Közélet

Karas Monika: a gazdasági válság hatásai múlni látszanak a televíziós piacon

Karas Monika: a gazdasági válság hatásai múlni látszanak a televíziós piacon

2015. november 6., péntek
Karas Monika: a gazdasági válság hatásai múlni látszanak a televíziós piacon

Múlni látszanak a gazdasági válság hatásai a televíziós piacon - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke pénteken Kaposváron.

Karas Monika

a Helyi Televíziók Országos Egyesületének (HTOE) a Kapos Televízió által szervezett őszi találkozóján mondott beszédében kiemelte: az elmúlt három évben a médiatanácsnak leadott beszámolók alapján nőtt a nyereséges és csökkent a veszteséges médiaszolgáltatók aránya a helyi televíziók között. Amíg 2012-ben a szolgáltatók 37 százaléka, addig 2014-ben már 58 százaléka volt nyereséges, és ez reményteli a televízióknak, és biztató a piac kiegyensúlyozott, kiszámítható működésének fenntartására törekvő médiahatóság számára is - közölte. Az NMHH elnöke a helyi televíziók vezetőiből, képviselőiből álló közönsége előtt örömének adott hangot, hogy a HTOE-tagokat sokkal ritkábban sújtják kvótakötelezettséggel kapcsolatos szankciókkal, mint más audiovizuális szolgáltatókat. A médiatanács a HTOE 74 tagjánál 2013-ban egy esetben sem állapított meg kötelezettségszegést, ami azt tükrözi, hogy e médiaszereplők megértik és elfogadják a hatóság szándékát, ez pedig követendő példaként szolgálhat más audiovizuális szolgáltatóknak - hangsúlyozta. Karas Monika fontos kérdésnek nevezte, hogyan változnak a hatósági szerződés alapján működő audiovizuális médiaszolgáltatók kontraktusai azok érvényességének lejárta, 2017. december 31. után. Jelezte, az NMHH-ban elkezdődött már az a szakmai műhelymunka, ennek során ki fogják alakítani a pályáztatás feltételeit, de azért, hogy a szabályozás hatékonyabb, betarthatóbb legyen, az érintettek véleményére, tapasztalataira is kíváncsiak. Karas Monika úgy vélte: a párbeszéd, a közös értékek megtalálása és az együttműködés azok a sarokpontok, amelyek mentén a hatóság és a helyi televíziók képesek megtartani a köztük lévő partneri kapcsolatot.

Széles Tamás

, a HTOE elnöke a helyi televíziók jelentőségéről szólva azt közölte, hogy e szolgáltatók hír- és tájékoztató műsorai egyre fontosabbá válnak, mert sok város sajtóeseményein a helyi lapok és esetenként az MTI tudósítóján kívül kizárólag a helyi televíziós stábok vannak jelen. Hozzátette: trend, hogy egyre több televízió válik médiacentrummá, s már nemcsak televíziós műsorkészítéssel, hanem internetes hírszolgáltatással, rádiós műsorokkal, nyomtatott kiadványok összeállításával is foglalkozik. Kiemelte, a helyi közösségek igénylik ezt a fajta munkát, s ők hálásak, hogy ennek elvégzéséhez folyamatosan állami pályázati forráshoz tudnak jutni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.