tervezettel a népesedési kérdést a politikai centrumába helyezte. Ahogy azt a kávészünetben egy amerikai-magyar kollégával megbeszéltük, még egyikünk sem hallott ilyen jellegű politikai beszédet. Az igazságosság legfőbb követelménye, mondja

Arisztotelész

a Nikomakhoszi etikában (1131a), hogy az egyenlő dolgokat egyenlő, a nem egyenlő dolgokat pedig nem egyenlő módon kezeljük. A gyermeknemzésre potenciálisan képes heteroszexuális párok kapcsolata alapjaiban különbözik a homoszexuális párok kapcsolatától, akik erre eleve nem képesek. Az előbbi társulás túlmutat önmagán, mivel egy közhasznú kapcsolat, míg az utóbbi pusztán egy magán természettű társulás. Ezért a heteroszexuális párok kapcsolatát másképp kell kezelni, mint a homoszexuális párok kapcsolatát. Az előbbit a házasság intézményével védeni és támogatni kell, míg az utóbit nem kell ilyen erős védelemben és támogatásban részesíteni. Természetesen a homoszexuális embereknek joguk van homoszexuális kapcsolatban élni, de igazságtalan eljárás őket a házasság intézményének a védelmében („szentségében”) részesíteni. Az államot – nagyon helyesen – nem érdekli, két vagy akár több ember magántermészetű szexuális társulása, ugyanakkor mint a közjó őrének segítséget kell nyújtani a gyermeknemzésre potenciális képes heteroszexuális pároknak abban, hogy kapcsolatuk elvezessen a kívánt gyerekek megszületéséhez és felneveléséhez. A társadalmi szempontból, erre az intézményes védelemre, vagyis a házasságra azért van szükség, mert a gyerek nemcsak „magánjószág”, hanem egy speciális „közjószág” is, akinek a megszületése és felnevelése nemcsak magánérdek, hanem közérdek is. Fenntartható és stabil népesség nélkül nincs közjó. Az Európát sújtó demográfiai válság megoldása szempontjából másodlagos jelentőségű kérdés, hogy az elhagyott vagy árván maradt gyerekek felnevelését csak a természetes családokra bízzuk vagy erre lehetőséget adunk az azonos nemű pároknak is. Erről a kérdésről nyilván lehet egy racionális vitás folytatni, ahol minden érdekelt fél szempontjait, így a gyerek szempontjait is mérlegeljük. Az azonban egy kicsit ijesztő, hogy a szólásszabadság hazájában, azokat, akik a természetes család mellett érvelnek, elbocsájtják a munkahelyükről, ahogy arról az egyik angol előadó (

Andrea Williams

) beszámolt. Úgy tűnik, hogy a szólásszabadságot támogató nyitott és toleráns klasszikus liberalizmusból, mára egy intoleráns és totalitáriánus jellegű „liberalizmus” alakult ki, ahogy azt több előadó (szingapúri

Lawrence Khong

lelkész, vagy grúz

Levan Vasadze

) is hangsúlyozta. Egy amerikai professzor (

Patrick F. Fagan

) arról beszélt, hogy a természetes család ideája majd a 22. században kap gyakorlati jelentőséget. Nos, a szinte ideálisnak (1,9 gyerek/nő) tekinthető amerikai termékenységi arányszám mellett érthető, hogy számukra ez a kérdéskör nem gyakorlati, hanem ideológiai szempontból fontos. Európában azonban az elöregedés és a népesség „természetes” fogyása nem a távoli jövő, hanem a jelen problémája. Egy német politikus (

Martin Patzelt

, Deutcher Bundestag tagja, CDU) arról számolt be, hogy a családtámogató intézkedések tömegét meghozva sem sikerült érdemi fordulatot elérni a termékenységi arányszámban. Bár a német termékenység arányszám 1,37-ről, 1,5-re (2015) emelkedett, de ha ebből kiszűrjük a migránsok magasabb termékenységi arányszámából fakadó hatásokat, akkor az emelkedés csak néhány százalékos (1,43). Úgy tűnik, hogy a németek az ideális szintnél (2,1-es termékenységi aránynál) kevesebb gyereket akarnak, s ezen az alapvető tényen a családpolitikai ösztönzők nem tudnak változtatni. Kelet-Európában a demográfiai helyet egyszerre rosszabb és jobb, mint Nyugat-Európában. Rosszabb, mert a népesedési válság e régiót különösen súlyosan érinti, ugyanis itt nemcsak alacsony a termékenységi arányszám, mint Nyugat-Európában és Kelet-Ázsiában, hanem magas a haladóság és a kivándorlási arány is. Ezért a kisebb létszámú országok lassan a demográfiai összeroppanás határára kerültek. A helyzet azonban annyival jobb, hogy itt a fiatalok többnyire 2-3 gyereket akarnak, még ha ezek a gyerekek végül valamilyen külsődleges korlát vagy akadály miatt nem születnek meg. Ha azonban a társadalom és az állam elhárítja ezeket a gazdasági-pénzügyi terheket, akkor a kívánt gyerekek is megszülethetnek. A lett nagycsaládok szervezetének vezetője (

Leonids Mucenieks

) országának tragikus népesedési kilátásárairól beszélt. Az 1990-ben még 2,6 milliós Lettország lakossága 2014-re 2 millió alá csökkent és 2050-re a lakosság száma várhatóan 1,6 millió fő alá fog csökkeni. Azaz 60 év alatt az ország elveszíti lakosságának a 40%-át. A szünetben megkérdeztem tőle, hogy mi hiányzik egy sikeres lett családpolitikához: a pénz válaszolta lakonikusan. Továbbá az iránt is érdeklődtem, hogy a lettek tudatában vannak-e annak a súlyos demográfiai helyzetnek, amiben az országuk van; természetesen, válaszolta. Úgy tűnt nem is nagyon értette a kérdést. Mindez számomra azt mutatja, hogy a népesedési válság felismerésében és tudatosításában a lettek előttünk járnak, mert ha a magyarokat megkérdezzük, hogy mi az ország legsúlyosabb problémája, akkor sokfajta választ kapunk az egészségügytől az oktatásig, de csak kevesen említenék meg – tényszerűen a legsúlyosabb problémát – a népességcsökkenést és elöregedést.

Bosco Obradovic

(elnök és parlamenti képviselő, Dveri Párt) elmondta, hogy Szerbia az egyetlen olyan európai ország, ahol a parlamentbe került egy olyan új párt, amelynek központi témája a népességfogyás. A párt javaslatai között szerepel többek között a főállású anyaság intézménye is. Tekintve, hogy ez a téma a „szívügyem” így a beszélgetés végül oda vezetett, hogy adtam egy rövid interjút a számukra. A politikai szempontból instabil Macedónia, demográfiai szempontból jól áll, hiszen azon kevés Kelet-Európai országok egyike, ahol a népességet a természetes növekedés jellemzi. Ennek elsősorban az az oka, hogy a termékenységi arányszám 1995-ig 2,1-es érték felett volt. Később itt is csökkent a termékenységi arányszám, de felismerték a probléma súlyát és a 2005-ös mélypontot jelentő 1,56-os termékenységi arányszámot számos intézkedéssel sikerült feltornáznia 1,62-ra (2016). A nem-pénzügyi jellegű intézkedések között

Vladimir Gjorchev

, kereszténydemokrata parlamenti képviselő megemlítette a családbarát reklámokat, illetve azt hogy az abortuszra jelentkező nők a végső döntése előtt egy orvosi vizsgálat keretében meghallgathatják a magzat szívhangját. Lengyelország demográfiai helyzetéről a szociális és családügyi miniszter (

Elzbieta Rafalska

) számolt be. Elmondta, hogy a korábbi tendenciák szerint 2050-re 4,5 millióval csökkenhet az ország lélekszáma. A termékenységi arányszám 2003-ban érte el az 1,22-es minimumot. Előadásában azt is hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak sikerült megtörnie a népességfogyás gyors ütemét az ún. Család 500+ programmal, amelynek hatására nemcsak a termékenységi arányszámok, hanem a születési számok is jelentősen nőttek. 2016-ban 385 ezer gyerek született (1,31 gyerek/nő), ami 16 ezer gyerekkel több, mint 2015-ben. 2017-re pedig 410- 420 ezer gyerek születését várják. Mindez az új családtámogatási rendszer eredménye, amelynek lényege, hogy a családok a második gyermek megszületésétől gyermekenként havonta 500 zlotyt, azaz mintegy 35.000 forintot kapnak a gyermek 18. születésnapjáig. Jelenleg 2,7 millió családban 3,7 millió gyereknek jár ez a juttatás, amelynek célja a születésszám növelése és a szegénység felszámolása a legfiatalabb korosztályban. Itt jegyzem meg, hogy sajnos a magyar termékenységi arányszámnak az elmúlt években tapasztalható növekedését 1,21-ről (2011) 1,49-re (2016) nem, vagy csak nagyon kis mértékben kísérte a születési szám emelkedése, mivel ennél gyorsabban csökkent a termékenykorú nők száma. Mindez jól mutatja, hogy az évi 30-50 ezer plusz gyerek megszületése érdekében a kormánynak még sok javaslatot kell megfogalmaznia, különösképpen azért, mert a gyerekvállalást csak pozitív eszközökkel kívánják ösztönözni. Ezen a téren kormány, nagyon helyesen, elutasít minden bürokratikus kényszert, pl. a szingli adót, ahogy azt Rétvári Bence államtitkár is hangsúlyozta.

A szerző habilitált docens a Szegedi Tudományegyetemen.