Közélet

700 szalmabála égett Fábiánsebestyén határában

700 szalmabála égett Fábiánsebestyén határában

2013. november 1., péntek
700 szalmabála égett Fábiánsebestyén határában

700 égő szalmabálához és összeütközött személyautókhoz riasztották csütörtök este a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeit.

Mint

Arany-Tóth Attila

szóvivőtől megtudtuk, csütörtök este 8 órakor érkezett a jelzés, hogy Fábiánsebestyén külterületén 700 nagy körbálás szalma kapott lángra. A kettes, kiemelt riasztás során a szentesi, csongrádi és orosházi hivatásos tűzoltók a Fábiánsebestyéni Önkéntes Tűzoltó Egyesület egységeivel közösen kezdték meg a lángok oltását és a közelben lévő épület, valamint a tűz által érintett terület mellett lévő további szalmabálák védelmét. A tűzoltók felderítették, hogy a környező tanyákat a füst nem veszélyezteti, hogy lakossági intézkedést kelljen bevezetni. A helyszínre érkezett a megyei műveletirányítás is, és tűzvizsgálat megállapítani a lángok keletkezésének okát. Éjjel a szegedi Dorozsmai úton két személygépkocsi ütközött össze, a kiérkezett szegedi egység az egyik járműbe szorult személyt feszítővágó alkalmazásával szabadították ki.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.