Hiába a tiltakozás, eltűnik Ságvári a szegedi iskola nevéből



Szeptembertől már nem viseli Ságvári Endre nevét az SZTE Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma. A februárban indult, átkeresztelési huzavona végét a hét közepén erősítheti meg a Szegedi Tudományegyetem.
Úgy tűnik, eldőlt a hónapok óta indulatos vitákat szító Ságvári-ügy:
a Délmagyarországírta meg elsőként pénteken, hogy szeptembertől összevonják a Szegedi Tudományegyetem általános és középiskoláját, mely a továbbiakban nem Ságvári Endre néven működik tovább. A lap úgy tudja: a hírt csütörtökön közölték a tantestülettel, és megnyugtatták annak tagjait, hogy az összevonás nem jár majd létszámleépítéssel. Ezek szerint szombaton az utolsó évfolyam ballagott el a gimnáziumból "ságvárisként".
Újszászi Ilona,
az SZTE sajtószóvivője a SZEGEDma.hu-nak azt mondta: az egyetem hivatalos nyilatkozatát az iskolákhoz tartozó fórumok - a tantestület, szülői munkaközösség és az iskolaszék - véleményezésének kell megelőznie, leghamarabb a hét közepén adnak ki közleményt az ügyben. Portálunk értesülései szerint a szülői munkaközösséget hétfőn tájékoztatják hivatalosan a fejleményekről.
Hevesi Éva,
a szülői közösség elnöke mindenesetre már azt nyilatkozta
az RTL Klub Híradójának,hogy passzív ellenállásra készülnek a szülők Szegeden...
Nem volt fáklyásmenet
Emlékezetes: február 18-án
Rétvári Benceszavai szították fel a lángot Ságvári személye körül. A KDNP-s országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott: “Személyes véleményem és a hatályos jogszabályok szerint sem elfogadható, ha Ságvári Endréről állami köznevelési intézmény van elnevezve, különös tekintettel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének az utcanév-változtatások során Ságvári Endréről kialakított egyértelmű állásfoglalását követően”. Az
MTA állásfoglalásaszerint Ságvári Endre neve a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem ajánlják. Úgy tudjuk, a kormányzat, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma éppen emiatt elkötelezett a változtatás mellett. Az egyetem fent vázolt óvatossága érthető, hiszen az átnevezés híre komoly indulatokat váltott ki helyi és országos viszonylatban egyaránt: államtitkárok, pedagógusok, egykori diákok és közéleti szereplők is
kifejtették véleményüketSágvári Endre személyével és az iskolával kapcsolatosan, pró és kontra egyaránt. A Facebookon
Ne nevezzék át a Ságvárit, illetve
Nevezzék át a Ságváritcímmel is indult egy közösség, előbbi több mint 11 ezer követővel. Mintegy kétezer átnevezés ellen tiltakozó (baloldali politikusokkal, közöttük
Botka László
polgármesterrel is)
fáklyás felvonulásrais indult a belvárosban.

Az iskolában tanító
Barok István
(aki Szegeden az elsők között fejezte ki nemtetszését az átnevezéssel kapcsolatban,
"Je suis Ságvári! Sőt Je suis Spitzer Endre!"címmel) szervezésével Ságvári-kitűzőket is elkezdtek gyártani, melyen a „Ságvári ad infinitum", azaz Ságvári az örökkévalóságig felirat mellett egy sorszám is szerepet. "A egyes sorszámot a legjobb barátom, a legelső ságváris osztály tanulója, iskolánk volt igazgatója, a Rácz László Tanár Úr Életműdíj idei kitüntetettje,
Kánitz József
kapta" - írta Facebook-üzenetében Barok István. A baloldal egy emberként sorakozott fel Ságvári ügye mellett, ezt a
március 27-i közgyűlésenegy-egy kitűző felrakásával is szimbolizálták.
Binszki József
, a szegedi DK választókerületi elnöke szerint Ságvári neve egy
márkanévvé vált városunkban, rangot jelent.
Haág Zalán
KDNP-s önkormányzati képviselő szerint régi adósságot törlesztenek az átnevezéssel, az ennek kapcsán kialakult hangulatkeltést pedig politikai célokat szolgál.
Tóth Péter
jobbikos képviselő egy lépéssel tovább is ment, ő a
Károlyi-kollégium átkeresztelésétis szükségesnek tartotta. Facebookos oldalán eddig csak ő kommentálta a pénteken megjelent hírt, "Végre! Nem lehet egy rendőrgyilkosról iskolát elnevezni!" kiírással megosztva a cikket.
Hunyadi és Klebelsberg neve mellett is érveltek közösségek

Az átkeresztelést pártolók között sem volt egyértelmű konszenzus arról, hogy kinek a nevét is viselje a nagy múltú szegedi iskola. Civil közösségek
szegedi kötődésű névadómellett érvelnek. Sokan
Hunyadi Jánost
tartanák a legideálisabbnak, mivel az 56'-os forradalom ideje alatt az akkori tanulók megszavazták, hogy a
törökverő nevét viselje az.Az egykori ságváris fizikus akadémikus,
Bor Zsolt
a híres iskolaépítő
Klebelsberg Kuno nevét ajánlotta inkább, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület képviseletében
Szilágyi Árpád
ugyanakkor
Ereky Károly nevét vetette fel.
Bálint Sándort, Sík Sándort
és
Szent-Györgyi Albertet
is sokan alkalmasabb névadónak tartották volna.
Csúri Ákos
újságíró egyszerűen a
Ságvári nevetvélte a legideálisabbnak. "Legalább nem nevezik el senki másról. Így továbbra is hívhatjuk Ságvárinak! Iskolai rendezvényeknek, sítábornak, bulinak továbbra is lehet a Ságvári nevet adni. Kit érdekel, hogy nincs kiírva az ajtóra..." - írta az egyik volt diák a közösségi oldalon.
A tiltakozások ellenére Ságvári Endre neve nélkül folytatja szeptembertől az SZTE Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=533686
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 3.