A Fidesz jelöltje nyerte a bajai képviselő-választást (Frissítve!)



A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba a korábbinál nagyobb különbséggel nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és - szavazati előnyével - a 3-as számú egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást is - közölte Zsigó Róbert (Fidesz) polgármester vasárnap este az előzetes eredmény kihirdetése előtt.
Tájékoztatása szerint
Kovács Csaba
138,
Teket Melinda
, a baloldali pártok - az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) - közös jelöltje 69, a jobbikos
Markó György
14 szavazatot kapott, míg az LMP jelöltjére,
Ikotity Istvánra
nem érkezett egyetlen érvényes voks sem.
Zsigó Róbert
az MTI-hez a Fidesz által, a sajtótájékoztatóval egy időben eljuttatott közleményében azt írta, Baja immár másodszor is világosan megüzente, hogy "nem kér a bukott baloldalból, se együtt, se külön-külön". Baja fideszes polgármestere a választáson másodszor is megjelent választóknak köszönetet mondva azt közölte: "a bukott baloldalnak tudomásul kell vennie a vereségét".
MSZP-DK-Együtt-PM: a Fidesz elvesztette a becsületét
Az MSZP, a DK és az Együtt-PM szerint a Fidesz győzelme a vasárnapi időközi önkormányzati választáson felér egy vereséggel, mert a győzelemért cserében a párt egy egész ország előtt elveszítette a becsületét. A baloldali pártok az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közös közleményükben azt írták: "Ha minden alapos gyanú kivizsgálása után is kijelenthető lesz majd, hogy a Fidesz ma valóban győzött Baján, a győzelme akkor is egy vereséggel ér fel: egy alig fél ezres választókör megnyeréséért cserében egy egész ország előtt veszítette el a becsületét". "A fideszes választási csalás miatt a mai napon megismételt választási forduló sem szűkölködött ugyanis a gyanús, visszaélésekre utaló eseményekben. Ezekkel kapcsolatban a helyi választási bizottsághoz, illetve a rendőrséghez fordultunk: a választások tisztaságáért felelős szervek válaszán múlik, hogy a bajai fideszes eredmény "csupán" tisztességtelen volt-e, vagy törvénytelen is" - tette hozzá az MSZP, a DK és az Együtt-PM. Kiértek arra is, hogy Teket Melinda az Összefogás Bajáért közös jelöltjeként derekasan helytállt, hiszen 2010-ben még óriási fölénnyel nyert itt a Fidesz, most pedig csak alig. Mindezek alapján úgy látják, hogy "a kormányváltó hangulat egyre erősebb az országban".