A gyorsan elillanó üzenetek hordozzák az újmédia legnagyobb kihívásait - interjú Aczél Petrával

A kommunikációs szakember szerint sok a negatív tévhit az újmédiával kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy társas kapcsolataink számára nem jelentene kihívást a Facebook. Egyre gyakoribb az online zaklatás már hazánkban is. Az emberek nem figyelnek arra, hogy mit osztanak meg, pedig ami egyszer az internetre felkerült, az ott is marad.

Áldás vagy átok az újmédia?

- Két népszerű mém terjed a Facebookon. Az egyiken egy asztaltársaság látható, amelynek tagjai az okostelefonjaikat nyomkodják, ahelyett, hogy egymással beszélgetnének. A másik rajzon hátulról figyelhetjük meg ugyanezt a baráti kört, egyikük a kórházban lévő anyukájával csetel, a másik személy a távollévő nagymamának ír e-mailt. Az újmédia világa áldás, vagy átok, avagy áldás és átok?

- Az emberek szeretik dicsérni és átkozni is az újmédiát, már a televízióval is így voltunk. Az Ön példájából kiderül, biztosan van egy bökkenő, lehet, hogy az anyukájával beszél, de akkor, amikor a barátaival van egy társaságban. Ez megosztott tér és idő jelensége, vagyunk valahol, de mégsem ott vagyunk, mert egyszerre mozgunk különböző virtuális terekben, illetve a kapcsolatok lehetőségében.Egyben azonban sok minden bebizonyosodott az újmédiáról, többek között az, hogy nem tesz minket antiszociálissá, nem válunk tőle agresszívabbá. Igaz, az is tény, hogy az ember elkezdte az újmédiát saját idegrendszerének kibővítéseként használni, amit egy közösségi oldalon csinálunk, azt már nem tesszük a valóságban, ha sok ismerősöm van a Facebookon, akkor inkább otthon maradok, mert ott van a "világ", de ugyanúgy kommunikálok. A diák már nem kel fel, hogy átvigye a szomszédba a házi feladatot, hanem átküldi e-mailben. Hatalmas lehetőség ez, s úgy érezzük, hogy szinte hozzánk nőtt, mi csináljuk, pedig valójában egy digitális program műve. A saját lábunknak, kezünknek gondoljuk, de mi lesz, ha egyszer levágják rólunk? Csak nyertünk ezzel a lehetőséggel, s nem vesztettünk a társas készségeinkből? Ugyanolyan könnyen tudnak a náluk idősebbekkel kommunikálni valós térben a tizenévesek, mint ahogy üzengetnek saját kortársaiknak?

Minden harmadik embert zaklattak már az online térben

- S talán a fiatalok is másképpen viselkednek az online térben. Egyes oldalakon, mint például az Ask FM-en akár név nélkül is beletaposnak egymás lelkébe. A felmérések szerint - beleértve Szegedet is -, szinte minden iskolai osztályban felmerül az internetes zaklatás, a cyberbully problémája, ezt tapasztalják a gyermekek és a tanárok is.

- Egy ideje folynak mérések e témakörben. Az első adatok szerint minden ötödik embert zaklattak, ma már minden harmadikat. Alapvetően az ember ilyen, az iskolában a diákok csúfolják a másikat, a munkahelyeken fúrják egymást a kollégák. Az intenzitása azonban más, permanens, ha lehunyjuk a szemünket, valaki akkor is írogatja az üzeneteket, s nem két osztálytársunk csúfol, hanem akár egy hétszáz fős online közösség végignézheti, hogy húsz, harminc, vagy akár száz ember zaklat. Kutatások bebizonyították, hogy az anonimitás sokféle szélsőséget vált ki, gondoljunk csak arra, hogy működött olyan oldal, ahova csalódott szerelmesek felrakták volt párjuk képét, telefonszámát, címét, hogy nyíltan lehessen fizikailag üldözni őket. Azonban hozzá kell tennem azt is, hogy mindig megjelenik egy moderáló hang az extrém szélsőségek után, amely felszólal ezek ellen. Úgy tűnik, megmaradt az emberekben az az önkontroll, amelyet digitális térben is tudnak használni.

Talán nem is az anonimitás, hanem a gyorsan elillanó üzenetek hordozzák a legnagyobb kihívást. Létezik olyan oldal, amely a megjelenítés után tíz másodperccel törli az üzenetet, jellemzően szexuális, vagy erőszakos tartalmat osztanak meg így a felhasználók. A kép ugyan megszűnik, azonban a felhasználó fejéből nem tűnik el, ő tudja, hogy egyszer feltett a melleiről egy fotót ennyi időre, hiába próbálja becsapni magát. Kihívás az ember számára, hogy lássa, mennyire eszköze ő a rendszernek, vagy éppen mennyire használja eszközként a rendszert.

A digitális világ nem felejt

- A már nem létező iWiW, a Facebook, s az említett Snapchat esetében is felmerült az a probléma, hogy nem semmisültek meg a képek, az oldal szervere, vagy más rendszer tárolja azokat, tehát egy harmadik fél kezébe kerültek adataink.

- Ez az, amiről nagyon kevesen tudnak. A digitális leves nem felejt, csak azt hisszük, hogy letöröltünk valamit, valójában akár több száz másolat is készülhetett. Ezeket egyszerű ember számára nem könnyű előhívni, de egy szakember számára nem okoz nehézséget. Ezt sokan nem érezték problémának, mert azt gondolták, hogy az emberek ennek tudatában jobban kontrollálják magukat. A baj az, hogy nem ez történik, mert túl vagyunk azon a számon, amit fel tudunk fogni, hihetetlen, hogy egymillió ember nézi azt, hogy mit reggeliztem.

- Mennyiben változtatja meg az a világunkat, hogy most még a fényképalbumot mutogatják a szülők a felnövő fiukról, de harminc év múlva a terhességtől a diplomaosztóig láthatjuk ugyanezt egy Facebook profilon?

- Ez valóban egy új kihívás, az emlékeink tárolására egy teljesen új módot választunk, az anyag nélküli médiumot. Először kőbe véstük, azután papírra rajzoltuk, végül a levegőn keresztül jelekkel továbbítottuk, de most már ennyi sem maradt. Ezt a feledés társadalmának nevezzük, minden emlékünket másokra bízzuk. Azonban ha nincs wifi jel, vagy térerő, akkor ezek az üzenetek csak szimulációk, nem valóságosak. Az Ön unokája biztos, hogy nem a padláson fogja keresgélni nagyszülei szerelmes leveleit, de az nagy kérdés, hogy le tudja-e majd hívni az üzeneteket az akkor már valószínűleg nem létező mobilszolgáltató adatbázisából...