Szemétből csinálnak pénzt Szegeden - válogatóüzem épül és a hőt is hasznosítanák



Egy modern hulladékválogató üzem épül a Sándorfalvi úton a környezetgazdák nyertes pályázata révén, ami jövőre kezdi meg működését – tudtuk meg Makrai Lászlótól. A cégvezető jövőbeni terveikkel kapcsolatban azt is elmondta a SZEGEDma.hu-nak, hogy a hőszolgáltatóval közös projektet terveznek, amelynek révén a biogázerőműben keletkező hulladékhőt használati melegvíz melegítésére használnák fel az Északi Fűtőműben.
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., egy újabb divízióval bővült a korábban is szerteágazó tevékenységi körük, a Testamentum temetkezési cég január elsejével beolvadt hozzájuk ugyanis, másrészt önálló kommunális hulladékszállítással foglalkozó társaság vált ki augusztus elsejével. „Ennek révén a társaság költségvetése nagyjából a harmadára esett vissza, de az ipari, konténeres hulladékszállítás az anyacégnél maradt. A teljes infrastruktúrát az új hulladékgazdálkodási társaság bérli tőlünk, együtt igyekszünk továbbra is ellátni minden feladatot, viszont függetlenedett egymástól a két cég gazdálkodása” – részletezte
Makrai László
.
Hulladékválogató épül Szegeden
Az ügyvezetőtől megtudtuk, tavaly lezárult egy másfél milliárdos pályázatuk, amit egy térségi hulladékgazdálkodási társulás gesztoraként vezettek a szegedi környezetgazdák. Már üzembe is álltak azok a gépek, amelyeket nyertek a szolgáltatók, s amiért bérleti díjat is fizetnek a társulásnak. „Van egy további nyertes, 7,6 milliárd forint értékű pályázatunk is, ami egy komplex hulladékgazdálkodási fejlesztést, beruházást takar. Egy modern high-tec, 21. századi hulladékválogató mű fog épülni, amire részben azért is kényszerültünk, mert sajnálatos módon a lakosság jelentős része továbbra sem tartja kötelességének a háztartási szelektív hulladékgyűjtést. Sajnos a közöny nagy úr, azt a mozdulatot, amit szándék hiányában nem hajlandók sokan megtenni a konyhában, technológia és energia befektetéssel, vagyis nagyon drágán kell pótolni, és utólag válogatni a hulladékot. Az ebből kinyert alapanyag azonban sajnos sosem lehet olyan minőségű, mint a háztartásokban előszelektált hulladék, hanem általában csak égetésre, vagyis energiatermelésre alkalmas csomagolási anyag nyerhető ki belőle, vagyis gyártási újrafelhasználásra kevésbé alkalmas.” – magyarázta Makrai László. Felhívta a figyelmet arra is az ügyvezető, hogy már 2015-től kötelező a lakosságnak a csomagolási hulladék háztartási szelektálása, ám ebből szinte semmit sem látnak, Szegeden nem növekedett jelentősen a gyűjtőszigetekben, hulladékudvarokban és a sárgazsákban átadott csomagolási hulladékmennyiség.

Érdemes tudni, hogy egy társulás keretében 32 településsel áll kapcsolatban a cég, ami többek közt sikeresen hajtotta végre korábban a települések régi szemétlerakó telepeinek felszámolását, rekultivációját. Ezen települések viszont vállalták, hogy a cég Sándorfalvi úti lerakójába szállíttatják a 250 000 lakosuk által megtermelt hulladékot, beleértve a szelektíven gyűjtöttet is valamint településenként hulladékudvart üzemeltetnek. Az új hulladékválogató várhatóan 2018-ban megkezdheti a működését, s addigra lezárulnak a jármű, berendezés és egyéb építési beszerzések is. Kérdésünkre a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, néhány olyan szelektív hulladékgyűjtő szigetet felszámoltak az elmúlt években, ahol nem a pályázatból létesített földbe süllyesztett tartályok voltak, hanem konténerek a lakosok igényeihez igazodva. Mint mondta, nem volt tartható a közterületek állapota, mert sokan nem rendeltetésszerűen használták, és gyakorlatilag illegális hulladék lerakatok alakultak ki a környékükön. Kitért arra is, vannak igények arra, hogy újabb szelektív szigeteket alakítsanak ki Szegeden, és bár több gyűjtőszigetet nem tudnak kihelyezni, de a rendszert lehet fejleszteni, például oly módon, hogy edényzetet adnak ki a sárga zsákos rendszer helyett. Már elindult egy olyan kezdeményezés, hogy jogi személyeknek, tehát társasházak részére kiadnak szelektív konténereket vagy kukákat, leszerződnek velük, azonban lehetőséget kell teremteni edényzet ürítésére. Ezáltal a társasház hulladékmennyisége is csökken. Az új társasházak építésekor már merültek fel ilyen igények. A cégvezető rámutatott, a jogszabályok szerint eleve afelé kell elmozdulni, hogy a lakossághoz minél közelebb meg kell teremteni a szelektív gyűjtés lehetőségét. Az viszont kérdéses, hogy ha kihelyeznek egy szelektív konténert, ténylegesen arra fogja-e használni a lakosság.

Egy városrészt is kifűtenének hulladékhővel
Makrai arról tájékoztatta portálunkat, kisebb energetikai beruházásaik folyamatosan vannak, például fotovoltaikus, azaz napelemes erőműveket üzemelnek be. Egy további projektről is beszámolt a cégvezető: a második éve működő
depóniagáz-kiserőműhulladékhőjének felhasználásában gondolkodnak a SZETÁV Kft.-vel közösen. Ennek keretében a gázmotor hűtés és a kipufogógáz hulladékhőjét hasznosítanák hőcserélőn keresztül. Egy tanulmányterv már készült, amiből kiderül, hogy 1 megawatt hőenergiát tudnának kinyerni a következő 30 évben minden esztendőben, amivel éves szinten mintegy 1 millió köbméter földgáz váltható ki. Ehhez energetikai pályázat benyújtását tervezik a hőszolgáltatóval, amelynek keretében a legközelebbi makkosházi fűtőműhöz távhővezeték épülhetne ki, ahol használati melegvíz fűtés rásegítése történne evvel az energiával.