Ságvári-átnevezés - Ars Boni: ellentmondások az Akadémia Ságvári-döntésében

Kötelező átnevezni a Ságvárit? Ki és milyen alapon dönt erről? Mennyire jogszerűek és következetesek az Akadémia döntései? - teszi fel a kérdést az Ars Boni jogi folyóirat.

Mint azt a

cikk szerzője, Deák Péter írja

, az utóbbi napokban a szegedi általános iskola és gimnázium elnevezése kapcsán újra lángra kapott egy régi-új vita a médiában és a közösségi portálokon, amelynek központi kérdése, hogy: “Kiről, illetve miről lehetséges a mai Magyarországon céget, közterületet, sajtóterméket, médiaszolgáltatást, civil szervezetet, vagy közintézményt elnevezni?“ Az apropót az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola várható átkeresztelése szolgáltatta, amely intézmény neve gyakorlatilag fogalommá váltak a dél-alföldi városban. A gimnáziumban az első tanév 1955. szeptember 1-jén vette kezdetét, és az Oktatásügyi Minisztérium 1956. január 28-i rendelete nyomán viseli

Ságvári Endre

nevét. Az általános iskola és a gimnázium története ettől kezdve szorosan összefonódik a város és az egyetem történetével. A gimnáziumot a lassan hatvan éves múltja méltán emelte a város legrangosabb oktatási intézményei közé. “Ságváris“-nak lenni életérzés, rang, közös diákélmény, kollektív tudatalatti volt az itt tanuló nemzedékek számára, sugallják az öregdiákok visszaemlékezései az átnevezés ellen küzdő közösségi oldalon. A jelen írás születésekor már több mint nyolcezer követőt számláló közösség folyamatosan hízik, ahogy a diákok és szülők, öregdiákok és szimpatizánsok csatlakoznak a közös identitásvédelemhez. A heves és érthető érzelmi viták, az egymásnak küldött nyílt levelek és blogbejegyzések mellett érdemes megismerni a polémia alapját jelentő törvényi rendelkezéseket és a Magyar Tudományos Akadémiának a tárgyban született szakmai állásfoglalásai tükrében kialakult helyzetet.

A törvényi háttér

A szóban forgó szabályozás alapja az a törvény (“Törvény“), amely több, a szabályozási cél szempontjából releváns törvényt módosított, többek között az önkormányzati törvényt (“Ötv.“). A változtatás tartalma minden törvény esetében hasonló volt: cég, közterület, sajtótermék, médiaszolgáltatás, civil szervezet, közterület vagy közintézmény elnevezésében vagy címében “nem szerepelhet a) olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy b) olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.“ A Törvény nem ad definíciót arra, hogy milyen attribútumok alapján kell valamely társadalmi-politikai berendezkedést önkényuralminak tekinteni, és erre példálózó felsorolást sem ad. A Törvény nem szűkíti le a szabályozási kört a magyarországi önkényuralmi rendszerekre, ezért nyilvánvalóan ide tartozik bármely XX. századi önkényuralmi rendszer, bárhol is valósult meg a világon. Érdekes ebből a szempontból a törvényhez fűzött rövid indokolás, amely a következőképpen mutat rá a szabályozás szükségességére: “Hazánkban jelenleg egyre erősebb nyomás érezhető mind a lakosság, mind a média irányából a diktatúrákhoz, elsősorban a kommunista diktatúrához, valamint a tanácsköztársasághoz köthető személyekről elnevezett utcanevek, intézmények, társadalmi szervezetek nevének megváltoztatásával kapcsolatban.” Bár az indokolás kifejezetten csak a baloldali diktatúrákra utal, a szavak általánosan elfogadott jelentése alapján egyértelmű, hogy a fasiszta diktatúrák is beletartoznak a Törvény szabályozási körébe. Annak, hogy az indokolásban hivatkozott társadalmi igény a baloldali diktatúrákhoz köthető elnevezések megszüntetésével kapcsolatosan fogalmazódott meg, nyilvánvaló történelmi okai vannak. A jogalkotó természetesen számított arra, hogy adott esetben kétséges lehet az, hogy egy adott személy, kifejezés vagy szervezet mennyiben kapcsolható össze a XX. századi önkényuralmi rendszerekkel. Az elnevezésekkel kapcsolatos bármely kétség esetén az elnevezésre jogosult szervnek, vagy a nyilvántartó hatóságnak (cégbíróság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, bíróság, önkormányzat) a Magyar Tudományos Akadémiát (“Akadémia“) kell a kérdésével megkeresnie, és bekérnie az Akadémiának a kérdéssel kapcsolatosan kialakított állásfoglalását. Tekintettel arra, hogy a Törvény az állásfoglalás kiadására semmilyen részletszabályt (eljárásrendet) nem rögzít, az Akadémia elnöke szabályzatot adott ki a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmának megfelelőségi vizsgálatáról. A szabályzat értelmében az ilyen megkeresések érdemi vizsgálatát az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja végzi el. Az Akadémia Titkársága Jogi és Igazgatási Főosztálya vezetőjének egyet nem értési joga van a kialakított állásponttal kapcsolatosan, vitás esetekben pedig végső soron az Akadémia elnöke dönt. Fontos, hogy az Akadémia csak kérelemre jár el, hivatalból egyetlen elnevezést sem vizsgál. Ebből következően az Akadémia minden állásfoglalása mögött valós (akár az elnevezés megvalósítása, akár megszüntetésére irányuló) igényt feltételezhetünk. Az átnevezések első hulláma a közterületeket érintette, és ennek kapcsán az Akadémia az állásfoglalásaiból “Összefoglaló a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezésekkel összefüggő szakmai vizsgálatról” címmel összefoglalót (“Összefoglaló“) adott ki, amely folyamatosan bővül újabb állásfoglalásokkal. Bár az Összefoglaló bevezetője csak az Ötv. alapján történő megkeresésekre utal, vélelmezhető, hogy az Akadémia az Összefoglalóban foglaltakkal azonos tartalmú következtetésekre jutna a Törvény által módosított más jogszabályhelyekre alapított megkeresések esetén is. További érdekesség, hogy az Összefoglaló bevezetője úgy fogalmaz, hogy az Akadémia “nem kötelező érvényű” állásfoglalást fogalmaz meg. Ezt a logikát erősíti, hogy több esetben az Akadémia az egyes elnevezésekkel kapcsolatosan csak annyit mond, hogy az elnevezés használata “nem javasolt“. Ez az értelmezés nyilvánvalóan ellentétes azzal a jogalkotói szándékkal, amely a kétséges elnevezések érdemi eldöntését az Akadémia hatáskörébe utalta.

Megállapítások az Összefoglaló értelmezési gyakorlatával kapcsolatosan

Az Összefoglaló jelen formájában mintegy 233 elnevezéssel kapcsolatosan tartalmaz állásfoglalást. A vizsgálni kért elnevezések túlnyomó része személynév, kisebb részben egyszerű főnév (pl. alkotás, béke, mártírok). A jelen írás az egyes személyek életútjának értékelése szempontjából kíván betekintést adni az Összefoglalóból kirajzolódó érvrendszerbe. A felterjesztett személynevek között vannak széles körben ismertek (pl. Horthy Miklós, Kun Béla, Marx Károly), ám a legtöbben olyanok, akiknek a történelem alakításában jóval kisebb szerep jutott, és legfeljebb a helyi közösségek körében alakulhatott ki róluk megalapozott kép, össztársadalmi szinten semmiképpen.

Egyértelmű állásfoglalás hiánya

Ami első átolvasás után feltűnő, hogy az Összefoglaló nem minden esetben ad világos iránymutatást az elnevezés megengedhetősége vagy meg nem engedhetősége kérdésében, nem áll ott minden egyes állásfoglalás végén világos végkövetkeztetés. Egyes esetekben teljesen bizonytalan az akadémiai konklúzió tartalma (pl. Bán Tibor, Boros Mátyás, Sipos Dénes, Stollár Béla), más esetekben (pl. Asztalos Ferenc, Majzik Viktor, Pálfy János) egy jóhiszemű értelmezéssel kikövetkeztethető ugyan az Akadémia álláspontja, ám ezekben az esetekben is megnyugtató volna, ha az Akadémia expressis verbis kimondaná, hogy értelmezése szerint az adott személy neve használható-e közterület elnevezésként vagy nem? Tehetné ezt különös tekintettel arra, hogy az Összefoglalóban szereplő elnevezések éppen azért kerültek bele az Összefoglalóba, mert kétséges volt, hogy megengedhetőek-e vagy sem? Ebben a formában azonban a későbbi érdeklődők számára – akikben szintén kétség merül fel valamely elnevezés kapcsán – az Összefoglaló nem nyújt egyértelmű támpontot, és adott esetben további értelmezés iránt ismét az Akadémiához kell, hogy forduljanak.

Az “elkövetési magatartás” vizsgálata

A tiltólistára kerülő személyek részéről az elkövetési magatartás abban áll, hogy az önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltsenek be. Az elkövetési magatartás értelmezésekor a szavak általánosan elfogadott, a köznyelvben, a hétköznapi életben használt értelme alapján érdemes kiindulnunk. A megalapozás ebben az értelmezésben közvetlen vagy közvetett hozzájárulás az önkényuralmi rendszer megteremtéséhez. A Tormay Cécile nevéhez fűzött állásfoglalás egyértelművé teszi, hogy az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvétel nem korlátozható a döntéshozó vagy végrehajtói részvételre (közvetlen részvétel), hiszen nagyon sokan ideológusként és propagátorként (a szellemi teljesítményük révén) szerepet játszottak a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében (közvetett részvétel). A kiépítésben betöltött vezető szerep értelmezésem szerint lényegében megegyezik a megalapozásban való közvetlen részvétellel, vagyis az önkényuralmi politikai rendszer megteremtése során a döntésekben vagy azok végrehajtásában való részvétellel. A különbséget a kiépítés és a megalapozásban való közvetlen részvétel között az jelenti, hogy előbbinél a döntések meghozásának és azok végrehajtásának közvetlen célja a hatalom megszerzése. A fenntartás az előbbi két magatartástól időben elkülönül és megszerzett hatalom megtartásában történő közreműködést jelenti.

A vezető szerep ismérveinek kidolgozatlansága

Az Összefoglalóban található állásfoglalásokból nem rajzolódik ki egyértelmű irány az önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában betöltött “vezető szerep” tartalmának értelmezése tekintetében, bár a Törvény nyelvtani értelmezése alapján ez szükséges ismérv valamely elnevezés használatának indexre tételéhez. Ami az Akadémia gyakorlatából egyértelműen megállapítható, hogy a vezető szerep betöltése nemcsak az országos politikában való részvétellel, országos ismertséggel rendelkező személyek esetén állapítható meg. Több ízben csak a helyi közösségek számára ismert, az önkényuralmi rendszerek helyi hatalomépítésében vezető szerepet betöltő személyeket (pl. Bálint Balázs, Bernáth Lajos, Bundzsák István, Császy László, Takács György) is a nem ajánlott kategóriába utal az Akadémia, bár az Összefoglaló ezeket a személyeket a betöltött pozíciójukon kívül egyéb antidemokratikus vagy bűncselekménynek minősülő cselekményekkel nem vádolja. Ez a megközelítés érthető, ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy különösen a helyi közösségek érzelmeit sérthetné, ha valamely közterület a diktatúrára emlékeztető helyi vezetőről kerülne elnevezésre. A vezető szerep mibenlétének további értelmezésével az Akadémia azonban adós marad. Különösen érdekes ebből a szempontból Fazekas Gábor esete, akiről az Összefoglaló az alábbi konklúziót tartalmazza: “Bár szerény mértékben, de szerepet vállalt a tanácsköztársaság önkényuralmi rendszerének rövid idejű fenntartásában, ezért róla közterület nem nevezhető el.” Ez a végkövetkeztetés felveti azt a kérdést, hogy az Akadémia nem értelmezte-e contra legem a Törvény vonatkozó jogszabályhelyét? Valóban elegendő-e a Törvény alapján a szerény mértékű szerepvállalás az önkényuralmi rendszer fenntartásában játszott vezető szerep megállapításához? Különösen hasznos lenne a vezető szerep egyértelművé tétele olyan személyek értékelésekor, akik elvi alapon valamely önkényuralmi politikai rendszer (adott esetben emblematikus) követői voltak, ám személyes tevékenységükkel elhanyagolható mértékben járultak hozzá a rendszer megalapozásához, kiépítéséhez vagy fenntartásához.

A közhatalmi pozíció hiányának megítélése

Első pillantásra talán kézenfekvőnek is tűnik az az értelmezés, hogy a vezető szerep megfelel a közhatalmi pozíció betöltésének. Azonban az Összefoglaló egyik legellentmondásosabb aspektusa éppen a hatalmi pozíció hiányának (vagy meglétének) megítélése, amely tekintetben nem rajzolódik ki következetes értelmezés. Az Akadémia bizonyos esetekben a hatalmi helyzet, a közhatalmi pozíció betöltésének hiányát különösen nyomatékos érvnek tartotta valamely elnevezés megengedhetősége mellett (pl. Bacsó Béla, Benedikt Ottó, Váci Mihály, Zelk Zoltán), annak ellenére, hogy az adott személy meggyőződését tekintve egyértelműen köthető volt valamely önkényuralmi rendszerhez. Ennek ellenkezőjére is találunk ugyanakkor példát, egyes személyeket (pl. Fürst Sándor, Kulich Gyula, Micsurin, Rosenberg házaspár, Rózsa Ferenc) az Akadémia annak ellenére a nem javasolt kategóriába utalt, hogy kizárható volt, hogy az adott személy bármikor is közhatalmat gyakorolt volna. Az Akadémia álláspontjának követhetetlenségét tovább bonyolítja, hogy egy esetben (Ankli József) annak ellenére sem állapította meg az elnevezés kizártságát, hogy az illető bizonyíthatóan formális funkciót is betöltött valamely diktatúra idején. A fentiekből következik, hogy a közhatalmi pozíció betöltése vagy annak hiánya önmagában nem szolgálhat alapul az egyes elnevezések egyértelmű megítéléséhez. Ez abban a tekintetben mindenképpen sajnálatos, hogy az Akadémia az Összefoglalóban gyakran hivatkozik erre az ismérvre mint központi attribútumra, ugyanakkor a fenti ellentmondó végkövetkeztetések tükrében a közhatalmi pozíció betöltésének ténye semmilyen szinten nem ad egyértelmű iránymutatást. Egyéb, a döntést érdemben befolyásoló, az értelmezést segítő és általánosabb értelemben alkalmazható, zsinórmértékszerű ismérv ugyanakkor nem lelhető fel, így nem egyértelmű, hogy adott esetben az értelmezés során a mérleg nyelve milyen érvelés alapján lendült ki az egyik vagy másik irányba.

Megtértek és kihasználtak

Külön figyelmet érdemelnek azok a személyek, akik személyes életútjának értékelése lehetővé teszi a nem javasoltból a javasolt kategóriába való átkerülést. Ennek eklatáns iskolapéldája Nagy Imre, 1956 mártír-miniszterelnöke, de találunk erre egyéb példát is (pl. Stromfeld Aurél, Zelk Zoltán). Fájó ugyanakkor, hogy az Összefoglaló kevés helyen ad teret egy-egy személy szerepének differenciáltabb elemzésére, és még ha ezt meg is teszi, némileg ellentétes végkövetkeztetésekre jut (vö. Horthy Miklós és Károlyi Mihály). Egy-egy személy esetében ugyanis az életút árnyaltabb feltárása akár eltérő végkövetkeztetésekhez vezethetne. Jogos kérdésként merül fel, hogy az Akadémiának mennyiben van mérlegelési joga abban a kérdésben, hogy egyes személyeket, annak ellenére, hogy egyértelműen részt vettek az önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában, mégis az ajánlható kategóriába sorol? Meg kell állapítani, hogy a Törvény nem ad lehetőséget erre, az Akadémiának mintha nem lenne ebben semmiféle mérlegelési jogköre. Ha ez valóban így lenne, ez azt is jelentené, hogy még Nagy Imre neve sem lenne használható az elnevezések során. Ugyanakkor a feladat és a Törvény megfogalmazásából szükségszerűen következik egy értékítéletet is megfogalmazó mérlegelés, és az már az Akadémia szerepfelfogásán múlik, hogy ezt a mozgásteret meddig bővíti, és milyen esetleges belső ellentmondásoknak hagy teret. A fentiek természetesen nem Nagy Imrének a magyar társadalomban kialakult pozitív képét kérdőjelezik meg, sokkal inkább a szabályozási megoldás hibájára utalnak. A Törvény tudományos köntösben az Akadémiára telepítette számos politikai döntés meghozatalának a feladatát. Külön csoportba sorolhatók azok, akik önmagukban a tevékenységük alapján nem lennének kizárhatóak az elnevezésre javasolt személyek köréből, azonban a (sok esetben haláluk utáni) diktatúra propagandája eltúlozta vagy meghamisította szerepüket, eltorzítva láttatta a meggyőződésüket, és jelképeket faragott belőlük. Az ilyen személyek esetén az Akadémia több állásfoglalása megengedő álláspontra helyezkedik (pl. Bacsó Béla, Engels Frigyes, Gagarin, Makarenkó, Somogyi Béla), ám ennek ellenkezőjére is bőven találunk példát (pl. Hámán Kató, Marx Károly, Micsurin, Rosenberg házaspár, Schönherz Zoltán). A jelképként később felmutatott személyek közül Fürst Sándor esetében például azon túlmenően, hogy meggyőződéses és aktív kommunista volt (akit a biatorbágyi híd felrobbantásának ürügyén politikai okokból felakasztottak), az Összefoglaló semmilyen egyéb terhelő körülményt nem állapított meg. Róla is egyszerűen azért nem lehet közterületet elnevezni, mert igazságtalan halála után úgy tizenöt évvel egy önkényuralmi rendszer mártírként kezelte.

A Ságvári Endréről kialakított állásfoglalás kritikája

Az Összefoglaló 193. oldalán található a Ságvári Endréről kialakított állásfoglalás: “Jogász, fővárosi tisztviselő (1913–1944). Az 1930-as évek második felétől kapcsolódott be az antifasiszta illegális kommunista mozgalomba. Az Országos Ifjúsági Bizottság egyik vezetője. 1942-től illegalitásba vonult. 1944-ben a Békepárt Béke és Szabadság című lapjának szerkesztője. Tevékenységét a csendőrség felfedte, és a letartóztatására tett kísérletkor fegyveres harcban halálos sebet kapott. Neve a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem ajánljuk, mivel értelmezésünk szerint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdése alapján XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartáshoz kapcsolható.” Ságvári Endre nevét az akadémiai állásfoglalás azért nem tartja megengedhetőnek, mert az “politikai rendszer fenntartásához kapcsolható“. Ez a következtetés a nyelvtani értelmezés szabályai alapján a Törvény rendelkezéseivel ellentétben állónak tűnik, tekintettel arra, hogy a Törvény szövege alapján nem elég összefüggésbe hozni az adott személy nevét az önkényuralmi rendszerrel, a tiltáshoz az szükséges, hogy az adott személy a rendszer “fenntartásában vezető szerepet” töltsön be. A fenntartásban való vezető szerep betöltése aktív magatartást feltételez, amelyet szükségszerűen csak a rendszer megalapozása és kiépítése (megvalósulása) után fejthetett volna ki Ságvári. Ságvári Endre korai halála kizárja ezt, hasonlóképpen Áchim Andráshoz, akivel kapcsolatosan az Összefoglaló úgy fogalmaz: “bár nevének használata közterület vagy közintézmény elnevezésében a kommunista diktatúra idején vált általánossá elsősorban halálának körülményei miatt, a törvény értelmében maga a személy nem vett részt XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában” (vö. Áchim András). Ságvári Endre életútja inkább azokkal a személyekkel mutat párhuzamot, akiket a kommunista hatalom a saját imázsának építésére felhasznált. Bár az Akadémia állásfoglalása nem hivatkozik arra, hogy Ságvári Endre a kommunista rendszer megalapozásában vagy kiépítésében részt vett volna, ám Ságvári Endre tevékenységének ilyen irányú értelmezése sem feltétlenül adna alapot arra, hogy a Törvény alapján Ságvári Endre neve a nem javasolt kategóriába kerüljön. Egyfelől Ságvári Endre nem vett részt közhatalom gyakorlásában, s ez a tény a fentebb kifejtettek értelmében egy kiemelt (ám az ott hivatkozott példák alapján nem perdöntő) ismérv. Másfelől a szegedi iskola névadója tevékenységének vezető szerepként való láttatása is vitatható.

Kötelező-e átnevezni az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumot és Általános Iskolát?

A vita szempontjából fontos kiemelni, hogy a Törvény az elnevezéssel kapcsolatos kétség esetén csak meghatározott szervek számára (cégbíróság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, bíróság, önkormányzat) teremt kötelezettséget. A gimnázium és az általános iskola a Szegedi Tudományegyetem szervezeti egysége, és ő gyakorolja az iskolák feletti fenntartói jogokat is. Fenntartói jogkörében eljárva a Szegedi Tudományegyetem dönthet a köznevelési intézmény nevéről. A Szegedi Tudományegyetem számára pedig nincsen jogszabályi kötelezettség az átnevezésre, hiszen sem az Ötv., sem pedig a Törvénnyel módosított egyéb jogszabályok hatálya alá nem tartozik. Ugyanakkor a Szegedi Tudományegyetem felett a fenntartói és alapítói jogokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma gyakorolja, így bele tud szólni akár az egyetem egyedi döntéseibe is. Természetesen a fenti okfejtés alapján az EMMI-t sem terheli jogszabályi kötelezettség arra nézve, hogy átnevezze az iskolákat. Ellentétben a Törvény hatálya alá tartozó szervekkel, a Kormány saját magatartását nem törvénnyel szabályozza. Érthető azonban, hogy ha az átnevezésre törvénnyel kötelezi a tőle független szerveket, a kormánynak jogszabályi kötelezettség hiányában is élen kell járnia abban. hogy eltűnjenek a Törvény rendelkezéseinek nem megfelelő elnevezések. Az EMMI az átnevezés kapcsán pedig érthetően az Akadémia állásfoglalása alapján fog eljárni. A polémia lezárása kapcsán egy felemás megoldási javaslat is felmerült, amely szerint az iskolák nevéből csak az “Endre” szót törölnék. Nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen megoldás a Törvény szellemével feltétlenül összhangban állna, azonban a hasonló megoldások soha nem álltak messze a magyar néplélektől, pl. a szegedi Marx tér Mars térre keresztelése, vagy a budapesti Károlyi Mihály utca átnevezése Károlyi utcára. Tekintettel az elmúlt napok vitáira, különösen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a jelen írás egy társadalmi vita jogi szempontú megközelítése, elemzése. A fentebb megfogalmazott álláspont nem kívánja a vitát eldönteni, ezt a jogot nem is vindikálhatja magának. Nem helyettesíti a témával kapcsolatos társadalmi párbeszédet sem, legfeljebb jogi szempontokkal dúsítja azt.

egy ságváris öregdiák