A Csillagban működő hadifogolytáborban elhunyt háromezer katonára és civilre emlékeztek + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Az 600 főre tervezett Csillagbörtönben a szovjet Vöröshadsereg 12 ezer hadifoglyot zsúfolt össze 1944-1945-ben, közülük háromezer katona és civil sosem hagyta el a Mars téri épületegyüttes falait az elégtelen élelmezés és a tífuszjárvány miatt. Rájuk konferenciával és emléktábla-avatással emlékeztek a Szegedi Fegyház és Börtönben.

A „Hadifogolytábor és hadifogolysors a Szegedi Fegyház és Börtönben 1944-1945-ben” címmel rendezett konferencia levezető elnöke,

Csóti András

bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka elmondta, a rendezvény fővédnöki tisztét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter a kezdetektől felkarolta az emlékkonferencia célkitűzését, az hiánypótló jellegűnek, és a nemzeti akarat és megnyugvás, az utókor megbecsülésének nemes példájaként értékelte.

Juhász Tünde

kormánymegbízott arra emlékeztetett, hogy az hadifogolytábor áldozatainak máig nem volt emlékhelye, egyedül a Belvárosi temetőben egy keresztnél róhatták le tiszteletüket a hozzátartozók. „Hiszek abban, hogy a múlt megidézése, az események feltárása és továbbadása az egyik olyan hathatós módszer, amely lehetőséget kínál az okulásra” – fogalmazott. Szeged 1944-es katonai megszállásáról

Halmágyi Pál

hadtörténész tartott előadást, ismertetve, miként tört be hazánk területére a szovjet Vöröshadsereg, mint elmondta, már 1944 szeptember elején Szeged alatt voltak az oroszok, 25-én Hódmezővásárhely Újváros városrészében páncélosok csaptak össze és egészen Földeákig verték vissza a szovjeteket, akik 26-án elfoglalták Makót, majd október 6-án indult el a nagy áttörés. Október 9-én már Szegedet is nagy bombázások érték, Alsóvároson lakóházakat értek találatok, illetve a vasútállomást. Halmágyi elmondta, Szeged október 11-i elfoglalásakor a Vöröshadseregnek 100-120 hadifoglya volt, de mivel kevésnek ítélték a létszámot, további 200 polgári személyt is bezártak, vagyis már a kezdetektől nemcsak katonákat zártak be a Csillagba.

A Szegedi Királyi Kerületi Börtön, mint szovjet hadifogolytábor címmel tartott előadásában

Farkas Csaba

történész, a Csongrád Megyei Levéltár főlevéltárosa először arról beszélt, hogy igencsak foghíjas forrásanyagból tudnak csak dolgozni a kutatók, hiszen az oroszul íródott hivatalos dokumentumok egy részét a szovjetek magukkal vitték, vagyis oroszországi levéltárakban lehet esetleg fellelni azokat, másrészt a magyar hatóságokat nem is mindig tájékoztatták. Az viszont biztos, hogy akkoriban mintegy 90 ezer katona ellátásáról kellett gondoskodni Szegeden. A hatszáz férőhelyes Csillagbörtönben tizenkétezer foglyot zsúfoltak össze, ami hússzorosa volt az akkori befogadóképességnek, egy magánzárkában akár 15-en is voltak. A kutató elmondta, hogy a Csillag mellett Nagyfán és Ásotthalmon is voltak hadifoglyok, a tél beköszöntével gondot okozott a börtön felfűtése, a Nagyfára telepítettek fakivágásokra fogták, sőt az is felmerült, hogy a Széchenyi téri platánsort is kivágják, hogy legyen mivel fűteni. A rossz élelmezési és higiénés körülmények következtében tífuszjárvány tört ki, melyről szintén nincsenek pontos adatok, ám 1945 februárjában a szegedi polgármesteri hivatal jelentést tett erről, ám még abban a hónapban teljesen elzárták a Csillagbörtönt a várostól, semmit nem lehetett onnantól kezdve bejuttatni a hadifoglyoknak. A betegeket eleinte városi kórházba szállították, ezzel gyakorlatilag Szegedre szabadították a tífuszjárványt. Sokan meghaltak a börtön falai között, őket eleinte az udvaron temették el, majd később onnan elszállították a maradványokat és jelöletlen tömegsírokban helyezték el őket. A hadifoglyokat később átszállították a Szegedi Repülőtérre, így a Csillagbörtön gyakorlatilag hadifogolykórházként működött még 1945 nyarán is, és egyes adatok szerint csak augusztusban zárták be.

Tikász Sándor

bv. dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka arról beszélt, hogy a börtön mindössze néhány nappal a szovjet megszállás előtt, 1944 október 8-án települt át Vácra, és az a mai napig nem ismert, mikor és miként lett hadifogolytábor ott, mint ahogy az sem tudott, hogy mikor ürült ki a börtön. Szólt arról is, hogy a helyi sajtó miként is tálalta az akkori eseményeket. A Délmagyarország csak a hadifogolytábor kialakítása után négy hónappal írt először arról, hogy kiket is zártak a börtön falai közé, eleinte a tífuszjárványt is igyekeztek kisebbíteni és azt sugallták, hogy Budapestről hurcolták be a betegséget Szegedre. A legabszurdabbnak azt az 1945 márciusi híradást tartja Tikász Sándor, amely a Csillag falai között zajló komoly kulturális életről szólt, de később is ferdített a lap, március végén mindössze 9 tífuszos megbetegedésről írtak, miközben már hónapok óta tombolt a járvány, s arról is számot adott az újság, hogy minden szegedit be fognak oltani, ami természetesen nem történt meg. A lap szerint augusztus másodikán 3000 hadifogoly szabadult a Csillagbörtönből, míg két nappal később már egy háborús bűnös kivégzéséről adtak hírt, ám arról nincs semmilyen adat, hogy a Mars téri épületegyüttes mikor is került vissza pontosan a büntetés-végrehajtáshoz.

A kormányhivatal és a Szegedi Fegyház és Börtön egy felhívást tett közzé, hogy túlélők vagy hozzátartózok visszaemlékezéseit várják. Ezekből

Bozó Bea

, a büntetés-végrehajtási intézet sajtóreferense ismertetett hármat.

Szunyogh Ferenc

1944 novemberében írt először a Csillagból családjának Kiskundorozsmára, méghozzá benti hivatalos levelek hátuljára és több példányban is írt szeretteinek, hátha az egyik eljut hozzájuk, el is vitte valaki a családnak a levelet. Akkor Szunyogh Ferenc egészséges volt, írt arról, hogy körülményes a látogatás, ám a férfi sosem tért haza, felesége pedig várta, nem ment később férjhez. Volt, aki a Szegedi Repülőtérről el tudott szökni, ott egy aknában lapult meg, és a felhívásra jelentkező családtagok olyan történetet is leírtak, hogy egy testvérpár mindkét tagja hazatért, egyikük megszökött, míg testvére csak három év után látta ismét szeretteit. A konferencián

Kiss-Rigó László

megyéspüspök többek között arról szólt, hogy rendezvényeken gyakran elhangzik, azért fontos az emlékezés, hogy többször ne fordulhasson elő ugyanaz. Ezt hiába mondják el azonban a püspök szerint, mindig újabb és újabb borzalmak történnek az ember életében. Mint elmondta, nemcsak kötelességből és szolidaritásból emlékezünk, hanem azzal a tudattal is, hogy bármilyen emberi szenvedésről, embertelenségről legyen is szó, mégis az igazi emberség is felszínre tör ilyenkor, és sok esetben a legembertelenebb körülmények között mutatkozik meg az igazi emberség. Úgy összegzett, nemcsak sajnálattal kell emlékezni, hanem hálával is, hiszen olyan erkölcsi tőkét hoztak létre a szenvedők, amit kamatoztatni kell.

Biernacki Karol

, Lengyelország tiszteletbeli konzulja, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója záró gondolatai előtt elmesélte, hogy a levéltárban volt egy páncélszekrény, amelyhez nem volt meg a kulcs, és a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokával egyeztetve kerestek egy „mesterembert”, aki ki tudta nyitni. A páncélszekrényből előkerült többek között egy 1970-es években kiadott dokumentumkötet, amit nem sokkal megjelenése után betiltottak, s Biernacki Karol szerint amiatt a beszámoló miatt, amely a hadifogolytáborról szólt. A Szegedi Fegyház és Börtön vezetése, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Csongrád Megyei Levéltár közös rendezvényének végén a börtön homlokzatán felavatták a hadifogolytáborban elhunytak és fogva tartottak emléktábláját, amit Juhász Tünde kormánymegbízott és Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka leplezett le, a amit Kiss-Rigó László megyéspüspök,

Fekete Károly

, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és

Gáncs Péter

, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szentelt fel.