Szalay Krisztina: Toleráns vagyok az egészséges emberekkel

Sokat tanulhatunk ezektől a gyermekektől a szeretetről, boldogságról - hangsúlyozta Szalay Krisztina színművésznő, aki a Szivárvány Szülő Alapítványban ünnepelte a Down-szindróma Világnapját. A színésznő évekig foglalkozott fogyatékos gyerekekkel, egy orvosi műhiba folytán lánya is veszélybe került.

- Nem is olyan régen, 2006-ban rendezték meg először a Down-szindróma Világnapját. Mit szól hozzá, hogy immár Magyarországon is ünnepeljük ezt a napot?

- Fantasztikus dolog, hogy ezt már ünneplik a világban, és itt Magyarországon is. Aki ismeri ezeket a gyerekeket, az tudhatja, hogy ők ajándékok az egészségesek számára. Egy kicsit leállítanak minket a hétköznapi nyüzsgésben, szeretni tanítanak. Olyan erős érzések vannak bennük, amiket mi csak csodálni tudunk, átélni nem, így sokat tanulhatunk tőlük. Első pillantásra talán mások, mint mi, de ha jobban megismerjük őket, láthatjuk: nem olyan nagy a különbség.

- "És a nyolcadik napon" címmel egy színdarabot is írt, amely egy anya szemszögéből mutatja be a betegséget.

- Még 2005-ben írtam meg a darabot. Öt évig volt műsoron, közben a 13 éves kisfiú, akivel játszottam szépen fel is cseperedett. Nemrég egy tévéfilm is készült belőle, ezt a Magyar Televízió honlapján bárki megnézheti. Főszereplője egy egyedülálló nő, aki nem tud mit kezdeni a férfiakkal, és saját magával sem, majd egy Down-kóros kisfia születik. Azt szerettem volna bemutatni, hogy a mai társadalmunk hogy reagál erre. Én már toleráns lettem az egészséges emberekkel szemben: a távolságtartást bennük nem a rosszindulat szüli, hanem a félelem. Félnek, mert nem ismerik a Down-szindrómát: inkább elfordulnak, pedig láthatnák, hogy milyen fény lobog azokban a mandulavágású szemekben.

- Van valamilyen személyes indíttatása is annak, hogy ezt a témát választotta?

- Igen, több dolog is. Tizennyolc évesen két évig dolgoztam fogyatékkal élőkkel, ami nagy hatással volt rám. Sokszor sétáltunk velük az utcán, és sajnos azt kellett észrevennem, hogy méterekre elkerülnek minket, mintha csak leprások lennénk. Ők talán észre sem vették, de nekem nagyon rosszul esett. A sors által azt is megtapasztalhattam, hogy miért van annyi fogyatékkal élő a világban: az orvosok túllövik a saját képességüket, túlságosan sok folyamatba akarnak már beleszólni. Az én középső gyermekem kis híján fogyatékkal élő lett, mert az orvos úgy indította be a szülést, hogy még alig voltak fájásaim. Szomorú statisztika, de százból hatvan gyermek orvosi műhiba miatt kerül ebbe a nehéz helyzetbe. A downosok helyzete más, a kór náluk egy genetikai hiba miatt alakul ki.

- Tudtak valamivel segíteni a kicsi állapotán?

- Tizenkét évig fejlesztettük a lányomat, de most már hála istennek teljesen egészséges, a Színművészeti Egyetemre fog jelentkezni. Nekünk sikerült az orvosi műhibából felállítani a gyermeket, sokaknak azonban nem. Talán furcsán hangzik, de ennek a dolognak én rengeteget köszönhettem: megtanultam, hogy a feladatoktól nem kell megijedni, így vagy úgy megoldja az ember, ha pedig nem sikerül, akkor el kell fogadni. A színdarab egyik mondanivalójának is ezt szántam.

- Jó irányba halad a világ? Elfogadóbbak lettünk?

- Igen, a külföldről begyűrűző nyitottság szép lassan ledönti a falakat. Azok a szülők, akik ebben érintettek, sokat dolgoztak - és dolgoznak még most is - azon, hogy a világot átfordítsák. Ki merik vinni a gyereket az utcára, szépen felöltöztetik őket. Régen egyszerűen bilire vágták a hajukat, berakták őket egy intézetbe, és ülhettek a sarokban. Most már alapítványok foglalkoznak a Down-szindrómás gyerekekkel fejlesztik őket. Elképesztő a szülők tenni akarása, akik napról napra azon vannak, hogy szebbé tegyék ezeknek a kicsiknek az életét. Az emberekben, akik nem érintettek, egyfajta tartózkodás még mindig ott van, de az ilyen rendezvényeken is láthatják, hogy ugyanolyan életvidám, szeretni való gyerekek ők, mint az egészséges társaik. Talán nem lesz öt diplomájuk, de kérdem én: mi van azzal az öt diplomással, aki emellett nem is ember, mert nem tud szeretni, nem törődik a másikkal. Anyagi szempontok alapján nem lehet értékelni egy embert, mert nem ez tesz minket emberré.