Nem biztos, hogy a magányos fióka árva

Árvának látszik, mégsem az. Bár szívünk azt súgja, hogy fogadjuk be a fiókákat, azonban hallgassunk az eszünkre és az Magyar Madártani Egyesület tanácsaira.

Jó szándékunkkal ne okozzunk kárt a madaraknak! Talán ez a legfontosabb tanács, amit érdemes minden esetben megfogadni, mielőtt magánakcióba kezdenénk. A mi szemünkben olykor kegyetlen formát ölt a természet, azt azonban sosem szabad elfelejtenünk, hogy bizonyos fajok halála elengedhetetlen más fajok életben maradásához. Azzal nem leszünk felelős állatvédők, ha minden madarat meg akarunk óvni a ragadozóktól, a betegségektől és a balesetektől, hiszen ezzel beleszólunk a természet rendjébe. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a segítséget igénylő fiókákat magukra kell hagyni, pusztán csak ott, akkor és úgy avatkozzunk közbe, hogy a jó szándék kárát ne a madáron csattanjon.

Nem árva a magányos fióka!

Gyakorta láthatunk olyan madarakat az ágak között, amelyek ránézésre már kifejlett példányok, mégsem sajátították el a repülés képességét. Azért próbálnak eltávolodni a fészektől, szüleiktől és testvéreiktől, mert így próbálják védeni egymást a ragadozóktól. A szülők persze nem hagyják teljesen magukra kicsinyeiket, a fészekelhagyástól számítva 5-10 napig még etetik őket. Hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg egymást a bukszusban. Az ilyen viselkedésű fajok ráadásul hamar kinövik a bölcsőként szolgáló fészket. A szülők utasítására hagyják maguk mögött a biztonságos otthont, ezért ha vissza is tesszük őket, szinte azon nyomban újra kiugranak. A cinkék, a verebek, a seregélyek, vagy az erdei fülesbagoly - habár odúköltő fajok - szintén ezt a módszert követik: keresnek maguknak egy biztonságos búvóhelyet várva a tapasztalt öregek tanácsait. A mama és papamadár szavára egyre távolabb kerülnek a fészektől.

Mikor lehet szükség emberi közbeavatkozásra?

A verőfényes tavaszi napokat gyakran követik - a mostanihoz hasonló - hideg, esős időszakok. A kitollasodot fiókák átfázhatnak, ilyenkor pedig a következőket tehetjük: papírzsebkendővel vagy vászondarabbal itassuk fel róluk a vizet; finoman fújjunk rá meleg levegőt, esetleg rakjuk be a kocsinkba míg átmelegszik; ha pedig a közelben lakunk, akár haza is vihetjük néhány órára, hogy megetessük és megitassuk a kis tollast. Könnyen felismerhetjük az "ázott verebet", a madár ilyenkor ugyanis letargikus, alig mozog és csukva van a szeme. A csupasz, állni és ugrálni nem tudó, pehelytollú kicsinyek segítségre szorulnak, akárcsak a bármilyen korú szárnyát vagy lábát furcsa helyzetben tartó, vérző madarak. A nagytestűek, mint a gólyák és a sasok kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló szárnyasok csak a tökéletes röpképesség elérésével válnak önállóvá, ezért rajtuk is segíteni kell. A legjobb amit tehetünk, ha a visszatesszük őket a fészekbe. Kereshetjük a tűzoltóság és az ELMŰ segítségét is.

Magunkhoz vettük - mi legyen?

Az első és legfontosabb, hogy a csőr mérete és alakja alapján megállapítsuk, milyen fajjal van dolgunk. Az egyenes, csipesszerű csőr rovarevőre, a tövénél vastag, kúpos csőr magevőre, míg a kampós csőr és az erős karmok a ragadozóra jellemzőek. Ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán találhatóak, akkor pedig valamilyen bagolyfajjal van dolgunk. A következő, hogy felmérjük a kicsi állapotát. A gubbasztás, a csukott szem, a borzos toll, a letargia rossz jel, akárcsak a fénytelen tekintet. Miután magunkhoz vettük, és egy-két óra után sem kezd el élesen csipogni, szinte biztosak lehetünk benne, hogy beteg madárkával van dolgunk. Csupasz fiókák esetében egy bélelt margarinos doboz jó ideiglenes lakosztály lehet. Ha nagyon hidegnek érezzük a szoba hőmérsékletét, akkor egy papírzsebkendővel letakarhatjuk a kicsit. Tollas és tollasodó fiókáknál a doboz a legbiztonságosabb hely. Vágjunk a tetejére lyukakat, s hajtsuk be a tetejét. Ez megnyugtatja a madarakat. További hasznos tanácsért látogasson el az

MME weboldalára

!