Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Közélet

Pálinkakóstolót tartottak a Rendezvényházban + FOTÓK

Pálinkakóstolót tartottak a Rendezvényházban + FOTÓK

2011. október 28., péntek
Pálinkakóstolót tartottak a Rendezvényházban + FOTÓK

„Pálinka, szerelmem…”

A pálinka az erjesztett gyümölcsök lepárlásával készülő gyümölcspárlatok egy hagyományos, magyar fajtája. A száraz, tudományos, szakszerű magyarázat így határozza meg ennek a szeszes italnak mibenlétét. Az újszegedi Rendezvényházban megrendezett pálinkakóstoláson azonban a nemes nedű lelkét, értelmét, történetét, készítését is megismerhették az érdeklődők, miközben kóstolgatták a szívet-lelket melengető ősi italt.

A jól megszokott kellékek – kancsónyi víz, kiflikarikák és sajtkockák – ezúttal nem a borok világához, hanem a tél felé haladva, a pálinkák titkaihoz statisztáltak. Az újszegedi Rendezvényházban csütörtök este a pálinka volt a főszereplő.

A pálinka kultusza

Szinte nincs is olyan alkalom, legyen az családi, baráti vagy épp hivatalos összejövetel, hogy jófajta, ízesebbnél ízesebb, aromás pálinkák ne kerülnének a vendégek poharaiba. Mégis talán kicsit háttérbe szorult ez az ital, hiszen számtalan borfesztivál kínálja a hegy levét, miközben a szőlő és a gyümölcsösök évszázadok óta elmaradhatatlan kelléke ez a párlat. „Egy-egy ilyen kóstoló nem csak az italról, hanem annak kulturális háttérről, a termesztéstől, a gyümölcs szedésén át a cefrézésen keresztül a főzésig sok mindennel megismerteti a pálinkák igazi kedvelőit” – kezdte az est bevezetőjét Simon András néprajzkutató. A magyar vidéki, falusi életben sok esetben kapcsolódott a szőlő a gyümölcshöz. Maga a gyümölcs ráadásul nagyon fontos szerepet töltött be a táplálkozásban, hiszen frissen fogyasztva, aszalva, lekvárként szinte minden házban, az év egészében szerepelt a terített asztal kínálatában. De szoros az összefüggés a szőlő és a pálinka között is, mivel mindkettőt hétköznapi italként, vagy épp gyógyírként fogyasztották. Ezért is volt fontos, hogy nem a férges, hullott gyümölcsből, hanem a frissen szedett, magozott, gondosan kezelt termésből készüljön el a párlat. A bor préselése után maradt törköly, a lefejtéskor visszamarad borseprő mind-mind remek cefrealapanyagként szolgált a falusi nép „mindentfelhasználó” gazdálkodásában.

Aqua vitae, crematura, gugyi és szilvórium

„A célunk az volt ezzel a rendezvénnyel, hogy ne csak egyszerű italkóstolás legyen, hanem magát a kultúrát, a történelmet, az embereket is bemutassuk a pálinkával együtt” – kezdte történeti kalandozásait Mód László néprajzkutató, akinek ezúttal avatott pálinkakutatói oldalát is megismerhettük. A határon túli magyarságnál a mai napig léteznek olyan elfeledett, régi praktikák, fortélyok, melyek a túlszabályozott, sokáig tiltott, a főzést a sötét mosókonyhák és pincék kuktáinak világába száműző hazai pálinkafőzés korában a feledés homályába vesztek, és elfelejtődtek.

A pálinka

Az európai uniós jogszabályoknak (Council Regulation No 1576/89) megfelelően a „pálinka” szót csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja. A Romániában főzött párlatok Pălincă néven hozhatók forgalomba. A 2008. évi LXXIII. törvény (Pálinkatörvény) rendelkezik a pálinka elkészítéséről. Ez alapján csak azok a termékek nevezhetők pálinkának, melyek Magyarországon termett gyümölcsből, vagy szőlőtörkölyből készülnek, 100%-os gyümölcstartalmúak, azaz sem egyéb alkoholt, sem pedig színező-, ízesítő- vagy édesítőanyagot nem tartalmaznak és minimum 37,5%-os alkoholfokkal rendelkeznek.
Maga a pálinka elnevezés eredete sokáig bizonytalan volt. Első említése valahol a XVI. században történik meg, amikor keletkezésével megtöri a bor egyeduralmát, és megjelennek az égetett szeszek. Születésük szinte forradalmi újításnak is nevezhető, hiszen a korabeli borkereskedőknek – tartósítás híján – nagyon korán, gyorsan és kis távolságon belül túl kellett adniuk az éves termésen, mivel akkoriban korlátozott volt a bor eltarthatósága. Az 1570-es években még „égett bor”, vagy „égetett bor” néven emlegetik, és csak 1630 körül jelenik meg először szlovák nyelvterületen a „pálinka” szó. Eredetileg főleg gabonából készítették, olyan vidékekről eredve, ahol a gyümölcsösök nem tudtak meghonosodni. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg a XIV. századi aqua vitae borpárlattól, az égett boron keresztül, a gabonapárlatot jelentő crematurán át a népies kogyi és gugyi vagy az úriasabb szilvórium elnevezés a XVIII. században végleg meghonosodott.

Pálinkafőzés a Dél-Alföldön

A XVIII. század elején Szegeden a Palánk területén működtek azok az „égett boros” kocsmák, ahol a gabonából készült pálinkákat árusították. Ekkor még nem volt szorosan vett jogi szabályozása a főzésnek, amit az is jelez, hogy a városban és környékén mintegy 120 pálinkafőzőt tartottak nyilván. 1836-ban azonban országos rendeletet alkottak, mely szerint „jobbágyok gabonából ne főzzenek”, ami az akkori időszak gabonahiányára is visszavezethető volt. Az első pálinkaadót 1849-ben vezették be, melyet szinte azonnal a mai pénzügyőrség elődjének tekinthető szervezet 1850-es felállítása követett. Az ország területén ekkor már közel 125 ezer főző működött. A kiterjedt alföldi Károlyi-uradalom szinte minden településének határában meg lehetett találni azokat a „serházakat” ahol a sör mellett a pálinkafőzés is folyt. A présházakhoz is sok esetben kapcsolódtak főzdék, ahol a törkölyt és a borseprőt desztillálták. Hódmezővásárhelyen és Mindszenten is nagy hagyománya alakult ki a pálinkafőzésnek. Eleinte a boradót még bor formájában szedték be, de hamar rájöttek, hogy a ravasz parasztok sokszor felvizezték az adónak szánt szőlőlevet.. Ezért az uradalmak már a szüret helyén, szőlő formájában tartottak igényt a termés egy részére, amit saját présházaikban dolgoztak fel. A kimaradt törkölyt aztán hatalmas vermekben tárolták mindaddig, míg pálinkát nem főztek belőle. Innen eredeztethető a néha előkerülő vásárhelyi „alagutak” titka is, melyek mind-mind ilyen törkölyvermek voltak.

Kamrák, pitvarok és a butykosversek

Mindeközben persze a furfangos nép is nagy lelkesedéssel főzte a magának valót. Az 1850-es években rendeletben szabták meg a helytartótanácsoknak, hogy minden „kamrában és pitvarban lévő főzők összeírassanak”, mintegy előkészítve a kivetendő szeszadót. Emellett a pálinkás butykosok készítése is felvirágzott. A legkorábbi ilyen cseréppalack 1816 környékén jelent meg. A butykosok nemcsak a pálinka tárolását szolgálták, hanem sok mindent elárultak annak gazdájáról, családjáról is. Oldalukon gyakran hazafias szimbólumok és „butykosversek” is megjelentek. A költeménynek épphogy nevezhető díszes sorok megjelölték a palack tulajdonosát, sok esetben a cserépedényt önmagát is megszemélyesítve, vagy épp elátkozva annak tolvaját.

A jó pálinka titka

A néprajzkutatók történeti áttekintését követően a Rendezvényházban rögtönzött fotókiállításon a külhoni magyarság pálinkafőzésének életébe pillanthattunk bele, mialatt Maurer Csaba domaszéki pálinkafőző „alkotásai” kerültek sorra a poharakba. A kortyolgatás közben a résztvevők betekintést kaptak a pálinkakészítés fortélyaiba, a különböző főzési eljárásokba. Megismerték a különböző gyümölcsök pálinkává válásának útját, a kész főzet kezelését, és a megfelelő, 18-20ºC-on való pálinkakóstolás, ízlelés praktikáit.

Rendezvényház újszegedi Redezvényház Mód László pálinka

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo