Orvos voltam Etiópiában – Poczik Miklós emlékezik + FOTÓK

Kereken negyven éve annak, hogy Poczik Miklós sebész feleségével és kisfiával egy igencsak nagy kalandba vágott, három évig Etiópiában élt és gyógyított. Afrikai utazása előtt az ott megölt geográfus, Fábián Tamás is felkereste őt információkért.

A két szegedi halálos áldozatot is követelő januári merénylet szomorú apropóján került idehaza az érdeklődés homlokterébe Etiópia. Az afrikai országnak igazi szakértője él a csongrádi megyeszékhelyen, őt kereste föl a SZEGEDma.hu.

Régebben csak raboltak, de nem öltek

A Danakil-sivatagtól mintegy 15 kilométerre élt három éven keresztül

Poczik Miklós

sebész és családja. „Sosem volt nyugodt vidék, elfordult, hogy elbarikádozták az utat, így amikor az ember kénytelen volt megállni, kirabolták.

Hailé Szelasszié

etióp császár idejében ilyen esetekkor a környékbeli falvakból minden lakost kitereltek egy üres területre, körbevették őket a katonák, és addig senki sem hagyhatta el a kört, amíg elő nem került a felelős” – emlékezett vissza. Olyan viszont nem fordult elő akkoriban a sebész szerint, hogy turistákat öltek volna meg. Etiópiai utazása előtt

Fábián Tamás

geográfus is felkereste őt, hogy információkat kérjen a térségről. Poczik Miklós hangsúlyozta, arról tud mesélni, nekik milyen élményeik voltak 1972 és 1975 között, a mai viszonyokat kevésbé ismeri. Nemrég látott egy fotót

Dessziéről

, de rá sem ismert a városra, annyi minden megújult ott az elmúlt negyven esztendő alatt.

A hetvenes években sok magyar orvos, mérnök és szakértő dolgozott Afrikában, a sebész hároméves szerződésének lejárta után azonban nem hosszabbított, hazaköltöztek. Poczik Miklós elmesélte, etióp kollégáival könnyen megtalálta a hangot, illetve az ott élő olaszokkal is összebarátkoztak. A helybéliek közül fiatalokkal akadtak csak gondjaik olykor, volt, amikor megdobálták őket az utcán, a felnőttek azonban tisztelték az orvost és családját. A kisfiuk hatéves volt, amikor kiutaztak, s Magyarországról küldött tankönyvekből az édesanyja tanította a kint töltött évek alatt.

Az elhallgatott kolerajárvány

Szabadideje alig volt a sebésznek, ráadásul ott tartózkodásuk alatt kolerajárvány is pusztított. „A németek nem hozták be a kolerásokat a kórházba, a helyszínen gyógyították őket, az infúziót az etióp egészségügy Izraelből kapta, míg az antibiotikumot az akkori Szovjetunióból. Azok, akik a kórházba kerültek hozzánk, mindannyian meggyógyultak, de a többiek közül rengetegen meghaltak” – emlékezett vissza. Hivatalosan nem lehetett kolerajárványról beszélni, és a kórlapokra sem írhatták rá a betegséget. Európából is csak akkor indult el a segítség, amikor egy német szemészorvos szabadsága alatt egy német lapnak beszámolt arról, hogy mennyien haltak meg. A világháború után az olaszok építették és az amerikaiak szerelték fel azt a kórházat, ami három éven keresztül a munkahelye volt a szegedi szakembernek Dessziében. „Amikor odakerültem, sok felszerelést a raktárból kellett kihozatni, mert volt, amit korábban sohasem használták” – mondta. Hozzátette, körzeti orvos arrafelé nem volt akkoriban, az ellátást vidéken amerikai missziók végezték. Gyógyszerekből azonban nem volt hiány, s bár nem mindenfajta antibiotikum volt kéznél, el tudták látni a betegeket.

A császárság volt a megfelelő államforma

Poczik Miklós munkájának érdekességeként megemlítette, hogy a gyomorfekély ott akkoriban ismeretlen volt. Mindenféle esettel találkozott, például sok szúrt-, illetve lőtt sérültet látott el. A helybélieknek egy különleges vastagbél-elzáródásos megbetegedésük is volt, ami a sebész szerint Európában ismeretlen. „A vastagbélnek egy bizonyos szakasza túl nagy, nem bírja el a súlyát, megbillen a hasüregben, s ez okoz elzáródást. Ötvenhat ilyen esetet láttam, kitaláltam egy metódust, így tíznél kevesebb személyt kellett megoperálni” – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy a háromezer éves történelemmel bíró Etiópia jövője szempontjából mi lenne a legjobb, óvatosan fogalmazott Poczik Miklós. „Ez egy nagyon nehéz kérdés. Attól óva intenék mindenkit, hogy a nyugat-európai vagy észak-amerikai demokráciával próbálkozzék. Az teljes csőd lenne” – vélekedett. A hetvenes években kevés iskola volt azon a környéken, ahol ő élt, s bár nem tudja most milyen az oktatás Etiópiában, úgy véli, erre a területre mindenképp érdemes lenne áldozni. Hozzátette, szerinte a császárság volt számukra a legmegfelelőbb, nem hagyhatjuk ugyanis figyelmen kívül, hogy társadalmuk teljesen más, mint a miénk. A mai Dessziéről ITT láthat videót, további információkért pedig kattintson IDE!