Civil Városi Unió: Viszlát, Napfényfürdő!

A Civil Városi Unió sajtóközleménye szerint előre eltervezett forgatókönyv alapján történt a városi vagyon eltékozlása.

A Civil Városi Unió sajtónyilatkozatot adott közre a Napfényfürdő ügyében. Alább olvashatják.

Ahogyan azt egy hete

, nem jelentkezett vevő a Napfényfürdőre, így jövő év áprilisától végleg a Hunguest birtokába kerül a szegedi élményfürdő. A pályázat kimenetele egy percig sem volt kétséges, hiszen a közel 7,4 milliárdos vételár – a Forrás Szálló nélkül – biztos bukást jelentő befektetés lett volna. Nem így a Hunguestnek, amely a két komplexum együttes üzemeltetésével kitűnő lehetőséghez jutott. Jól kigondolt forgatókönyv szerint alakultak a dolgok, nézzük, hogy hogyan! A 2007-ben induló projektbe a Hunguest Zrt. 260 millióval szállt be mint a Ligetfürdő Kft. kisebbségi tulajdonosa. A beruházáshoz szükséges bankhitelt (mintegy 3 milliárd) is a Hunguest vette fel, amiből ez idáig csupán 150 millió körül törlesztett. Szintén fizette az évi 400 millióra tehető, utóbb már csak 300 milliós éves veszteséget. Mindezek ellenében birtokába került Szeged egyik legértékesebb ingatlana, gyakorlatilag rendelkezhet a város hét darab kútja felett, és bónuszként megkapott egy 2006-ban 300 millióért átadott komplett élménymedencét a SZUE teljes infrastruktúrájával együtt. Lássuk, mit nyert és mit veszített Szeged városa! Az önkormányzat apportálta a Ligetfürdő (SZUE) és Termálfürdő (Gomba) teljes komplexumát, a Partfürdőn és a Ligetfürdőben található 7 db kút felépítményeit és gépészetét, működtetésük jogát. Ennek értékét a város által megbízott Limit Kft. 921 millióra taksálta, míg a Ligetfürdő Civil Munkacsoport által felkért szakértő 1,551 milliárdra becsülte. (Vajon miért lehetett a két szakértőnek ennyire eltérő véleménye, és normális esetben nem a város által megbízott cégé lett volna a magasabb? Olyan ez, mintha a piacon felfelé alkudnánk a vételárat…) Ezzel a város elvesztette az akkoriban egyetlen rentábilisan működtetett, a szegediek által közkedvelt fürdőjét, mely évi mintegy 250 milliós bevételt realizált. Nem mellékesen komoly konkurenciát teremtett a városi tulajdonú Anna Fürdő gyógyászatának is. Kis tételnek tűnik, de ide tartozik a Fürdő u. 3. és 7. és a Szent-Györgyi Albert u. 4. alatti három ingatlan, melyek összértékét 103 millióra becsülték. Persze veszített a szegedi lakosság is, hiszen az új élményfürdőbe – a megfizethetetlen árak miatt – a többség nem juthatott el, dacára a sokat hangoztatott kedvezményeknek. Végül, de nem utolsósorban eltűnt az egyetlen – a nagyközönség számára is hozzáférhető – úszásra alkalmas 50 méteres medence, ami azért egy ekkora városban önmagában is a vicc kategóriája. Hogy Szeged nyert-e az üzleten? Úgy véljük, hogy semmit. Igaz ugyan, hogy keletkezett a városban egy komplexnek mondható turisztikai attrakció, ám, ha a gyakorlat nem változik, akkor a veszteséges üzemeltetésből túl sok adóbevételre nem kell számítani, a projekt csupán a Hunguest vagyonát gyarapítja. Azt, hogy előre eltervezett forgatókönyv alapján történt a városi vagyon eltékozlása, több dolog is jelezte és jelzi ma is. Kezdettől fogva látszott, hogy nem a városvezetés diktált a beruházónak, hanem fordítva. Figyelmen kívül hagyták a Csongrád Megyei Építész Kamara véleményét, a tervek jóváhagyásakor kicserélték a teljes tervtanácsot, miként figyelmen kívül hagyták az ellenzék és a civilek észrevételeit is. Lehet-e véletlen, hogy a konkurenciát jelentő Partfürdőt és a Sziksósfürdőt a projekt kezdete óta hagyták lepusztulni, sőt odáig mentek el, hogy a Partfürdőt rendezvényterületté minősítették át? Vagy nézzük az Aquapolisról szóló legújabb híreket! Fél évtizeden át süket fülekre talált az a kritika, hogy az átlag szegedi számára megfizethetetlenek a belépőárak. Nem okozott problémát, hogy az üresen üzemelő fürdő – miközben a fenntartási költségek ugyanolyan nagyságrendűek – évi 3-400 milliós veszteséget „termel”. Érdekes módon – azon a napon, amikor biztossá vált, hogy nincs külső vevő, tehát az élményfürdő a Hunguestnél marad – mintegy varázsütésre kedvezményes lehetőségek sora lépett életbe, méghozzá 30-40-50%-os mértékben. Netán az eddigi drága belépőárak a szegediek tömeges távol tartását, a veszteség halmozását és ezzel a pályázók elriasztását szolgálták? Esetleg vizsgáljuk a legutóbbi közgyűlés rendeletét, melyben adómentességet biztosítottak a Napfényfürdő számára? És még egy gondolat: vajon mi akadályozta meg a városvezetést abban, hogy az egész projektet önerőből (akár hitel felvételével is) valósítsa meg? Akkor megmaradt, sőt gyarapodott volna a város vagyona és, ha a beruházás jól működik, úgy a képződött haszon is Szeged városát illette volna. Szóval kilóg a lóláb, de ehhez a szegediek már hozzászokhattak. Már csak egy kérdés maradt: vajon a vételárként az önkormányzathoz remélhetőleg ténylegesen befolyó 1,4 milliárdból jut-e a szegedi lakosságnak végre egy tisztességes úszómedence? Nem élményelemekkel, nem luxussal, csak úgy úszhatóan… Esetleg a szintén elkótyavetélés előtt álló I-es kórház 1,3 milliárdjával kiegészítve? Ui.: Az utóbbi időben valamennyi írásunkhoz jelentős számban szóltak hozzá a „városházi bérbeírók” (NP és társai). Miként nekünk, úgy nekik is jogukban áll véleményt nyilvánítani, ám nem volna baj – és talán hatásosabb is lenne – ha írásaink tartalmához szólnának hozzá, esetleg tényszerűen cáfolva azokat. Ezt eddig mindig hiába vártuk…

Civil Városi Unió