Bod Péter Ákos: Az ingadozó árfolyam olyan, mint a vérnyomás

Beszéltünk az eurózóna válságáról, de az euró válságáról felesleges, mert az köszöni szépen, jól van. Bod Péter Ákos neves közgazdász szerint – aki a Csongrád Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara vendégeként járt Szegeden – ott hibáztunk, amikor Szlovákiával, Szlovéniával, Ausztriával közösen nem vezettük be az eurót. Biztos, hogy ma előrébb lennénk.

– Mi lesz a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások sorsa, valóban rászorul-e az ország az IMF segítségére?

– Nem látszik szükségesnek a minden áron való megállapodás. Elsősorban kiszámíthatóságra van szükség, ami a hazai és külföldi gazdasági szereplőknek nyugalmat és biztonságot ad. A valutaalapi kényszerzubbony – amit általában nem szoktak szeretni a politikusok – azt is jelenti, hogy kiszámíthatóbb és hagyományosabb eszközöket alkalmazó gazdaságpolitika van az adott országban. Valószínűleg a valutaalapi megállapodásból ezért nem lesz semmi. A devizatartalékaink szintje ezt nem igényli, de sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő. Az európai konjunktúráról megoszlanak a vélemények, én azok közé tartozom, akik a javulás jeleit látják. Igaz, nagyon lassú, de ez adódik abból is, hogy az európai döntéshozatal meglehetősen bürokratikus és soklépcsős. Azt lehet valószínűsíteni, hogy a finanszírozási feltételek az év közepén inkább javulni fognak.

– Szó van arról, hogy a jegybankelnök-váltással esetleg egyfajta lökést kap majd a gazdaság is.

– Nem látok itt mozgásteret, sőt veszélyesnek tartanám, ha a devizatartalékot, mondjuk, nem arra használnák, ami a rendeltetése: tartaléknak. Ha valami váratlan esemény bekövetkezik, akkor biztonságot ad a megrázkódtatások ellen. Amennyiben valakinek az érdeklődését fölkeltette az a sok pénz, tudnia kell, hogy a devizatartalék szintje most jóval több, mint 5-6 évvel ezelőtt, akkor viszont túl kicsi volt. Ha elkezdenek belőle költeni, az folyamatokat indíthat el, amelyeknek megállítása nagyon-nagyon sokba kerül. Ez nem az a terület, ahol improvizálni kell. Feltételezem, hogy a következő jegybankelnök ezt kiválóan érzi majd és tudja. Az biztos, hogy egy ilyen váltás mindig pillanatnyi kockázatot is jelent, amíg el nem rendeződnek a dolgok – majd meglátjuk. A monetáris politika alapvetően azzal tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez, hogy a pénz értékállóságát – lehetőség szerint – szavatolja, hiszen ha az infláció nekilódulna, vagy az árfolyam kilengene, az a gazdasági szereplőket érintené rosszul.

– A makro számadatok most jobbak, mint az elmúlt évben, mégsem számíthatunk jelentősebb fellendülésre.

– A számok valóban jobbak, mint 2012 elején. Nem zsugorodik a gazdaság, sőt valamilyen szintű növekedés is lesz, de látni kell, hogy az nem oldja meg belső szerkezeti gondjainkat. Megemlíthetjük az oktatást, az egészségügyi átalakulást, az önkormányzati rendszert, egy halom változás történt, aminek a következményeit, kifutásait még nem látjuk.

– Az unortodox válságkezelés mennyire bizonyult eredményesnek?

– A magyar gazdaság a legnehezebben élte meg a 2008-ban kirobbant európai válságot. A lengyelekhez, szlovákokhoz, csehekhez képest nekünk az eredményeink gyengék. Ez nem szükségszerűen függ össze az elmúlt 2 évvel, hanem azzal, hogy közel egy évtizede a magyar gazdaság ütemet vesztett, amit már akkor is lehetett érezni. A magyar intézkedések jelentős része mögött nem volt világos kalkuláció, továbbá sok volt az improvizálás. Mikor bevezették a bankadót, 2010-ben, akkor a gazdasági miniszter azt mondta, 3 éven belül 10-15 százalékkal nő a magyar gazdaság. Ahhoz az időszakhoz képest a gazdaság lényegében ma ugyanott van. Az intézkedések jelentős része nem váltotta be a hozzá fűzött, talán túl optimista reményeket.

– Több, kormányhoz közel álló szakember azt állítja, az erős forint gátolja a gazdasági növekedést.

– Ez nagyon vitatható állítás, amelyből az következhetne, hogy a gyenge forint meg jó lenne. Egy olyan országnak, amelynek exporttöbblete van, s Magyarországnak most már ötödik éve exporttöbblete van, nehéz azt állítania, hogy az árfolyam-politika gondot okoz, hiszen az exporttöbblet éppen azt jelzi: az árfolyam körülbelül a helyén van. Tökéletes árfolyam nincs, mert ami jó az egyiknek, az rossz a másiknak. Az a jó, ha az árfolyam nem nagyon ingadozik fölöslegesen. Az elmúlt időszakban – leszámítva néhány hetet – viszonylag kiszámítható volt, és együtt lehet élni a 280-as árfolyammal, meg a 290-essel is. Ezt talán nehéz megszokni, olyan, mint a vérnyomás, ha elkezd ugrálni, elszédülnek az ügyfelek. Ha beléptünk volna az eurózónába, akkor sok problémánk lenne, de ez nem.

– A mostani kormányzat már nem is beszél az euró bevezetéséről, lekerült a napirendről?

– Nincs napirenden. Jómagam azok közé tartozom, akik azt gondolják, jobb lett volna, ha Szlovákia, Szlovénia, Ausztria példáját követve mi is áttérünk az európai valuta használatára. Beszéltünk az euró zóna válságáról, de az euró válságáról felesleges, mert az köszöni szépen, jól van. Az eurózónával vannak gondok. Jobban jártunk volna, ha az első Orbán-kormány akkori álláspontját végigvíve Magyarország az elsők között bevezeti az eurót – természetesen teljesítve azokat a belépési feltételeket, amelyek az infláció és az adósság leszorítására irányulnak. Akkor most nem itt tartanánk, de ez már gazdaságtörténelem.

– Ma már céldátumról sem beszélnek.

– Ez az egyik tényezője annak, hogy a lebegő árfolyam tényleg képes nagyon lebegni.