A globalizációval szemben szükség van a magyar kultúrára

Diószegi Szabó Pál költővel beszélgettünk a nemzetről, a globalizáció és a magyar kultúra viszonyáról, az írók közötti szekértáborokról, az ifjabb generációkról. Úgy gondolja, hogy a migráció hatással lesz az európai irodalomra, akár önvédelmi reflexiókat is kiváltva.

Napjaink világa a globalizáció körül forog, legyen szó a politikáról, a divatról, a tudományról vagy akár a kultúráról. Ez alól nem tudja kivonni magát az irodalom sem, amely – úgy látszik – sokszor hiába őrzi nemzeti jellegét. Ma a világtrendek egyre erősebben hatnak, akár az anyanyelv rovására. Nem haszontalan felidézni

Bessenyei György

18. századi aggodalmát. „Azért akkor fog a magyar nyelv hazánkbul kihalni, mikor a magyar parasztasszonyok deákul, görögül, franciául vagy németül fognak tanulni és magyarul megszünnek beszélni…” A globalizáció azonban részben új lehetőségeket is jelent, hiszen a világhálón a korábbinál könnyebb (irodalmi) nyilvánosságot kapni, s egyben csökkenti a távolságokat. Az ilyen kihívásokra való válaszadás próbatétel elé állítja az írókat, költőket. Hogyan lehet megőrizni a globalizált világban a magyar kultúrát, a nemzeti irodalmat? E kérdéskört vitatta meg az idén nyáron megrendezett 43. Tokaji Írótábor „Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában” címmel, amelyen

Diószegi Szabó Pál

költő, a Szegedi Írók Társaságának elnöke, a Magyar Írószövetség tagja is részt vett.

Nemzet és mítosz

„A mítosz témakörének egyik alapvető kutatási kiindulópontja a néprajz.” – A kérdésre elsőként

Hoppál Mihály

professzor adott választ - akinek fotókiállítása nyílt meg az írótábor ideje alatt - és aki a mítoszt ma is a nemzeti kultúra alapjának tekinti. „Mit jelent, ha egy nép a saját múltjával mindennapi kapcsolatban van? Mindent. A közösségi mítosznak ma is nemzetösszetartó szerepe van. Belső-Ázsiában, Mongóliában ugyanúgy folynak a sámánszertartások, mint egykor nálunk.” – idézte fel Hoppál Mihály szavait Diószegi Szabó Pál.

Másik oldalról a nemzet, nemzeti kifejezések jelentését is érdemes vizsgálat tárgyává tennünk. – merült fel

Voigt Vilmos

előadásában. Léteznek-e ezek vagy ez is „csak” egy bennünk élő mítosz? Mit jelent a nemzet, a nemzeti nyelv, nemzeti opera, nemzeti irodalom, nemzeti művészet kifejezés? Mit értünk ezek alatt nálunk, s mit Európában?

Oláh János

, a Magyar Napló főszerkesztője, s egyben a Tokaji Írótábor házigazdája is, ugyanezt elemezte a későbbiekben: miért van a mítosznak, a hagyományoknak közösségépítő szerepe? Alapvető fontosságú az irodalom esetében, hogy részt vegyen a nemzet építésében, akár a mítoszok, akár a hagyományok útján és ne forduljon ezekkel szembe. „Ki nem mondva, de szinte minden előadás a mítosszal szembeni ellenpólusként a globális világot említette. Úgy vélekedtek, a globalizáció erősen mítoszromboló hatású. Oláh János ehhez hozzátette, látható, hogy a globális kultúra mennyire élesen támadhatja az egyes nemzetek hagyományait. Ez a világkultúra alapvetően angolul szólal meg, ezért ebben a helyzetben nem szabad hagyni, hogy saját hazánkban a magyar egyfajta konyhanyelvé váljon. A szaktudományi cikkeket, publikációkat is a szerzők inkább idegen nyelven készítik el, anyanyelvükön gyakran már nem is. Emlékezzünk, Széchenyi István azért hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia elődjét egykor, hogy ezeket a hatásokat kivédje!” – jellemezte Diószegi Szabó Pál az írótalálkozó résztvevőinek álláspontját. A mítosz kapcsán az egyháznak, mint spirituális bölcsőnek, a szerepét mutatta be

Rácz Norbert

unitárius lelkész, aki előadásában rávilágított, a globalizáció jelentősen az egyház ellen is hat. Azt a racionális világot erőlteti rá a ma emberére, amelynek gyökerei egészen a felvilágosodásig vezethetőek vissza. Ebben a helyzetben az egyházak erőteljesen teret veszítenek, közülük egyesek már a fennmaradásért küzdenek. A mai gondolkodásmódba már nem fér bele a hit, Isten keresése, és az egyes felekezetek tanításaiban történő valóságos elmélyülés sem. Van igény az egyes egyházi tanításokra, de csak „svédasztalos” módon: innen-onnan csemegézve. Egyszerre megy el valaki misére, majd talán jógázni, s végül hallgat egy kis zenét az unitárius templomban.

A globalizáció kultúrája nem elég – szükség van a magyar irodalomra

A Tokaji Írótábor politikához fűződő viszonyát Diószegi Szabó Pál ambivalensnek nevezte. „Tapasztalható az, hogy az irodalom képviselői nem vastapssal és ovációval fogadnak minden politikust, az írótábor résztvevői, mintegy belső, szakmai érdekképviseletként, parlamentként funkcionálnának”. Ezt az idén a táborba látogató

Balog Zoltán

miniszter sem várta el. Kifejtette, hogy ne érezzék úgy az alkotók, mintha a politika nyomást kívánna rájuk gyakorolni, nincsenek elvárások, csupán annyi, hogy szavakat, gondolatokat adjanak nekünk, egymásnak. Úgy vélekedett, hogy sokkal többet kell a magyaroknak magukra gyűjteni a műveltségből, s nemcsak azt, amit a globalizáció ad: egy idegen nyelv és a számítástechnika ismerete kevés – ennek elérésében az irodalomnak is szerepe kell, hogy legyen” – idézte fel a költő Balog Zoltán beszédét.

„Úgy érzem mégis, hogy az írók és szervezeteik (politikai) szekértáborokra (is) bomlottak, hiányzik az ezeken túli egységes akarat, közös fellépés. Nagy irodalomelméleti kérdés napjainkban az, hogy az irodalomnak az-e „csupán” a feladata, hogy a körülötte lévő világot visszatükrözze, beépítve ezen konfliktusokat az alkotások tematikáiba és így inkább egy passzív reakciót adjon, vagy éppen felmutasson egy másik kiutat, egy mintát, egy értékes értékrendet a többséggel szemben? Talán a fiatal irodalom képes megtalálni a helyes utat, számukra már nem lesz akkora béklyó az ideológia, mert ők már nem kénytelenek a „pályázati döntések damoklészi kardja alatt” létezni vagy el tudják kerülni ezt az internetes publikációkkal” – fogalmazta meg reményeit.

A fiatal írók túlléphetnek a szekértáborok logikáján?

A rendszerváltás után született írók estjén az R25-ös antológia 25 szerzője vett részt. „Egy bizonyos szint felett az idősebb írók azt érzik, hogy átpolitizálódik az irodalom, nem lehet továbblépni. Ezek a fiatalok viszont úgy gondolják, hogy nem kívánnak azzal foglalkozni, hogy ki a baloldali, jobboldali, liberális, nemzeti, hanem ezeken túl szeretnének lépni. Teljesen értelmetlen számukra alkalmazkodni bármilyen politikai széljáráshoz, amelybe az idősebb korosztály már beleszocializálódott” – vetette össze az idősebb generációt az új írónemzedékkel. Diószegi Szabó Pál történeti okokat lát ebben: „Ez a korosztály már nem Kádár rendszerében nőtt fel, nem azt jelenti számukra a rendszerváltás, mint a generációmnak, vagy a nálam idősebbeknek. Számukra a globalizáció folyamata is természetesebb: részt vesznek benne, könnyebben elmennek az országból akár tanulni, akár dolgozni. Bizonyos vagyok benne, hogy a jövőben is kicsit másképpen fognak gondolkodni, mint mi.” A megkezdett generációváltást mutatja a Magyar Írószövetségen belül, hogy 2010-ben átvette az elnökséget az akkor 35 éves

Szentmártoni János

, s egyre több fiatal jelenik meg a szervezetben, ezt tudatosan is építik.

Online, vagy papír?

„Úgy gondolom, hogy mindkettő fontos, nem lehet egyiket sem abszolutizálni. Ezzel a kérdéssel egyébként a 2011. évi írótábor is foglalkozott. Elsősorban pénzügyi kérdés, hogy egy adott lap meg tud-e jelentetni mindent nyomtatva is. A fiatalok szemszögéből a neten elérhető oldalak a népszerűbbek, habár ennek ellentmond, hogy miért akarnak mégis papíralapú antológiákban – mint az R25 – megjelenni” – válaszolta.

A határon túli magyarok

Diószegi Szabó Pál szerint immár hagyomány az is, hogy a Tokaji Írótáborban szinte minden évben előkerül a határon túli magyarság irodalma, akár tematikus előadásban, vagy akár egy adott év írótábora is e téma köré épül. Idén a három munkacsoport közül az egyik –

Berta Zoltán

vezetésével – ezzel foglalkozott. Meglepő, de néha nagyobb rangot jelent egy határon túli magyar folyóiratban publikálni egy anyaországi szerzőnek, mint fordítva.

A migráció és a magyar irodalom

„Eddig még nem nagyon foglalkoztak a témával a magyar alkotók” – válaszolta az író. „Az idei írótáborban Jókai Anna Európa kulturális küldetésének szerepét kiemelő megnyitó beszédében került elő először a kérdés. Az, hogy Európa nem tud mit kezdeni a problémával, a földrész válaszadásra való képtelenségét mutatja. Fontos, hogy az európai kultúra kiegyenlítse a különböző tájegységek közötti természetes eltéréseket, például a déli temperamentumosságot, vagy a nyugati résznek az egyénre helyezett túlzott hangsúlyát. Magának az iszlám kultúrának a megjelenése földrészünkön már globalizációs jelenség, erősítheti a már meglévő széttöredezettséget az adott nemzeti kultúrákon belül is. A migrációval ezt a korrigáló képességét veszítheti el Európa” – fogalmazta meg véleményét Diószegi Szabó Pál. „Egyelőre még nem lehet látni a migráció végét, azonban tapasztalható, hogy nem teljes generációk települnek át. Nem látjuk a szándékát, irányát, a végcélját ennek a népességmozgásnak. Úgy gondolom, hogy ily mértékű beáramlás bizonyára fog művészi, kulturális hatást gyakorolni, vagy esetleg önvédelmi reflexiót is ki fog váltani az egyes nemzeti kultúrákból, habár ezekről még korai beszélni. A középkorban és a kora újkorban is gyakorolt hatást az iszlám Európára, ehhez azonban évszázadok kellettek. Gondoljunk csak a Hispániát ért arab kulturális hatásra vagy a trubadúrköltészet arab inspirációira. De a Magyar Királyság oszmán-török hódítás alatti időszakában,

Balassi Bálint

életművében is jól látható, hogy a perzsa-arab-török szerelmi líra mennyire hatott a magyar költészetre, napjainkban viszont nem látható, hogy mely államokat érinti huzamosabb ideig ez a bevándorlás” – vélekedett a történészként a középkori oszmán-török-magyar kapcsolatokat is vizsgáló Diószegi Szabó Pál.