Közélet

Karácsonyi ajándék lesz a Vásárhelyi Pál utca + FOTÓK

Karácsonyi ajándék lesz a Vásárhelyi Pál utca + FOTÓK

2012. augusztus 9., csütörtök
Karácsonyi ajándék lesz a Vásárhelyi Pál utca + FOTÓK

Buszmegállóhelyekkel és kerékpársávval egészítik ki a négysávossá bővülő Vásárhelyi Pál utcát év végéig. Az útszélesítés második szakaszának munkálatait csütörtök délelőtt egy sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényen kezdték meg.

A Vásárhelyi Pál utcában kétszer két forgalmi sáv épül a Bakay Nándor utca és a Kenyérgyári út közötti szakaszon. A felújítást és a rókus-móravárosi főgyűjtő csatorna továbbépítését a Colas Út Zrt. végzi el 564 millió forintért, előzetes terveik szerint az építkezés befejezéséig, azaz idén év végéig egyirányúvá téve a forgalmat az érintett útszakaszon. Csütörtök délelőtt egy sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényen jelentették be a munkálatok második szakaszának indulását. "Szeged évek óta bővül, fejlődik ezen a területen, kihasználva az EU adta lehetőségeket. Ezúttal egy rendkívül fontos útvonal fejlesztése kezdődött meg, amely a város északi részét kapcsolja össze a déli városrészekkel" - tájékoztatott

Ménesi Imre

, a körzet MSZP-s önkormányzati képviselője. Mint mondta, a 2x2 sáv kialakítása mellett kerékpárúttal és esővédett megállóhelyekkel is bővül majd az utca. "Bízzunk benne, hogy a munkálatokat semmilyen körülmény nem fogja késleltetni, így a nemrég elkeresztelt Kálvária városrész lakói karácsonyi ajándékként vehetik majd át az útszakaszt" - emelte ki a képviselő. Az építkezés befejezéséig

egyirányú lesz a forgalom

a Bakay Nándor utca és a Kenyérgyári út közötti szakaszon,

a forgalmi rend változásáról az alábbi linkre kattintva tájékozódhat!

A kivitelező, a Colas Út Építőipari Zrt. már július 24-én átvette az érintett útszakasz területét, mellyel meg is kezdődhettek az útszélesítési munkálatok. A projekt második szakaszának végeztével az utca teljes szakasza négysávossá válik, emellett négy buszmegálló, kerékpárút és húsz darab kerékpártámasz is épülni fog. A projektről - mely tartalmazta a Rókus-móravárosi főgyűjtő csatorna építési munkáit is -

Csufor Sándor

, a Colas Út Építőipari Zrt. területi igazgatója beszélt. A vízügyi építési alapból finanszírozott főgyűjtő csatorna a Kálvária sugárutat is érinti, itt alig 50 centivel a meglévő csatorna alatt kell majd dolgozniuk. "Remélhetőleg semmi olyanba nem futunk bele a föld alatt, ami lassítaná az építkezést, és karácsonyig be tudjuk fejezni a munkálatokat" - mondta Csufor Sándor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.