Wittner Mária: 1956-ban felszabadult a magyar lélek a félelem alól

Wittner Mária 1956-os halálraítélttel elsősorban az 1990 utáni megemlékezésekről beszélgettünk. Szerinte ünnep és gyász is volt 1956, nem tudja elfeledni, hogy milyen volt embereket temetni. Elutasítja, hogy párhuzamokat vonjanak a közel-keleti és a 60 évvel ezelőtti magyar menekültek között. Az 50. évforduló után úgy érzi, hogy most tudnak csak méltóképpen megemlékezni a forradalomról.

„1990-ben azt állították, még a csapból is '56 folyik. Elhiszem, hogy sokaknak nem tetszik ez a csapvíz, de nekünk sem tetszett az, amit velünk műveltek 33 éven keresztül” - a forradalom 60. évfordulója alkalmából

Wittner Mária

'56-os halálraítélttel, volt országgyűlési képviselővel beszélgettünk a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. Az 1963-as amnesztiarendelet után hét évvel, nemzetközi nyomásra börtönéből kiszabaduló egykori fegyveres felkelőt elsősorban nem saját élményeiről kérdeztük, hanem arról, miként értékeli az elmúlt 25 év emlékezetpolitikáját. Az említett érdeklődés később lanyhult,

Horn Gyula

miniszterelnöksége idején Wittner szerint „elkezdődött a visszarendeződés”, s ugyan fellélegzett a következő kormány alatt, de az MSZP újból visszatért, majd bekövetkezett 2006 ősze.

„A Szolidaritás megalakulásának 25. évfordulóján Varsóban voltunk. A mellettem álló - szintén '56-os -

Engelmayer Ákosnak

azt mondtam, hogy a lengyelek kitettek magukért. Vajon milyen lesz jövőre a mi 50 éves évfordulónk? Aztán egy év múlva megkaptuk a választ, akkor mutatkoztak be igazán. Kiderült, hogy nem változtak egy jottányit sem. Mindennek a teteje volt, amikor a megemlékezést vérbe fojtották. S ezek után még elvárta volna

Gyurcsány Ferenc

, hogy sorakozzunk fel mellette, mikor az Európai Uniós elnökök itt voltak” - így Wittner Mária. Úgy érzi, igazán most tud emlékezni illő módon az ország, ahogy a mártírok és a hősök megérdemlik. „Nagyon jó volt

Áder János

köztársasági elnök beszéde

a MEFESZ-megemlékezésen

. Abban a pár szóban mindent kifejezett” - vélekedett. „Azt szoktam a gyerekeknek mondani, hogy mi már megtettük a magunk harcát fegyverrel, hiszen a szabad utazás a rendszerváltás köszönhető, ami '56 csontjaira épült. Most viszont tényleg oda kell figyelni a magyar történelemre, mert a saját harcukat szellemi síkon kell megvívni” - fogalmazott a volt képviselő, aki hatalmas kihívásnak tartja a migrációt Európa és Magyarország számára. Meggyőződése, hogy sok ember nem fogja fel a veszély mértékét, azt viszont visszautasítja, hogy párhuzamot vonjanak az '56-os és a közel-keleti menekültek között. „Nem ugyanaz volt, nem véletlenül emlékezik meg rá most is Amerika!” – látszott, hogy már a kérdés feltevése közben is legszívesebben megcáfolta volna ezt a feltételezést. „Miért? Mert Egyesült Államok biztatott minket a Szabad Európán keresztül, de benne hagyott a slamasztikában. Viszont soha annyi szürke agysejt nem érte el Amerika partjait, mint ’56-ban. Nem voltak közöttük robbantani akarók, csupán tanulni vágyók, akik később tudóssá lettek. A magyar menekültek nem dobálták át a kerítésen a gyerekeket, hanem lágerben vártak sorsukat” – folytatta. Szerinte a mostani menekülteket a háborúkért felelős Egyesült Államoknak és a volt gyarmatosító országoknak kell befogadni – hazánk nem felelős az ottani konfliktusokért.

„Még félig számonkérés sem volt. Mert mikor tették ezt meg? Lett volna 25 éve, hogy leülje azt az időt, amit kap” – reagált arra, amikor

Biszku Béla

perbefogásáról és haláláról kérdeztük. Nem tagadja, a rendszerváltás idején középvezetői szinttől felfelé mindenkit leváltott volna. Elvette volna a magas nyugdíjakat, csupán annyi járt volna nekik, mint más dolgozóknak. A budai villákból is kiköltöztette volna őket egy panellakásba, mert azokat másoktól vették el 1945-ben. Emlékeztetett rá, hogy micsoda felháborodást okozott itthon és az unióban is, amikor a második Orbán-kormány nyugdíjba akarta küldeni a 62 éves bírókat, s végül meghátrált a magyar vezetés. Nem sokkal később ugyanezt a döntést Olaszországban minden különösebb ellenállás nélkül sikerült végrehajtani. Szerinte ez azért lehetett így, mert ott nem voltak olyanok, akik akadályozták volna az országépítést. Azt szeretné, ha inkább a mindig tisztákról, a hősökről, a mártírokról szólna az emlékezet. A börtönévek, a megaláztatások ellenére számára részben ünnep is október 23-a, „mert felszabadult a magyar lélek a nyomás, a félelem alól. Azonban emlékszem november másodikára is, amikor temettük az embereket a tereken, s minden csupa fehér krizantém volt, az ablakokban pedig gyertyák égtek. Az gyász volt.”