Közélet

Bonyolódik a Mars tér ügye! - A volt kereskedők bejuthatnak a piac irattárába + FOTÓK

Bonyolódik a Mars tér ügye! - A volt kereskedők bejuthatnak a piac irattárába + FOTÓK

2016. május 23., hétfő
Bonyolódik a Mars tér ügye! - A volt kereskedők bejuthatnak a piac irattárába + FOTÓK
marsteribontas

A Mars téri közérdekű adatok végrehajtásáról szóló per múlt héten folytatódott, amelynek célkeresztjében a többek szerint vitatható módon lefolytatott 2009-2010-es, szegedi uniós pénzből finanszírozott piacberuházás áll. A maratoni tárgyalást követően sikerült előrelépést elérni, mert ugyan még mindig nagyon sok szerződést hiányolnak a kereskedők, de a bíróság javaslata alapján az adatigénylők május végén a piac irattárában kereshetik az anyagokat.

Ahogyan az erről szóló

legutóbbi cikkünkben

is megírtuk, a Szegedi Városkép és Piac Kft.-t legfelsőbb bírósági (LB) ítélet kötelezi arra, hogy minden szerződés, amely a Mars téri beruházás része volt, nyilvánosságot kell, hogy kapjon. Az adatkérést 2008-ban indították el a szegedi piac kereskedői, de a hiányos szolgáltatás miatt az önkormányzati cég hat éve, 2010 óta végrehajtás alatt áll. A szegedi piac most ennek megszüntetését kéri a bíróságtól, mert állítják, ők minden adatot kiadtak. Azokat a dokumentumokat, szerződéseket, amelyek kimaradtak az LB döntése nyomán előzőlegesen átadott három kötetből, most elektronikus adathordozóra írták ki (CD) a kereskedőknek.

Pintér Ferenc

, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvédje ugyan többször vitatta, hogy egyes iratok beletartoznak-e a polgári jogi szerződések közé, sőt azt is elmondta, ha igaza van, ezen papírok miatt áfa nélkül 165 ezer forintnyi anyagköltséget és munkaórát számolhatnak el a kereskedőknek. A másik oldal képviselője,

Bodnár Beáta

úgy vélekedett, mégsem alap nélkül hiányolhatták ezek szerint a dokumentumokat az egykori kereskedők, ha most pedig a piac ilyen mérvű irathalmazzal rukkolt elő. Véleménye szerint hat éve inkább akadályozza a kft., mint segíti a teljes nyilvánosság biztosítását. Egyes iratokról Pintér azt állította, nincsenek meg, vagy más az adatgazda, az önkormányzat, esetleg a Szeged Pólus Nonprofit Fejlesztési Kft., egyes esetekben pedig azt feltételezte, a rendőrségnél találhatóak meg a beruházás további anyagai, a 2009. november 29-i „dózerolás” okán folytatott bűnügyi vizsgálatok miatt.

mars_teri_per01_gs

A feszültségektől sem mentes legutóbbi tárgyaláson a felek nem értettek egyet az asztalos kereskedők szerződéseivel kapcsolatban, Pintér szerint ilyenek nem keletkeztek, a kereskedők viszont pont az ellenkezőjét vélték, mert anno a jó helyekért fizetni kellett. Egy 2009-es szerződést is hiányoltak a piacosok, amire a beruházók egy 2010-es dokumentumban utaltak. A cég ügyvédje viszont csupán módosításról beszélt, mert törvényi okok miatt kikerült a piac a beruházói konzorciumból. A kereskedők szerint ez nem jelent mást, mint hogy 2009 és 2010 között valószínűleg a Piac Kft. érvénytelenül vitte a piacfejlesztés ügyeit. Ez közel sem megnyugtató, mert amennyiben a piac nem lehetett a projekt szereplője, úgy minden közbeszerzési eljárás, amit a terület felelőse folytatott le, ez által érvénytelen. Komoly vita kerekedett abból, hogy miként kell értelmezni az LB ítéletét, aminek folytán elindult a végrehajtás a hiányos adatszolgáltatás miatt. Pintér Ferenc a jogszabályokra hivatkozott, s azt kérte, konkrétumokat nevezzenek meg a kereskedők, milyen szerződések kellenek még. Ezzel szemben a kereskedők ügyvédje rámutatott, a jogi gyakorlat a minél tágabb körű értelmezést preferálja, hiszen pont azért kérnek ki adatokat, mert nem tudják, hogy létezik-e, hol található, mi a pontos megnevezése. „Mindent kérünk” – foglalta össze röviden az egyik piacos a követelésüket.

mars_teri_per04_gs

Nincs meg a Mars téri piac azon iratanyaga sem, amely négy építmény bontására vonatkozik, csak a bazársori pavilonok bontásáról van meg a kivitelezői megállapodás. Benyújtották a Mars téri piac területét felmérő geodéta szakvéleményét is az egykori üzlettulajdonosok, amely kimondja: a négy felépítmény „építmény” kategóriába sorolható, és ezt hitelesíti a tárgyaláson bemutatott hatósági bizonyítvány, amelyet a közigazgatási törvény okán mindenki köteles elfogadni.

Mózes Ervin,

a szegedi címzetes főjegyző felhatalmazásával kiadott építésügyi szakhatósági jegyzőkönyvek, helyszíni szemlék, valamint az arra született határozatok is ezt erősítik meg. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2009-ben hatályos építésügyi szakhatósági jogszabálya (37/2007 számú – a szerk.) kimondja, építmények áthelyezésére, elmozdítására építési engedélyt kellett volna kérnie a szakhatóságtól az áthelyezés kivitelezőjének – magyarázták a kereskedők. Álláspontjuk szerint, valamint a hatósági bizonyítvány alapján a 2009-es piacrekonstrukció folyamatában az elsőfokú építésügyi szakhatóság és az engedélyező hatóság, Makó városa sem építési, sem bontási engedélyt nem adott ki a Mars téri építmények áthelyezésére, bontására. Úgy látják, még mindig nem tudni, hogy ki adott utasítást a rendőri karhatalmi biztosítás kíséretében, jogellenesen végzett négy építmény áthelyezésére, bontására. A maratoni tárgyalás végén sikerült megegyezni, hogy május 31-én a kereskedők megtekinthetik az iratokat, fotózhatnak is. Ezt követően a kereskedők listát készítenek arról, hogy az említett szerződéseken kívül milyen dokumentumokat hiányolnak még.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.