Lázár János: a XX. század tanulsága, hogy csak magunkra számíthatunk

"Miénk az életünk minden felelőssége. De akkor legyen az életünk irányításának minden joga is a miénk. Akkor engedtessék meg nekünk, hogy kimondjuk és a politikánk alapjává tegyük az új irányt, miszerint: Számunkra Magyarország az első! Számunkra Hódmezővásárhely és 3200 másik magyar település az első – és minden más csak utána következik!" - adta közre Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter gondolatait 1956 üzenetéről a hodmezovasarhely.hu.

"A magyarokkal szemben adóssága van a világnak. Ezt az országot, ezt a nemzetet a külvilág mindig csak hitegette a bajban, de a valódi segítség szinte sosem érkezett meg. Így volt ez 1956-ban is, amikor a Nyugatnak fontosabbak voltak a Szuezi válság miatt veszélybe került kereskedelmi érdekei… De még a hidegháborús világrend törékeny és igazságtalan egyensúlya is, mint a magyarok szabadsága, sőt élete. Így volt ez az huszadik században végig. A trianoni igazságtalansággal egy határrevíziót hazudó, gyilkos politika ölébe lökték az országot. Utána pedig 40 évnyi kommunizmussal büntették ugyanezért. Bár 1989-ben mi ütöttük ki az első téglát a berlini falból, a Nyugat ezt végül azzal „viszonozta”, hogy kis híján kereskedelmi gyarmattá tette a hazánkat. Amelyben kollaboránsai a régi kommunisták lettek – az elsikkasztott privatizáció felső tízezerje. Akik még mindig köztünk élnek, és a visszatérésükre készülnek… Akit túl sokszor hagynak magára, túl gyakran hagynak cserben, az először dacos lesz. Aztán pedig fásult, beletörődő és kishitű. Így volt ez a magyarokkal is. A huszadik század kis híján kiölte belőlünk a nemzeti büszkeséget. Az önbizalmat, a magunkba vetett hitet. A huszadik század kisebbrendűségi komplexust táplált a magyarokba. Pedig ez alapvető hazugság. Az ún. szabad világ és Magyarország történelme féloldalas. De történelmi tartozásunk nem nekünk van. Mi, magyarok sokszor voltunk Európa és a nyugati értékek és érdekek védőbástyája – de cserében rendre csupán megkésett, nagy szavakat kaptunk a várva várt tettek helyett. 1956-ban is, amikor november 4-én Nagy Imre hiába közölte híres rádióbeszédében az ország és a világ közvéleményével, hogy Magyarország immár élethalál küzdelmet folytat a szabadságáért. Csak a magyar felkelők hallották meg őt. A világ süket és tétlen maradt. Ha tehát október 23-a a magyarok dicsősége, akkor november 4-e a világ szégyene. Amerika és Nyugat-Európa szégyene. Ahogy mondtam: akit sokszor árulnak el, az először dacos lesz, szélsőséges. Utána pedig kishitű. Ha pedig mindkét tévedését belátta már, akkor bizalmatlan lesz, óvatos. Magyarok nemzedékei a világ egymást követő árulásait megélve nőttek fel, adták át helyüket az utánuk következő nemzedékeknek. Ne csodálkozzon hát senki, ha a magyarok már bizalmatlanok a nagy szavakkal szemben, ha már csak a szemüknek hisznek, nem a fülüknek! Erre inti őket az elszabotált rendszerváltás két évtizede is, amelyet 2010-et követően talán örökre lezártunk. A magyarok ugyanis, akik 1990-ben elvileg visszaszerezték szabadságukat és európai jogaikat, amelyektől oly sokáig meg voltak fosztva, továbbá nem élhettek úgy, mint a többi, büszke európai nemzet tagjai. A mi osztályrészünk 1990 után is az maradt, hogy a Nyugat történelmi leckéket adott nekünk, hogy Washington vagy Brüsszel megmondta nekünk mit, miért nem lehet. A rendszerváltás csődje éppen az, hogy a Kelet rabságát a Nyugat gyámsága váltotta fel. A magyarok pedig tűrtek és engedelmesen bólogattak, mert fájóan sokszor voltak olyan vezetői az elmúlt húsz évben, akik nem a magyar érdekeket képviselték külföldön, hanem a külföldi érdekeket Magyarországon. A világ pedig hozzászokott ehhez a szorongó kisdiákként viselkedő Magyarországhoz. Ezért okoz most olyan nagy kulturális sokkot, hogy egyszeriben nagykorúvá váltunk és önálló életet kezdtünk élni. Hogy a saját lábunkra álltunk és magunk akarjuk és fogjuk is irányítani az életünket, ahogy a többi felnőtt nép. A magyarok 40 év után talán visszaszerezték a szabadságjogaikat 1990-ben. De íme: újabb 20 esztendő kellett ahhoz, hogy ezekkel a jogaikkal merjenek is élni. Hát, most merünk! Ez a félbehagyott rendszerváltás beteljesítése. Ez október 23-a szellemisége. Egy szabad és büszke nemzet történelmi tanulsága, hogy saját magán kívül igazán soha senkire nem számíthat az életben. Miénk az életünk minden felelőssége. De akkor legyen az életünk irányításának minden joga is a miénk. Akkor engedtessék meg nekünk, hogy kimondjuk és a politikánk alapjává tegyük az új irányt, miszerint: Számunkra Magyarország az első! Számunkra Hódmezővásárhely és 3200 másik magyar település az első – és minden más csak utána következik! Azok, akik alakítói-kollaboránsai voltak annak a politikának, amely kiskorúságban és gyámság alatt akarta tartani a magyarságot, hazudnak ezekről a mondatokról is. Azt mondják majd: Európa-ellenes, Amerika-ellenes, szövetséges viszonyokat sértő mondatok ezek… Ők még mindig nem értik ezeket a gondolatokat. Vagy nagyon is értik, de nem akarják, hogy mások is megértsék, ezért hazudnak róluk. Az igazság ugyanis az, hogy nem attól Európa-párti egy magyar, hogy bólogatójánosként helyesel mindenre, amit Brüsszel mond. És nem attól hű szövetségese Budapest Washingtonnak, ha visszakérdezni, súlyos vádak esetén bizonyítékot követelni, vitatkozni sem mer. Nem! Barátok és szövetségesek között nem a csendőrpertu járja, hanem az egyenlő felek őszinte párbeszéde. Az európai népek a történelmük során megtanulták, hogy nem az ellenségek, hanem a szövetségesek számát kell szaporítani. A magyar viszont megtanulta azt is a történelme során, hogy hűséges szövetséges, akire mindig lehet számítani, csak egy van. Saját maga. Meg persze a Jóisten. „Segíts magadon, az Isten is megsegít” – szoktuk mondani. Csak magunkra számíthatunk! A huszadik századnak ez a nagy tanulsága nem gyengévé, hanem erősebbé tesz minket. Megvéd a csalfa reményektől. Megvéd a „gazdag nyugati nagybácsik” hazugságával házalóktól. És megvéd az árulástól. Tapasztaltabbak vagyunk, tehát bölcsebbek és erősebbek is. Ezért most nem október 23-a fog elmúlni, hanem november 4-e fog elmaradni. A világ meg fogja érteni és lassan el fogja fogadni az új helyzetet, hogy egy évtizedekig álomba merült magyar nemzet végre felébredt. Öntudatára ébredt és nem kér többet, de nem is éri be kevesebbel, mint a többi, hozzá hasonló európai nemzet. Csak azt kérjük, ami megillet minket. Nem többet, de nem is kevesebbet! Tiszteletet a magyaroknak: tiszteletet 1956 nemzetének!" - írja a

.