Az SZTE rektora számára elfogadhatatlan, hogy a felsőoktatás jövőjét egy rövid távú válságkezelő programnak rendeljék alá. Racionális, jövőbe mutató felsőoktatási törvényt tart szükségesnek, hiszen hiszen az ágazat működése meghatározó az ország sorsa szempontjából. Beszélgetés kormányzati szándékokról, belső átvilágításról és az ELI kínálta esélyekről.– Egy évvel ezelőtt, 2010. július 1-jén vette át a Szegedi Tudományegyetem rektori tisztjét. Akkori beszélgetésünkkor úgy fogalmazott, nem rektorváltás, hanem irányváltás történt, azaz a korábban is jól működő rendszer finomhangolására törekszik. Legfontosabb törekvései között a tömegképzés kihívásaihoz való alkalmazkodást, a tehetséggondozás felkarolását, illetve az integráció elmélyítését nevezte. Időarányosan mennyire sikerült teljesíteni ezeket a célkitűzéseket? – A stratégiai céljainkhoz nem kerültünk annyival közelebb, mint amit vártam volna. Ennek elsősorban az az oka, hogy a gazdasági ügyek kezelése aránytalanul nagy energiákat emésztett föl. Januárban még elég optimista voltam, mert sikerült feltárnunk hatékonysági tartalékokat, így arra gondoltam, ilyentájt már arról számolhatok be, ezen források felhasználásával milyen belső fejlesztéseket, új kezdeményezéseket indíthatunk el. Ehhez képest ezeket az pénzeket elvitte az 1,7 milliárd forintos központi zárolás. Az új felsőoktatási törvény megalkotására, elfogadására várva szintén sok mindent parkolópályára tettünk, de mint tudjuk, az nem született még meg. A felsőoktatás jövőjével kapcsolatos stratégiák ismertté válása fontos a saját stratégiánk meghatározása szempontjából is. Ha úgy tetszik, számomra még mindig nem teljesen világosak a fő irányok, pedig már tavaly nyáron történtek egyeztetések a törvény koncepciójáról. Akkor néhány stratégiai ügyről vitáztunk, ugyanakkor nem létezett még a Széll Kálmán-terv, ami kellemetlen meglepetésként a felsőoktatási törvényre is alapjaiban kihat. Érthetetlen lenne a forráskivonás
– Nem lehet mondani, hogy nem hívta, hívták föl erre a figyelmet, hiszen rektortársaival kemény bírálatban részesítették a felsőoktatást érintő passzusait, elsősorban a tervezett forráskivonásokat.– Vállalom, hogy az egyik első bírálója voltam a Széll Kálmán-terv felsőoktatásra vonatkozó részének, ugyanis logikai hibát látok benne. Ez egy válságkezelő terv, amire válságban természetesen szükség van. Ugyanakkor nem értem, egy szektor jövőjét, stratégiáját miért kell alárendelni egy rövid távú válságkezelési programnak. Nem tudok azzal egyetérteni, hogy a jövőbeni keretszámokat például a Széll Kálmán-terv kényszere alá rendelték, feladva ezzel azt, hogy Magyarország teljesítse az EU hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiájában kitűzött célt, miszerint 2020-ra a lakosság 40 százaléka rendelkezzen diplomával. A terv szövegében a nemzetközi adatok által alá nem támasztott indoklások jelentek meg. Hadd ragadjak ki két ilyet! Azt lehetett hallani, a magyar felsőoktatás nem jó hatásfokú, nem a munkaerőpiacra termel. Az OECD 2010-es statisztikája szerint azonban a diplomás–nem diplomás összehasonlításban a munkanélküliségi arány Magyarországon az egyik legjobb. Természetesen van diplomás munkanélküliség, de minden híreszteléssel szemben a munkaerőpiac itt igenis díjazza a diplomát, az oklevéllel rendelkezők körében jóval alacsonyabb az állás nélküliség, mint a nem diplomások körében. Figyelemreméltó továbbá egy OECD-tanulmányban megjelent összehasonlító grafikon, mely az egy diploma előállításához szükséges közpénzráfordítást és a diploma által generált közhasznot veti össze. Hazánk ebben a tekintetben az első három között van az OECD-ben. Ha tehát van olyan OECD-ország, ahol érdemes a felsőoktatásra pénz fordítani, az éppen Magyarország. Ráadásul a Széll Kálmán-tervnek markáns célja a foglalkoztatás bővítése, úgyhogy már csak ezen szempontok miatt sem értem, milyen okból kellene hosszabb távon is pénzt kivonni az OECD-összehasonlításban már így is jócskán alulfinanszírozott felsőoktatásból... – Több alkalommal megfogalmazta azt is, hogy a kutatóegyetemek nem kapják meg a kellő (kiemelt) figyelmet a kormányzattól, miközben az ország jövőjének záloga éppen a kutatás-fejlesztés-innováció lehet. Az elhangzott kritikák hatására érezhető-e bármiféle elmozdulás a döntéshozói oldalon? – Egyelőre nem, de az ellenkezője sem. Viszonylag keveset tudunk arról, hogy a felsőoktatással kapcsolatban megjelent tervezetekben mi változtathatatlan, s mi képezheti tárgyalás alapját. Úgy gondolom, ezen a téren forró ősznek nézünk elébe, de nagyon remélem, nem szűnt meg a vita lehetősége a döntéshozókkal. Tévedés ne essék: én nem a vita kedvéért vitatkozom. Véleményemet, véleményünket adatok támasztják alá, szeretném hallani az ellenvéleményt, illetve az adatszerű cáfolatot. Az ilyen jellegű diszkusszióra számos rektortársammal együtt készen állok. Érveket hajlandó vagyok elfogadni, ismeretlen módon kirótt önkényes számokat viszont nem, erre a szakmai és életpályám megtanított. „Most itt, az SZTE-n van dolgom”
– Nemrégiben arról lehetett olvasni, többedmagával együtt nem vállalta el a Magyar Rektori Konferencia elnökségét. Ennek hátterében sokan éppen azt sejtették, hogy részleteiben nem világosak a kormányzati szándékok, illetve nem bontakozott ki az ön által említett szakmai vita, mások úgy vélték, a napvilágra került intézményi integrációs törekvések elleni tiltakozás áll a háttérben. Mi az igazság?– Erről csak a magam nevében tudok nyilatkozni, de azt szívesen megteszem. Azért nem vállaltam el ezt a posztot, mert úgy érzem, most itt, a Szegedi Tudományegyetemen van dolgom, még egy feladatot nem akartam magamra húzni. A stratégiai ügyekkel ugyan kevesebbet foglalkoztunk, de sok tennivalónk volt és van is, ami rengeteg energiát emészt fel. Nem tagadom, sokadrendű szempontként az is felvillant bennem, hogy a rektori konferenciát jelen állapotában túlságosan nagy konglomerátumnak tartom, ahol nehéz egyeztetni. Szükség van rá természetesen, de a hatékonyságát nem érzem biztosítottnak. Ami pedig az ön által is említett integrációs szándékokat illeti: úgy gondolom, nem most kell integrálni, hiszen abból rövid távon nem lesz megtakarítás. Az integráció ugyanis olyan, mint az elbocsátások: először pénzt visz el, a megtakarítás csak később jelentkezik. Megint azt látom, hogy sajnálatos módon összekeverednek a rövid és hosszú távú célok. A magyar felsőoktatás hatékonysága természetesen az intézményrendszer oldaláról is átvizsgálható, átvizsgálandó. Ennek a következménye lehet aztán, hogy hatékonyságnövekedési céllal integrációkat hajtunk végre, de nem hirtelen felindulásból úgy, hogy a hatékonysági, valamint a fenntarthatósági szempontot nem veszik figyelembe! A hazai politikai élet ráadásul – fogalmazzunk így – jelenleg igen intenzíven működik. Ugyanakkor hadd hívjam fel a figyelmet, az intézményátalakításba nem keveredhetnek politikai szempontok, helyi lobbik érdekérvényesítő képességei, mert így lehet jóvátehetetlenül tönkretenni a felsőoktatást. Az átszervezések ősztől éreztetik igazán hatásukat
– Kényszerűségből elkanyarodtunk kicsit a Szegedi Tudományegyetemtől, hiszen ahogy elmondta, az országos folyamatok némiképpen hátráltatták vagy késleltették a stratégiai célok megvalósítását. Ettől függetlenül is sok minden történt az utóbbi egy esztendőben: belső strukturális átalakítást hajtottak végre az egyetemen, felállt az új vezetői stáb, befejeződtek, illetve zajlanak beruházások (elég, ha csak a Tudássétány projektre utalok). Lajstromba véve melyeket tartja a legfontosabb eredményeknek? – Úgy gondolom, az átszervezések igazán ősztől éreztetik majd hatásukat. A vezetői stáb január 1-jétől állt föl, ebben a tekintetben tehát még csak fél év van mögöttünk. Nemrég tartottunk egy kihelyezett vezetői értekezletet, ahol alapos önvizsgálatot is végeztünk. Megállapítást nyert, számos szempontból abba az irányba haladunk, amit eredetileg célul kitűztem. A következő néhány hónapban válnak majd igazán láthatóvá az eredmények. Mire gondolok? A gazdasági-műszaki főigazgatóság működésének elektronizálása ősszel döntő mértékben megtörténik, illetve külső és belső szakértők igénybevételével, továbbá intézményközi együttműködésekkel változtat(t)unk a közbeszerzési rendszerünkön. Felkészültünk arra, hogy a jog eszközeit is segítségül hívva markánsan érvényesítsük az egyetem s azon keresztül az adófizetők érdekeit. Fontosnak tartom továbbá, hogy a klinikai központ gazdálkodásával kapcsolatban is számos lényeges intézkedést kezdtünk meg, melyek szintén a második félévben éreztetik majd hatásukat. Külső szakértőkkel készítettünk egy összehasonlító vizsgálatot, ennek révén immár meglehetősen tisztán látjuk magunkat az ország egészségügyi intézményeivel összevetve. Tisztában vagyunk vele, hol és mihez kell és lehet hozzányúlni, hogy növeljük a hatékonyságot, illetve spóroljunk. Ez fontos iránytű számunkra, hiszen az irányvételhez tudnunk kell, hol a túlsó part. Azoknak a komoly erőfeszítéseknek a révén, melyeket tettünk, őszre remélhetőleg további jelentős tételekkel fog javulni a gazdálkodásunk. Nagyon bízom benne, hogy a régóta várt konszolidáció valóban beindul. Most már pontosan tudjuk, milyen tartalékaink vannak, mire kell különös figyelmet szentelni. Látjuk az utat, eltökéltek vagyunk, végigmegyünk rajta! Nem akarunk irreális követelményeket megfogalmazni, de védjük az egyetem érdekeit. Nem tarthatóak például olyan szerződések, melyek a megkötésük pillanatában még teljesen rendben voltak, de mára a megváltozott körülmények miatt havi szinten több tízmilliót bukunk el rajtuk... ELI-projekt: hatalmas az egyetem felelőssége
– Annak a belső átvilágításnak a részleteiről adott rektor úr tájékoztatást, melyet kinevezésekor szintén előirányzott, s mely ezek szerint sikeresen lezajlott. Ugyanakkor a beruházási aktivitás is jelentős maradt, hiszen éppen egy olyan épületben ülünk a Dugonics téren, mely ennek szimbóluma. Emellett funkciójából adódóan valami másnak is jelképe. A felújított rektori hivatal májusi hivatalos átadóján arról beszélt, a 21. századi universitasnak immár nem csupán az oktatás és a kutatás a feladata, hanem a gazdaságfejlesztés motorjaként is kell működnie. Mennyire tud jelenleg az SZTE megfelelni ezeknek a kívánalmaknak?– Két nagy területre bontható ez a kérdéskör. Ami az általános ipari és gazdasági kapcsolatainkat illeti, remekül haladunk. A legutóbbi szenátusi ülésen is három k+f megállapodást hagytunk jóvá, határozott a fejlődés ezen a téren. Az innovációs igazgatóság tavaly év végén állt föl megerősített formában, az illetékes rektorhelyettes és igazgató nagy elánnal, és úgy tűnik eredményesen dolgozik. A gazdaságfejlesztésnek van viszont egy más nagyságrendű komponense, amivel kapcsolatban a közeli jövő lesz kritikus. Ez pedig az, hogy az egyetem milyen mértékben tud részt venni az ELI körüli gazdasági fejlesztésben. Itt ismét arra utalnék, hogy a lézerközpont ügye is sajnálatos módon csúszásokat szenvedett. Hála Istennek azonban a fő célok nem változtak, a kormányzat kiemelt beruházássá nyilvánította az ELI-t, csupán technikai jellegű késedelem történt. A város és a régió számára valóban nagyon kritikus a következő másfél-két év, éspedig azért, mert nem járható út, hogy először felépítjük az ELI-t a puszta közepén, aztán ha átvágtuk a szalagot, elkezdünk tárgyalni arról, kik akarnak a környező tudásparkba beköltözni. Minél hamarabb meg kell kezdeni az egyeztetéseket a lehetséges betelepülő partnerekkel, hogy mire elkészül a központ, ők már ott legyenek mellette! Ha egy-másfél év múlva nem látjuk a potenciális betelepülőket, akkor azt mondom, erre a gazdaságfejlesztési lábra fokozottan oda kell figyelni, mert kezdünk késésbe kerülni. Ebből a szempontból hatalmas felelősség hárul az egyetemre. – Hogy keretbe helyezzük ezt a beszélgetést, egyet már hallhattunk is a következő időszak stratégiai feladatai, célkitűzései közül. Melyek a továbbiak? – A felsőoktatási törvény megszületését, a középtávú keretek ismertté válását követően pozicionálnunk kell magunkat a magyar felsőoktatás palettáján, azaz újra ki kell dolgoznunk az SZTE fejlesztési stratégiáját. Addig pedig folytatjuk a megkezdett munkánkat, melynek eredményei – elég, ha csak a kutatóegyetemi címet említem – kézzelfoghatóak. Világosan kell látni: az SZTE egyike azon intézményeknek, melyeknek potenciáljuknál, méretüknél fogva bizonyos értelemben saját útjukat kell járni. A motor megvan, tudjuk, mekkora sebességre vagyunk képesek, nagyjából akkorával kell haladni a túlpart felé, csak kormányozni kell a hajót, hogy az esetleges zátonyokat kikerüljük. Nekünk kutatóegyetemként a magyar felsőoktatásnak kell tartást adni! Ha olyan szabályozás születne, amely a kutatóegyetemeknek árt, akkor az az egész országnak árt. Döntő fontosságú, hogy racionális, jövőbe mutató felsőoktatási törvény szülessen, hiszen az ágazat léte, működése meghatározó az ország sorsa szempontjából.
