A kuláküldözésre emlékezünk: hiába rombolták le a tanyavilágot, a tanyasi iskolákat, a közösség megmarad

Hetvenezer emberből lett közellenség a kuláklisták okán. Az egykori módos parasztokat szándékosan sújtották represszióval, hogy megtörjék a vidék ellenálló erejét. Miklós Pétert, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetőjét kérdeztük a kuláküldözésekről, a Dél-Alföld tanyavilágának szétrombolásáról.

2012 óta a kuláküldözés emléknapja június 29. Ennek apropóján kérdeztük a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetőjét,

Miklós Pétert

történész-muzeológust arról, mi történt és mi célból az 1940-es, 1950-es években az egykori birtokos parasztokkal, tanyavilággal, miért aktuális megemlékezni ezen eseménysorra manapság is a Dél-Alföldön. „Csongrád megye is a vidéki Magyarország része, amelynek lakossága jórészt agrárnépesség volt az 1940-es években, így az államosítás és a termelőszövetkezeti rendszer kialakítása fokozottan érintette ezt a régiót is” – mondta el Miklós Péter. Kezdőpontja 1944 szeptembere, ugyanis pontosan e térségben érik el a trianoni Magyarország határait a szovjet megszállók. Ekkoriban dől el, hogy hazánk a szovjet érdekszférába kerül, itt a Szovjetunió saját gazdasági, politikai, társadalmi struktúráját építik ki, amelynek az állami gazdaság és a szövetkezeti rendszer is a része. Már akkor, amikor a földosztás mellett kampányoltak, a a kommunista párt tudta azt, hogy célja nem ez, hanem a szövetkezetesítés és az állami tulajdon lesz.

Nagy Imre

, a későbbi begyűjtési miniszter és ’56-os mártír, aki ekkoriban „földosztó miniszterként” volt ismert, meggyőződéssel hirdette, hogy a szövetkezeti rendszer a jó. A földreform 1945-ben létrehozott egy nagy, új birtokos réteget, azonban e tulajdonosok nagy része nem rendelkezik szaktudással, tapasztalattal, technológiai ismerettel, eszköz- és alapanyag-háttérrel. Ezen új gazdák számára egyesüléseket, társadalmi szerveződéseket kívántak létrehozni egyrészt a szakmai ismeretek átadása, másrészt az erőforrások cséplőgép, vetőgép használata okán, így elmondhatjuk, a szövetkezetek létrehozásának gondolata már közvetlenül a háború után megfogalmazódik, ezek azonban spontán létrejött társulások voltak. „1948-ban, a 'fordulat évében' jelentkezik újra az igény, hogy termelői csoportokat kellene létrehozni, ezzel párhuzamosan állítják fel a kuláklistákat” – elevenítette fel az erőszakos téeszesítés kezdeteit a történész.

Nem mindenhol volt egységes, hogy mi alapján kerültek fel ide a gazdák, egyes területeken akár tizenöt hold felett is ide számítottak a parasztok, mivel helyi politikai és rendvédelmi szervek állították össze, hogy ki kerül a listára. A kulákoknak a beszolgáltatásban nagyobb terhet kellett vállalniuk, az adók nagyobb részét is nekik kellett befizetni. A kuláklisták azt eredményezték, hogy a listán szereplők igyekeztek megszabadulni földjeiktől, rokonaik, gyerekeik nevére íratták azokat, hogy kikerüljenek e körből, vagy nem termelnek többet, csak annyit, amennyire szükségük volt saját maguknak. Kijelenthető, hogy a kuláklista, kuláküldözés, e személyek internálótáborba hurcolása hosszú távon visszaütött a gazdasági helyzetre, hiszen pont a parasztság legtermelékenyebb része lett demotivált – beszélt az Emlékpont vezetője arról, miért lettek a korábbiaknál is alacsonyabb az életszínvonal a

Rákosi Mátyás

vezetése idején.

„Hódmezővásárhely esetében

Vincze Gábor

kutatásai alapján kiderül, hogy már közvetlen a világégés után a háborús bűnök elítélésére létrehozott népbíróság pereiben megjelenik a kulákok elleni fellépés szándéka” – mondta el Miklós Péter. A cél az volt, hogy a földtulajdonuk megfosztott, de a társadalomban még vezető szerepet betöltő személyeket megfosszák a befolyásuktól. Voltak ellenállási mozgalmak például az orosházi és vásárhelyi tanyavilágban a Fehér Gárda Mozgalom az 1950-es évek elején, sok helyen máshol is próbálkoztak a gazdák szerveződni, ezeket a próbálkozásokat azonban hamar felszámolták. Megindult a tanyarendszer tudatos megszüntetése, amely a Kádári konszolidáció alatt még jobban felgyorsult, ekkor hoznak létre mesterséges tanyaközpontokat, majd ezekből településeket. Kiváló példa erre a Hódmezővásárhely melletti Batida, ahol már a tanyaközpont létrehozásakor a közigazgatási kirendeltséget, a boltot és az italboltot kisebbre tervezik, mint a rendőrségi őrszobát. Ez mutatja, hogy milyen hangsúlyos szerepet szántak a rendőröknek a parasztság elleni represszióban. Érdekesség, hogy a Kádár-korszak kezdetén 1959 után megkezdődött téeszesítés, a „téesztervezések” során felülről, a Párt által való kinevezés után bekerülnek a vezetőségbe egykori kulákok, amellyel elismerte tíz évvel a kuláküldözés után az MSZMP, hogy szükség van rájuk és a szakértelmükre. Az Emlékpont tudományos gyűjtőmunkájának fontos része a kuláküldözés feltárása. Több mint háromszáz, az oral history jegyében készült interjújuk nagyobbik része az egykor üldözött parasztsággal készült – mondta a múlt megőrzésének korszerű módjáról Miklós Péter. A vásárhelyi múzeumban az agrárreformról és a Fehér Gárda Mozgalomról külön teremben emlékeznek meg. Az év elején tartottak a földreformról konferenciát, illetve az előző hétvégén, a Kéktó Fesztiválon a rárósi-kéktói tanyavilágból elszármazottak találkozóján vett részt az Emlékpont, ahol megjelentek a lerombolt iskola volt diákjai, a tanyavilág egykori lakói. Ez jó példa arra, hiába zárták be az iskolát, hiába rombolták le a tanyákat, a szocializmus véget ért, az emberek eljönnek, s megemlékeznek a régi világról.