Regon-körkérdés: főszerkesztők a szabad sajtó napjáról

Március 15. a szabad sajtó napja. Ebből az alkalomból öt vidéki Regon-hírportál főszerkesztője válaszolja meg a kérdést.

„Mi jut eszetekbe a szabad sajtó napjáról?”

Bereczki-Csák Helga

(

Cívishír.hu

)

Akkor szabad a sajtó, ha a legbűzösebb, leggennyesebb témák feszegetése után sem kell összerezzenni, ha megcsörren a telefon. Sőt. Ha igazán szabad a sajtó, egyáltalán meg se csörren a telefon. Jóllehet, van kéz a vonal másik végén, ami felemeli a kagylót, már tárcsázna, már mondaná a magáét, lenne is kinek, csak hát nincs rá igény. Mert kényszer sincs. Megfelelési – úgy egyáltalán nincs. Kizárólag önkontroll van. Az, hogy az ellenérdekelt fél ezt nyugtatók között, közönnyel vagy illő józansággal belátja, az a sajtószabadság valódi vívmánya és igazi értelme. A sajtószabadság egyszerre nyomás nélküliség és annak a biztos tudata, hogy félelem és gátak nélkül áramolhat az információ – hogy a beépített embereknek is lehetnek beépített emberei, hogy a hírek tulajdonképpen hamarabb megszületnek, mint maga a történés. Aki ebben élni akar és tud, úgy, hogy közben könnyen felismeri és kikapdossa ennek a jelenségnek a zápfogait, az szabad.

Józing Antal

(

Alon.hu

)

Nekem első nekifutásra semmi magasztos nem ugrik be, csak olyanok hogy ilyenkor meghívnak bennünket, újságírókat, reggelizni, kávézni, aztán megemlítenek sokszor az ünnepi beszédekben, mint afféle hajtókára kitűzhető kokárdákat, mert azért a szabad sajtó napja azért mégsem annyira komoly, mint a nőnap, az anyák napja vagy a Valentin-nap. És baj lenne, ha nem így lenne. Második nekifutásra próbálom a kokárdás-sonkás szendvicses szintnél magasabb szintről is körüljárni a szabad sajtó kérdését, de bármennyire is szeretnék, nem tudok elrugaszkodni a földtől, valószínűleg azért, mert jelen pillanatban a magyar sajtó szabad, nem nagyon lehet fogást találni rajta, hacsak valaki nem vevő a csinos összeesküvés-elméletekre vagy a nagyüzemi politikai PR-kampányokra. Mivel a hétköznapi valóság prózai, játsszunk el azzal a tavaszi képpel, hogy a szabad sajtó egy nagy virágos kert, ahol az újságíró szabadon begyűjteti a virágait, azokat bárkinek odaadhatja azzal a kísérőszöveggel, amihez kedve vagy tehetsége van. Ha hajlandósága van, és hasznossá akarja tenni magát, gazokat is húzkodhat bátran, és azokat is kommentálhatja. A kert, kérném tisztelettel, meg is van szépen, csakhogy a virágszedés évre-évre macerásabb. Először csak azt vettük észre, hogy a gazdasági szükségszerűség kezdte el a faültetést, szabadon, hogy egyre nagyobb koronájú, a napot egyre inkább eltakaró fák nőjenek a kiskertben, ráadásul néhánynak egészen bizarr alakja van. De ennél sokkal jobban megnehezíti a virágszedést a politikai kúszónövények térhódítása. Ma már ott tekeregnek szinte mindenhol, elfogják a fényt, a nedvességet, felmásznak a legnagyobb fákra is, szabadon. De a szabad sajtó napján legyünk patetikusak, húzzuk ki a székünket a napra, hunyorítsunk át a faágakon, szabadon, toljuk odébb a kúszónövényeket egy bottal, szabadon, és egyszerűen örüljünk a virágoknak, amik mellesleg nem is annyira törékenyek, mint gondoljuk őket. És szerencsére a szabad sajtó sem az.

Oltyán József

(

Bácsmegye.hu

)

2013-ban a szabad magyar sajtó napján mi más juthat először eszembe, mint az, hogy kiteszem a Facebook-ra a véleményem... - hiszen az internet, legújabban a közösségi média, maga a kontrollálhatatlan sajtó. A véleményem több száz ismerősöm láthatja, percek alatt megoszthatja, további több száz, több ezer emberrel. Ezért a mindenkori hatalomnak az egyéni véleményeket befolyásolni akaró lépései, ebben a technológiai környezetben gyakorlatilag értelmetlenek. Ami minden bizonnyal jó. Viszont miután ma Magyarországon a közösségi média legalább 4-5 millió "megmondó" embert számlál, így nem az a kérdés szerintem, hogy mi a viszonyunk a szabad sajtóhoz, hanem az, hogy mi az a szabad sajtó? Abból, hogy egynéhány görény politikus mindent elkövet, hogy egynémely orgánum képviselője ne kérdezhessen egy sajtótájékoztatón, számomra nem az következik, hogy nincs szabad sajtó, hanem az, hogy egy-egy sajtós gyámoltalan, bátortalan és könnyebb azt kiabálnia, hogy "az a görény politikus..." mintsem félelem nélkül figyelmen kívül hagynia a politikai pressziót. 2013-ban megállapíthatjuk, hogy a nyomtatott sajtó a végnapjait éli, elmondható, hogy a televíziós csatornák a túlkínálat csapdájában vergődve elveszítették az érdemi jelentőségüket, ki lehet jelenteni, hogy a rádiók a szórakoztatóipar eszközeivé váltak és bizony ki kell azt is jelenteni, hogy az internetes hírportálok a megosztható tartalmakat előállító "műhelyekké" váltak. Az emberek döntöttek. Egyfajta perverziónak tartom, hogy mára Kecskemét, Baja, Kalocsa... utcáin is kiüresednek a délutánok és esték, mert az emberek otthon ülnek a számítógépeik előtt és egymás otthonaiba, magánéletébe vájkálnak, hiszen a technológia lehetőséget ad rá! Ezért azt gondolom, hogy mind a szabad sajtó, mind az általános emberi szabadság a következő években, évtizedekben egy az eddiginél sokkal nagyobb "ellenféllel", az intelligens technológiával néz szembe, amihez képest bármely kor diktatórikus politikai hatalma egy szombat délutáni ultipartner lehetett - tudják, amikor még az emberek összejöttek szombaton délutánonként ultizni...

Pető Imre

(

Vehir.hu

)

A magyar sajtó napja alkalmából legtöbben külső körülményekről: a médiumok függetlenségéről, a politika és a gazdaság hatásáról beszélnek. Pedig a legfontosabb az a bizonyos valami, amit közlésvágynak, szólásszabadságnak nevezünk. Mert ez hozta létre a sajtót, ez mozgatja a demokráciát, és közvetve, de ez viszi előre a világot. Kritikus, az események mögé néző, alkotó embereket bemutató, megörökítő, gondolatokat közlő és másokat is gondolkodásra sarkalló sajtót ünnepeljük, március 15-én. Lehet ez jobboldali, baloldali, zöld, piros, narancs. Teljesen mindegy. Egy a fontos, tisztességes és őszinte legyen.

Pintér M. Lajos

(

Szegedma.hu

)

Hogy mi jut eszembe a szabad sajtó napjáról? Talán furcsának tűnik, de az: a sajtó nem élhet vissza a kínkeservvel kivívott, megszerzett szabadságával, melyet most, 2013-ban nem tud feltétlenül értékelni. A magyar médiát a rendszerváltás óta nem köti gúzsba az állampárti diktatúra, ám a ránk szakadt sokszínűség és nyitottság oda vezetett, hogy a sajtó sok esetben az emberiesség, a hitelesség, a tényszerűség és az értékelvűség korlátait feszegeti. A szabadság nem egyenlő azzal, hogy bármit felelősség nélkül leírhatunk vagy éppen elhallgathatunk. Nem felejthetjük el, hogy mi a küldetésünk: mi, újságírók vagyunk az olvasókért, a közönségért, nem pedig fordítva. Kinek-kinek a maga szintjén értéket kell teremtenie, régi utakon vagy újabb eszközökkel összefognia, szerveznie egy-egy közösséget. A szabadság akkor ér valamit, ha nap mint nap ennek a feladatnak a szolgálatába állítjuk. A cikk a

Regon-együttműködés

keretében jelent meg.