Trogmayer Ottó a múzeumi átszervezésről: Öszvérnek nem lesz csikaja!

Állami helyett települési önkormányzati fenntartásba kerülnek azok a múzeumok és könyvtárak, amelyek 2011 végéig megyei fenntartásúak voltak; a folyamatot május 1-jétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) koordinálja. A tárca az egyházakra és a civil szervezetekre is számít a jelenlegi megyei múzeumi szervezet tagintézményeinek fenntartásában.

A hírrel kapcsolatban megkerestük

Trogmayer Ottó

nyugalmazott Csongrád megyei múzeumigazgatót, kommentálja a változást, hiszen hosszú pályafutása alatt megélt már néhány átalakítást, átszervezést, reformnak nevezett rombolást.

1963 után élték az aranykort

„Abban a szerencsés(?) helyzetben vagyok, hogy az utóbbi hatvan esztendő múzeumi törvényeinek élvezője vagy szenvedője lehettem. A legújabb, 2012. április 3-án kelt tervezetről korábbi tapasztalataim szerint írásom címe (Öszvérnek nem lesz csikaja) összefoglalja véleményemet” – kezdte a szakember. „1949 az államosítás éve volt. A minisztérium irányítása és fenntartása alatt végre egységes nyilvántartásban rögzítették az ország műkincsállományát. Szakirányú felsőfokú képzéssel olyan szakmai hátteret hoztak létre, melyet fél Európa irigyelt. Többéves előkészítés után 1963-ra megszületett a megyei hálózatok törvénye. A tulajdonos az állam maradt, a fenntartást a megyei tanácsok végezték, az államtól kapott költségtérítésből. Ekkor volt a magyar múzeumügy aranykora” – emlékezik a kezdetekre Trogmayer Ottó.

Lassan csak a portás marad a múzeumban?

A baj szerinte akkor kezdődött, amikor a megyék a tulajdonjogot is megkapták, az úgynevezett fejkvóta azonban a működtetés töredékét sem fedezte. Ekkor született a „látogatóbarát múzeum fikció” (korábban nem engedték be a népet?), melynek az volt a nem is titkolt háttere, hogy a belépődíjakból fedezzék a fenntartási költségek egy részét. Aki ért a múzeumügyhöz, jól tudja, hogy ez így a világon sehol se működik. „Nem hiszem, hogy elemeznem kéne a kisebb múzeum működési költségeit, a fűtéstől a takarításig” – figyelmeztet a neves szakember. A nevezett intézmények munkája téves irányba mozdult, a kiállításokra fordított költség mindig meghaladta a bevételt, csak hiányzott a kisinas, aki elkiáltotta volna: „a király meztelen”. Szépen lassan visszafogták a kutatásokat, a tudományos igényű folyóiratok közreadását, korszerű műszerek beszerzését pénzhiányra hivatkozva. Végül bekövetkezett az elkerülhetetlen, az ország múzeumában kutatók végzik a teremőrök munkáját. Lassan igaz lesz a mondás: a múzeum működéséhez elsősorban portás szükségeltetik, aki a nagykaput délelőtt kinyitja, délután bezárja – ecseteli a csöppet sem biztató kilátásokat a volt igazgató.

Tapasztalt séf kell az ízletes pudinghoz

„Gondolom, akik a törvényt előkészítették, jól ismerik a hazai előzményeket, és tájékozottak legalább az európai országok hasonló ügyeiről. Bizonyára jól tudják, hogy a hármas múzeumi feladat: gyűjtés, tudományos feldolgozás, közreadás mellett még a restaurálás, karbantartás, őrzés és még sok más feladat is hárul a muzeológusokra. A tulajdonosnak, ha már tulajdonos akar lenni, gondoskodnia kell a rábízott javakról. Naivság Magyarországon társadalmi szervezetekre számítani, hiszen azok is az államot pumpolják. Nem tehetek róla, ezekről az elképzelésekről a KGST címere jut eszembe: hét sovány tehén feji egymást. Negyedszázaddal ezelőtt egy drága kiállítás zsűroraként azt találtam mondani, hogy az újszülöttet dicsérni illik, milyen szép és okos. Ami előttünk van, nem csak csúnya, de buta is. Nem is hívtak többé zsűrizni. Most óvatosabb vagyok, azt mondom a puding próbája a kóstolás. A baj csak az, hogy tapasztalataim szerint a kezdő szakácsok pudingja, ha nem áll mögöttük tapasztalt séf, keserű is, savanyú is” – összegezte véleményét Trogmayer Ottó.