Michel Anfrol Szegeden: nem tudni, mit tenne Charles de Gaulle a mai migrációs válsághelyzetben

A franciák már eddig is számtalan problémával szembesültek a migráció kapcsán, vajon mi lesz azonban akkor, ha megérkezik Európába kétmillió további bevándorló a Közel-Keletről?! - a Charles de Gaulle Alapítvány Baráti Tagozatának Szegedre látogató elnökével beszélgettünk.

Március 4-én a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központ hallgatói számára tartott előadást

Michel Anfrol

, a Charles de Gaulle Alapítvány Baráti Tagozatának elnöke. A francia újságíró és egykori televíziós műsorvezető a Századvég Alapítvány, az Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésében megrendezett „Gaulleizmus: az állam, a jog és a nemzeti szuverenitás szerepe a modern európai demokráciákban” című

nemzetközi konferencia

vendégeként érkezett hazánkba. Szegeden

Gát Ákos Bence

miniszteri személyi titkárral, a Duel Amical Egyesület elnökével beszélgetett a magyar és külföldi hallgatókat is soraiban tudó publikum előtt, s osztotta meg személyes tapasztalatokkal és történetekkel alátámasztott ismereteit a francia V. Köztársaság első elnökének politikai pályafutásáról. A Tábornokkal egykor személyes ismeretséget is kötött előadó a közel kétórás beszélgetés után állt portálunk rendelkezésére egy interjú erejéig. Kérdésünkre elmondta, először 1944 augusztusában látta

Charles de Gaulle-t

, amikor a katonai vezető Párizs felszabadítását követően diadalmenetben bevonult a fővárosba a Champs-Élysées sugárúton végighaladva. Később tagja lett a de Gaulle által létrehozott Francia Népi Tömörülés (Rassemblement du Peuple Français) mozgalomnak, 1954-től pedig főtitkárrá lépett elő a párt ifjúsági szervezetében. Irodájuk ugyanabban az épületben helyezkedett el, több karácsony előtti összejövetelen pedig volt alkalma szót is váltani a későbbi francia elnökkel.

Forrás: wikipedia.org

A de Gaulle-féle világképről szólva elmondta, az államférfi számára Európa határait minden tekintetben az Atlanti-óceán és az Urál hegység jelentette. Oroszországot mindemellett ugyanúgy a kontinens részének tekintette, mint a többi országot, de sohasem tévesztette össze még véletlenül sem a Szovjetunióval. Úgy fogalmazott: „Oroszország el fogja nyelni a kommunizmust úgy, ahogy az iktatós papír elnyeli a tintát.” Nagy-Britanniával szemben szintén óvatos, bizalmatlan álláspontot képviselt, mert úgy gondolta, a britek inkább húznak az Amerikai Egyesült Államok, mintsem Európa felé. A Tábornok a nemzetek Európáját tartotta a legmegfelelőbb formációnak, azaz nem föderális, hanem konföderális egységben gondolkodott, egy erős, szuverén államok alkotta Európában, amely tiszteletben tartja az egyes országok kultúráját és történelmét. Michel Anfrol elmondta, nem tudja, mennyire tartják magukat manapság a franciák Charles de Gaulle eszméihez, mindenesetre beszédes tény, hogy a 2005-ös népszavazás alkalmával 55 százalékuk a közös európai alkotmány ellen voksolt. Kitért rá, ettől függetlenül mind a francia emberek, mind a pártok igen megosztottak e tekintetben.

Nicolas Sarkozy

például elnöksége alatt egy törvény elfogadtatásával átvitte 2008-ban a Nemzetgyűlésen a referendumon elbukott Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződést felváltani hivatott Lisszaboni szerződést. Utódja,

François Hollande

viszont választási kampánya során éppen a szerződés egyes pontjainak megváltoztatását nevezte a legfontosabb feladatnak, mégsem tett 2012 óta egyetlen lépést sem az ügyben. Az újságíró szerint mindemellett a franciák valószínűleg ismét többségükben a nemre tennék a voksukat, amennyiben népszavazást tartanának valamely közös európai problémát érintő kérdésről.

Mindez persze felveti a kérdést, miként gondolkozik az ország társadalma az EU-t jelenleg leginkább foglalkoztató ügyről, a migrációs nyomásról. Michel Anfrol kifejtette, Franciaország helyzete e téren is homályos. A kormány hivatalosan nyitottan áll a menekültek felé, valójában már több évvel ezelőtt ellenőrzés alá vonta az olasz határt, így a Lampedusán keresztül érkező migránsok nem tudnak francia területre lépni. Ugyanakkor a már az országban tartózkodó, Szíriából, Afganisztánból és az abból a régióból érkezetteket nem engedik tovább Anglia felé Calaisnál. Angela Merkelék kérésére néhány száz menekültet át is vett korábban Franciaország a keleti szomszédtól, de ezek javarésze pár héten belül visszaszökött a határon, mivel az úti céljuk kimondottan Németország, Nagy-Britannia, vagy Svédország. Mindeközben persze a franciák már hosszú évtizedek óta érlelődő tapasztalattal rendelkeznek a bevándorlás jelentette problémákat illetően, hiszen az egykori afrikai gyarmatokból folyamatosan érkeznek migránsok, főként Spanyolországon át. Ezt a folyamatot csak erősítette, hogy 1976-ban

Valéry Giscard d’Estaing

elnök bevezette a családegyesítés intézményét, aminek köszönhetően a már francia földön dolgozók kérhették hozzátartozóik letelepedését az országban. Rengetegen éltek is a lehetőséggel, pontos adatok ugyanakkor nincsenek a teljes lakosságon belüli arányukat illetően, mert a francia törvények tiltják etnikai vonatkozású statisztikák készítését. Michel Anfrol elmondta, ez a körülmény komoly felháborodást idéz elő a demográfusok és szociológusok körében, akik csak megbecsülni tudják a Franciaországban élő afrikai migránsok számát annak alapján, hogy nagyjából hatmillióra tehető a muzulmánok száma. Ettől függetlenül Fekete-Afrika keresztény többségű országaiból szintén költöznek át bevándorlók, azaz a jelen helyzetben képtelenség komoly számokat felmutatni. Az újságíró kifejtette, a migránsok társadalomba való integrációja nem ment az eddigiekben túl egyszerűen, aminek az egyik legbeszédesebb következménye a Marine Le Pen által vezetett szélsőjobboldali Nemzeti Front megerősödése, amely a legutóbbi regionális választásokon sok helyütt 40 százalék körüli eredményt ért el. Hozzátette, furcsa módon a másodgenerációs bevándorlókkal akad a legtöbb gond, akik hiába születtek és jártak iskolába már Franciaországban, elsősorban muzulmánnak tartják magukat. Egy kisebbségük a 2005-ös párizsi zavargások alkalmával is „Allah akbar” (Allah a leghatalmasabb) kiáltások közepette gyújtott fel középületeket. Többek között emiatt is mondják azt a franciák, amikor Angela Merkel egymillió menekült befogadásáról beszél, hogy ők már így is eléggé leterheltek.

Michel Anfrol rámutatott, egyes vélemények szerint a belpolitikai konfliktusok egyértelműen vallási alapúak, amit alátámaszt az az érv, hogy a XX. század elején befogadott olaszok és spanyolok, vagy a 60-as és 70-es években betelepült portugálokkal soha nem akadt probléma, ők zökkenőmentesen asszimilálódtak. Mint mondta, éppen ezért a helyzet nagyon nehéz, már-már megoldhatatlan, aminek köszönhetően a mindenkori francia kormány, illetve általában a pártok is óvatos, problémakerülő magatartást tanúsítanak a gyakorlatban. Összegzésül elmondta, a franciák már eddig is számtalan problémával szembesültek a migráció kapcsán, vajon mi lesz azonban akkor, ha megérkezik Európába kétmillió további bevándorló a Közel-Keletről?! Arra a kérdésünkre, mit tenne a jelen szituációban Charles de Gaulle, ő sem tudott választ adni.