Közélet

Két év alatt megépülhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út

Két év alatt megépülhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út

2012. augusztus 31., péntek
Két év alatt megépülhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út

Két év alatt, 2014-re megépülhet a 47-es út Hódmezővásárhelyt elkerülő 13 kilométeres szakasza – közölte Lázár János (Fidesz), a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője pénteken.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) harminc nagy állami beruházás ügyében hozott döntést, amelyek érdemben javíthatják az ország közlekedési infrastruktúráját - mondta a politikus a hódmezővásárhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások között vannak vasúti fejlesztések a Balaton térségében, a Dunántúlon a 8-as, a 85-ös, a 86-os, Békés megyében pedig a 44-es főutat érintő útépítések – tudatta az államtitkár. A Csongrád megyét egyedüliként érintő fejlesztés a Hódmezővásárhely központjából a teherforgalmat kivezető, 13 kilométer hosszúságú, 11,5 tonnás teherbírású tehermentesítő út megépítése – közölte Lázár János. Hódmezővásárhely belvárosán a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es és a Szentes irányába vezető 45-ös úton naponta 5 ezer teherjármű halad át jelentős környezetterhelést okozva. Azzal, hogy az NFK kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a 47-es út építését, érdemben lerövidül az engedélyezési eljárás, és a 170 millió forintos költségű fejlesztés előkészítése után 2013-ban elkezdődhet az út kivitelezése is – mondta a politikus. Hozzátette: a bizottság döntésével a csomagban szereplő beruházások átlagosan két évvel korábban készülhetnek el. A Hódmezővásárhelyt elkerülő út négysávosra bővíthető lesz, mivel a kormányzat középtávú céljai között szerepel, hogy Szegedet és Debrecent négysávos autóút minőségű út kapcsolja össze – tudatta a honatya. Az államtitkár elmondta, szeptember végére elkészülhet a végleges lista, amelyen a következő három év közút- és vasútfejlesztési beruházásai szerepelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.