
A nyári szünet utáni első közgyűlés finoman szólva nem épp a rend és az egyetértés testületi példájaként íródott be Szeged történetébe. Az LMP képviselőjét, Szentistványi Istvánt kérdeztük a tapasztalatokról.
Az LMP-s politikus egy konkrét módosító indítványt jegyzett
. Ennek célja az volt, hogy a civilek, a társadalmi szervezetek és az átlagpolgárok véleményezési lehetőségét szélesítsék a közgyűlési rendeletalkotások folyamatában. „Az önkormányzati törvény módosítása kötelezi az önkormányzatokat, hogy növeljék a társadalmi részvételt a rendeletalkotások tekintetében. A polgármester pedig ehhez az irányvonalhoz kapcsolódóan kívánt változtatni az SZMSZ-en, ami véleményünk szerint puszta formalitás lesz csupán. Amikor ezek a helyi rendelettervezetek elkészülnek, a közgyűlés előtt két héttel lényegben egy internetes fórumot nyitnának meg, ahol hozzászólásokban lehet kommentálni a kikerült dokumentumot. Csakhogy szerintünk ebben a szakaszban egy konkrét rendelettervezetet már nemigen lehet megváltoztatni. Javaslatunkkal azt szerettük volna elérni, hogy lényegében már az irányok megrajzolásába, a tervezés első szakaszába bele lehessen látni, az érintett szakterületeket képviselő civil szervezeteknek mindenképp. Kívánatosnak tartottuk volna azt is, ha a kommentelők beazonosíthatósága világosabb lehetne, és a véleményeket archiválnák. Nem ért azonban minket váratlanul, hogy a két nagy frakció tagjai leszavazták kezdeményezésünket” – fejtette ki
Szentistványi István
, aki szerint ez sok mindent elárul arról, hogyan is viszonyulnak a vezető politikai erők az átláthatósághoz, a részvételi demokráciához.
A képviselő az Árpád nevelőotthon ügyében tartott szavazásnál kiállt voksával
Juhász Gyula
(Fidesz-KDNP) tápéi képviselő mellett, aki azt szerette volna elérni, hogy a Budai Nagy Antal utcai felújított épület hasznosítása kizárólag
a tápéi részönkormányzat jóváhagyásával történhessen meg
. E témakör kapcsán egyes képviselők előszeretettel emlegettek Fidesz–LMP-mutyikoalíciót, hiszen tavaly decemberben épp a legnagyobb frakció és Szentistványi István szavazatával döntött úgy a testület, visszavonja a speciális fiú nevelőotthon tápéi működését előirányzó kérelmét. „Végül is a közgyűlés jóváhagyta a polgármesternek az egyházzal köttetett
– mely szerint egyházi fenntartásba kerül a Szőregi úti Árpád nevelőotthon és az üresen álló tápéi ingatlan is. Egy módosítást emeltek be a szerződésbe, mely lényegében pusztán egy felkérés a fenntartó felé, hogy vegye figyelembe a részönkormányzat álláspontját az ügyben. Ebben a kérdésben tartottam magam ahhoz az állásponthoz, amit mindvégig képviseltem, miszerint egy részönkormányzatot is képviselő városatyát támogatni kell, ha egy olyan ügy mellé áll, ami a helyiek véleményét tükrözi, és következetesen kiáll a választóinak kérése mellett. Amit sugalltak egyesek, hogy itt Fidesz–LMP-összefonódás lett volna, véglegesen ledőlt, hiszen én egy konkrét, egyéni képviselői karakán kiállást támogattam, megalapozott érvrendszer mentén. A Fidesz többsége azonban másként döntött” – így az LMP-s képviselő.
A témához kapcsolódóan jegyezte meg, az átvételi bizottság – melynek maga is tagja – két független szakértőt is felkért arra, hogy vizsgálja meg, szakmailag mennyire megalapozott a Szőregi úti speciális nevelőotthon esetlegesen Tápéra történő költöztetése. E vizsgálatok elkészültek, de az eredményét azóta sem sikerült nyilvánosságra hoznia az átvilágító bizottságnak. Szó sincs tehát arról, hogy a fiatalok szempontjait ne akarták volna ugyanúgy figyelembe venni a döntés meghozatalakor. „Hozzá kell tennem, több esetben – például városi cégek vizsgálatáról is – fekszenek szakértői vélemények a fiókban, amit a bizottság még szintén nem hozott nyilvánosságra, sőt olyan városi cég is akad, amely anyagát a bizottság még nem is tűzte napirendre, noha a szakértés már több mint fél éve elkészült” – vetett fel egy újabb problémát a politikus. Úgy véli, mivel a választások óta eltelt egy év, érdemes lenne számot vetni, mire jutottak a cégek átvilágítása kapcsán. „A közvélemény elvárja, hogy amit ígértünk, a rossz működést, a sejtetett visszaéléseket feltárja az a politikai erő, amely a cégfelállásban változást hozott. De ismét csak az a tapasztalat, hogy ugyanúgy működik minden. Senkit sem neveztek meg, hogy felelős lenne bármiért is. Lecserélték a cégvezetőket, és működik minden tovább a maga útján, esetenként még több problémával. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a számonkérés elmarad, az átvilágító bizottság szépen majd elillan, felszívódik” – fogalmazott Szentistványi István.
A költségvetés módosításának sikertelensége és az azt övező „kaotikus” hangulat kapcsán ismét mindkét nagy frakciót hibásnak tartja az LMP-s városatya. „A Fidesz-frakció csépeli a városvezetést, hogy a nehéz gazdasági helyzet az átgondolatlan, profitot nem termelő komfort- és látványberuházások, illetve az ezek önerejéhez felvett óriási hitelek eredménye. Ezt az utolsó betűig aláírjuk. Közben viszont a fideszes (és jobbikos) irányítású cégekhez igyekeznek irányítani a pénzeket, illetve bizonyos társaságoknál ott hagyni a profitot. Ez azért is érdekes, mert míg a költségvetés ilyen-olyan módosításaiban igen aktív szerepet játszik a Fidesz-KDNP frakció és a Jobbik, addig felelősséget nem vállal semmiért, ha a pénzügyi problémák kerülnek szóba, akkor kizárólag
Botka
polgármesterre mutogat” – elemzi a problémát Szentistványi István.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.