A Dóm tér borral töltve + FOTÓK

Egy szegedinek különös érzés a Dóm tornya alatt egy padon, egy szeptemberi langyos estén rozét kortyolni. A BorTér megálmodói is valószínű ezt a hangulatot szerették volna megteremteni az ötnapos borünnepen.

Mi szombaton „települtünk” ki, hogy beleszagoljunk a Dóm tér új levegőjébe, ahol a kenyérlángos fokhagymás illata együtt táncolt a frissen préselt mustéval öt napon át egészen vasárnap éjjelig.

Mozsárágyú és Szeged bora

Ez a borfesztivál annyiban más, mint a hagyományos nyári borünnepünk, hogy itt nem a borászok felvonulása, a borverseny és a lehető legszélesebb választékban iható hegylé alapozta meg a rendezvényt. Sokkal inkább egyfajta vásári jelleg jellemezte az öt napot. A kulináris kényeztetés mellett ugyanis megjelentek a kézművesek, egy sátorban pedig kisebb múzeumot rendeztek be a szervezők, természetesen a szőlészet, borászat kellékeiből. Ki gondolta volna például, hogy a szőlőbirtok elengedhetetlen kelléke volt a mozsárágyú? Na, nem a faltörő fajtából, hanem a seregélyek riasztására, amolyan „S”-es ágyúcska méretben. „A Szeged 2011 első hazai meccsén megszerezte délután

első győzelmét

, most pedig itt ülök a fogadalmi templom előtt, és Szegedi Cuvée-t kortyolok” – mondta egy szurkoló mellettünk a padon szombat este. És valóban, van ebben a mozzanatban valami irodalmi szint is, amiről nem riportot kellene írni, sokkal inkább esszét. Miután

– aki épp a gyerekeknek préselt friss mustot – szegedi borait „elhagytuk”, épp erről a témáról beszélgettek a kisszínpadon (a fesztiválon ugyanis két színpadon is zajlottak a programok)

Tompa Imre

és

Dlusztus Imre

borszakírók. Azt fejtegették többek közt, hogyan fér meg a borleírásban egzaktság és szubjektivitás.

Belefulladni a somlói juhfarkba

„A magyar borszakírás a rendszerváltás után fejlődött ki igazán, de a nagy forradalom a digitális robbanás időszakában indult. Az interneten, a blogszférában lettek egyre népszerűbbek és keresettek a különböző borleírások. Mi most főként arról beszélgettünk, hogy melyek azok az elemek, amiket egy borleírásnak tartalmaznia kell. Hogyan lehet megragadni, betűkké formálni azt a tapasztalatot, amit egy bor kóstolása ad, ráadásul nem lila marhaságokkal, hanem pontos szavakkal, jó hasonlatokkal, szerény metaforákkal” – csíptük el a beszélgetés után Tompa Imrét, a Vendéglátás főszerkesztőjét, hogy felkérjük, mondja el nekünk amolyan fiktív borkóstoló keretében, hogyan írná le kedvelt borát. „Maradjunk a fehér bornál, és nyissunk ki egy juhfarkot. Az ízemlékeim közt kutatva egy somlói juhfarkot töltök ki, ami önmagát eladó, különleges bor. Érzékeny, nagy odafigyelést igényel. Aranysárga színe van, amikor fiatal, akkor egy érdekes, zöld fluoreszencia hatja át. Általában a vulkanikus borokban ez gyakran megfigyelhető. Ha megbillentjük a poharat, akkor már magán a mozgáson látszik, hogy nagy anyag. Amikor megszagolom, akkor egy elképesztően szép, nem is virágos, nem is friss, nem önmagától érthető illata van, hanem egy mély, mézes, különös illat. Kóstolás után az ember először azt az ásványosságot érzi, azt a térmélységet, amit az igazán nagy borok tudnak. Kezdő borújságíró koromban azt szoktam mondani erre a nedűre, úgy szeretnék meghalni, hogy úszom ebben a borban, közben kortyolom, és szép lassan lesüllyedek, belefulladok” – mondta mosolyogva a borszakíró.

A rozé titka a homok

Az ötletesen, átláthatóan és átjárhatóan elhelyezett bódék közt egy kicsit mi is úgy érezzük, hogy úszunk itt a Dóm téren, amit víz helyett hangok, tekintetek, illatok töltenek fel, egészen a legfelső lépcsősorig, sőt még annál is tovább. A BorTéren 55 borász kínálatából választhattunk. De az italok mellé széles választékban fogyaszthattunk ételeket is, a sajtoktól a lacikonyha kínálatán át az édességekig bezárólag. Sült egy lepény a zenélő óra alatt, aminek a kelt tésztája olyan, mintha a lángosét ötvöznénk a palacsintával. Vaslapon átsütötték egyik oldalát jobban, a másikat kevésbé, majd megtöltötték sajttal, sonkával és császárszalonnával, félbehajtották a kevésbé sült oldalával kifelé, és visszarakták a tűzre. Nekem ez volt a kedvencem. A borban pedig? Kis csapatunkkal rozétúrát jártunk: Koch hajós-bajai gyümölcsös csodájával kezdtünk, elkalandoztunk Szekszárdra, Egerbe, és mintha a balatoni lankák is feltűntek volna, de végül visszatértünk az Alföldre. Komolyan mondom, hogy igaza lehet Frittmannak, a homok a rozék titka, csak még kevesen tudják, mások meg nem ismerik be.