Aki nem fényképezkedik, az ne is tanuljék



Országszerte 169 kistérségben, jelenleg összesen 1590 képzés közül tudnak választani mindazok, akik regisztrálnak a Tudásod a jövőd! programba. Több mint nyolcezren már jelentkeztek is informatikai vagy nyelvi képzésre, amelyet 141 képző intézmény kínálatából lehet kiválasztani. Az EU-forrásból finanszírozott projekt, melynek kiemelt célja a felnőtt magyar lakosság tanulási hajlandóságának ösztönzése, teljes költségvetése közel 12,5 milliárd forint.
A program keretében százezren vehetnek részt minimális önerő mellett idegen nyelvi és informatikai képzésben, ami dicséretes. Magyarországon még nem volt korábban példa olyan horderejű és kedvezményes felnőttképzési programra, mint a Tudásod a jövőd! Egészen minimális önerő befizetésével bárki lehet idegen nyelvi és/vagy informatikai intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban (kivételt képeznek a költségtérítéses képzésben résztvevők), így a program több ezer embernek ad komoly esélyt a fejlődésre. A kormány bruttó 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja az idegen nyelvi és informatikai képzését, a támogatás a költségek 95-98%-át fedezi. A hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőknek csak 2 % önrészt kell befizetniük, a többieknek 5%-ot. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket, tehát elsősorban azokat, akiknek nagy segítség lehet az idegen- nyelvi-képzések mellett az informatikai képzési támogatás is, hiszen a digitális írástudatlanság miatt sokan kiszorulnak a munkaerőpiacról. Az élethosszig tartó tanulás jegyében a képzéseknek nincs felső korhatára.
Csízzz!
A program valóban egyedülálló és támogatandó, azt azonban nem értjük, miért kell megkövetelni, hogy minden képzési alkalommal legalább egy fotó készítése kötelező legyen a támogatottak részvételének igazolása érdekében. Személyiségi jogokra hivatkozva ma már sokkal kisebb ügy miatt is szokás panaszt tenni. „A képző intézmény képviselője/oktatója által készített fényképen szerepeljen a készítés dátuma, a képzés azonosító száma (tábla készítése javasolt). A fényképnek ábrázolnia kell a képzési alkalmon részt vett támogatottakat feladatvégzés közben. A készített fénykép(ek)et a HIR-be kell feltölteni a megfelelő képzési alkalomhoz, még a következő képzési alkalom előtt. A fotók a szakmai elszámolás részét képezik, ezért elektronikus adathordozón történő benyújtásuk kötelező az elszámolási csomag részeként.” – olvasható a kiírásban. Az egész felhajtást annál is inkább túlzottnak tartjuk, mert „minden meghirdetett képzési napon a kinyomtatott jelenléti íveket papír alapon vezetni kell, és a jelenlétet azon naptári napon rögzíteni szükséges a HIR-be. (A későbbi adatrögzítésre a rendszer nem ad lehetőséget.) Ha a jelenléti íven a képzéssel, képzésen résztvevővel kapcsolatos adatokban változás történik, akkor a kinyomtatott jelenléti íven egyértelműen át kell húzni az eredeti adatot, és az újat jól olvashatóan kell odaírni. A javítás során ügyelni kell arra, hogy a törölt adat olvasható maradjon. A képző intézmény jelenlévő képviselője dátummal és aláírásával igazolja a javítás valódiságát, a javítás tényét a képző intézmény a bélyegzőjével is megerősíti.” Arra vagyunk kíváncsiak, aki nem szeretne naponta „fényképezkedni”, az nem is jelentkezhet a Tudásod a jövőd! programba? A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) sajtóosztálya megkeresésünkre a következő választ juttatta el: „Nem csak joga, hanem jogszabályban előírt kötelezettsége a kiírónak a fényképpel történő dokumentálás. Azon túl, hogy az adatkezelés jogalapját a jogszabályi felhatalmazások megteremtik, az adatok közlése önkéntes. A rendszer által kínált funkciók, szolgáltatások eléréséhez szükség van személyes adatokra (például azonosításhoz szükséges adatok, stb). Ennek értelmében a rendszerbe regisztráló magánszemélyek döntenek arról, hogy az Adatkezelési Nyilatkozatot elfogadják vagy nem. Az adatkezelés elsődlegesen az ide vágó kormányrendeleten alapul. Az adatszolgáltatása az eljárás eredményes lefolytatása érdekében tehát kötelező. A képzések fényképpel történő dokumentálását az elszámolhatóság érdekében az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (Közreműködő Szervezet) kifejezetten előírja. A résztvevő pedig a Felnőttképzési szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy róla fénykép készüljön. Az említett Korm. rendeletnek megfelelően a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot az adatvédelmi előírásoknak megfelelően elkülönítetten nyilvántartunk, és legalább 2020. december 31-éig megőrzünk. Ezt követően a dokumentum vagy átadásra kerül a Magyar Nemzeti Levéltárnak, vagy – ha erre nincs igény - sor kerül a szabályos megsemmisítésre.” A 100 ezer tanulni vágyó átlagban 100 órát vesz, ez annyi, mint 10 millió fotó…