„Példátlan mérvben rezgésbe hozta az emberiség szívének részvét-húrjait” + FOTÓK

138 éve árasztotta el a Tisza Szegedet, alig maradt utána álló épület a városban. A hatalmas pusztulásból és halálból végül új élet sarjadt.

1879. március 12. hajnali két óra. Az előző esti vihar északnyugati szele egyenesen a töltésnek a vasút töltésének irányította a kiáradt Tisza vizét. A víz betört Szegedre. Az áldozatokról eltérő számadatok ismertek, a legalacsonyabb becslés 146 halottat említ, a legmagasabb 165-öt. A Szeged története

Lechner Lajos

adatait idézi: 5723 házból csupán 265 maradt épen. A tragédia azonban évtizedek óta a levegőben lógott. A Tisza északi részét ugyan szabályozták, de a délit nem, ami rendszeresen okozott árvizeket. A vészharangot már az 1870-es években kongatták, de a város nem rendelkezett a szükséges anyagiakkal. 1879 februárjában nem a Tisza árhulláma okozta a bajt, hanem az, hogy a hónap végén a Körös és a Maros is megáradt. Március 5-én reggel rekord magas volt Szegednél a vízállás: 806 centiméter. Még aznap este átszakította a Maros által felduzzasztott Tisza Petresnél a gátat, a víz egyre közeledett a városhoz, sorra áttörve a kisebb gátakat, s már 7-én elárasztotta a Kiskundorozsma és Szeged Rókus városrésze közötti területet. Habár volt remény a megmenekülésre, végül a vihar kettészakította ezt. Hiába készültek fel a város különböző pontjain csónakokkal a hatóságok, vettek részt a munkában az eredetileg az árvíz elleni felkészülésre kiküldött temesvári utászok, mégis egy hétig tartott a mentés. A lakosok egy része Újszegedre menekült, mások a vár falain szemlélték az elpusztult várost, s rengeteg embert fogadtak be az épen maradt épületekbe – például a Zsótér-házba. A víz három hónapig állt három-négy méter magasan, a gyengébb épületek napok alatt összeomlottak. A város kis része, a történelmi Palánk maradt csupán szárazon. Címadó szavainkat

Kossuth Lajostól

vettük, de egykori ellenfele,

Ferenc József

király is szomorúan szemlélte meg március 17-én a várost, azonnali segítséget ígért, majd a városnak ajándékozta a várat. Az egész világ megmozdult Szegedért, Párizsban hangversenyt tartottak, de még Afrikából is érkezett felajánlás, a korabeli világsajtó aktív közreműködésének köszönhetően. Somogyi Károly esztergomi kanonok gazdag könyvtárát nyújtotta át a városnak. Az árvíz utáni újjáépítők jó munkát végeztek, napjainkig meghatározza Szeged képét a körutas-sugárutas utcarendszer, az ekkor emelt épületek. Habár a tervezetthez képest kisebb mértékben emelték meg a város átlagszintjét, mindmáig sikerült elkerülni, hogy újból a víz legyen az úr.