Kothencz János: Tényleg csak emberség kell...



Az utóbbi napokban – miután Botka László polgármester és Kiss-Rigó László megyés püspök szerződést írt alá arról, hogy az egyházmegye átveszi az önkormányzattól a gyermekvédelmi szakellátás feladatait –, ismét fellángolt a vita a tápéi Budai Nagy Antal utcai ingatlan hasznosításáról. Juhász Gyula, Tápé képviselője portálunknak határozottan kijelentette: a városrész lakói nem akarják, hogy speciális fiú nevelőotthon létesüljön ott. Ezúttal Kothencz Jánost, az egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi feladataiért felelős főigazgatót kérdeztük a kialakult helyzetről.
- Hogyan látja ön a jelenleg kialakult helyzetet a tápéi Budai Nagy Antal utcai ingatlan ügyével és speciális szükségletű gyermekekkel kapcsolatban?
- Egyszerűen úgy, hogy nincs ügy. Nyitott ajtóba nem lehet belerúgni – fogalmaz Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi feladataiért felelős főigazgató. – Úgy gondolom, hogy mindaz, amit ez ügyben
Kiss-Rigó László
püspök úr elmondott, teljesen világos lehet mindenki számára. „Az egyházmegye gyermekvédelmi feladatokat lát el.” – És pont.
- Hogyan gondolkodik a tápéi ingatlannal kapcsolatban?
- A tápéi ingatlannak ehhez az ügyhöz semmi köze. Senki nem mondta nekünk, hogy a szőregi úti fiú speciális otthont kell vagy kellene oda vinnünk. Nincs megkötve a kezünk ebben. Ezt azok terjesztik, akik szándékosan feszültséget igyekszenek generálni. Az egyetlen, ami biztos, hogy amennyiben ezt az ingatlant megkapjuk, ott gyermekvédelmi feladatot szeretnénk megvalósítani. Tisztában vagyok azzal, hogy a szóban forgó ingatlan már karácsonykor sem kapta meg a szakhatósági engedélyt a működéshez a speciális otthon számára. Mivel erre a célra a szakhatóság alkalmatlannak ítélte. Ezen már nincs is mit ragozni. Egyházmegyénk, illetve a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató számos más szakellátási formában gondoskodik még a családból kiemelt gyermekekről. Az igazi gond inkább abban van, hogy sokaknak nincsen reális képük a gyermekvédelmi gondoskodásban élőkről. Ezeknek a csemetéknek ugyanolyan normál szükségleteik vannak, mint bármelyikünk gyermekének. Felháborítónak tartom, hogy vannak olyanok, akik úgy állítják be őket, mintha az ilyen gyermekek valamiféle más bolygóról jöttek volna. Ezek a gyermekek, akikkel mi foglalkozunk, egyszerűen megfosztattak attól, hogy családban nőhessenek fel. A szónak számos értelmében „árvák”. A család elvesztése a legszörnyűbb sebzettséget idézi elő. Egy élet is kevés, hogy valaki ezt kiheverje. De meg lehet tanulni együtt élni ezzel, és némi segítséggel a sebek is gyógyulhatnak. Békében élni csak a sebeivel együtt élni képes ember tud.
- Milyen sebek ezek?
- A családjuktól megfosztott gyermekek önbizalmatlanok. Sokat szoronganak, és ez nagyban kihat a teljesítményükre is. Akár a tanulásban. Az ÁGOTA® országos kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a gyermekeink közel 50 százaléka gyakran tűnődik azon, hogy nincs értelme az életnek. A mi célunk, hogy bebizonyítsuk a gyermek számára: hogy igenis van értelme az életnek, mert ő maga az érdemeitől függetlenül szeretetreméltó és elfogadható. Igenis biztonságot kell nyújtanunk számukra. Otthont kell nekik adni. Ez a kötelességünk. Minden ember értékrendjében természetes alap, hogy a kiszolgáltatottak felé érzékeny és segítőkész. Én tudom, hogy a tápéiaknak semmi bajuk nincs a normál szükségletű gyermekekkel. Eleve változatlan maradna abban az épületben szinte minden, hiszen hosszú évtizedekig iskola volt, és gyermekek kacaja töltötte meg. Nem hiszem, hogy jó úton járnak azok, akik a tápéiakat úgy állítják be, mintha előítéletesek lennének. Nemrég voltam ott egy részönkormányzati gyűlésen, és korrekt tájékoztatást adtam arról, hogy mi fán terem a gyermekvédelmi szakellátás. Meggyőződhettem arról is, hogy nagyon jó emberek élnek Tápén.
- Ön szerint mennyire politikai kérdés ez az ügy?
- Nem az, és nem is lehet az. Méltatlan volna pont a gyermekek méltóságához, ha róluk bármiféle politikai konszenzus tárgyaként vagy alanyaként kellene beszélni. A politikus nem csak embereket kell, hogy képviseljen, hanem emberséget is. Nosza, itt a lehetőség! Ezzel együtt azt is meg kell jegyeznem, hogy aki csak egyetlen pillanatra is politikai tőkét kíván kovácsolni ezeknek a gyermekeknek az ügyéből, akkor annak az embernek is jócskán van mit elszámolnia a lelkiismeretével. Tartok tőle, akadnak páran, akik ezt az ügyet szándékosan torzítják azért, hogy a politikai adok-kapok játékot játszhassák. A családtól megfosztott gyermekek sorsa nem lehet politikai alkuk tárgya. Szerintem mindenki szégyellheti magát, aki ezeket a gyerekeket ebben az ügyben erre a célra használja. Püspök úr ebben a kérdésben is világosan fogalmazott. „Nem veszünk figyelembe pártpolitikai szempontokat.” – Jól néznénk ki, ha
Jézus
is ez alapján tette volna, amit tett. Jézust sem vezérelte semmilyen pártpolitikai szempont, amikor azt mondta, „engedjétek hozzám a gyermekeket” vagy amikor arra tanított, hogy „aki csak egyet befogad közülük, az engem fogad be”. Szerintem ebben az ügyben ezt kell világosan látni. Vagyis Jézus tanítását. Fogadjuk be a családból kiemelt csemetéket. Akár azzal, hogy nem használjuk ezt az ügyet politikai csapdának. Ha meg mégis arra használná valaki, akkor kerüljük el. Ebben az ügyben a Fidesz-KDNP frakció igazi mély emberségről tett tanúbizonyságot. Pont Hüvös László tanácsnok úr volt az, akivel már több hónappal ez előtt közösen gondolkodhattuk erről a kérdésről. A Fidesz-KDNP frakció minden tagja fontosnak tartja ezeknek a gyermekeknek a megsegíthetőségét. Ezt az utat kell tovább járni. Itt az ideje, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. És itt az ideje, hogy végre bízzunk egymás jóindulatában. Ezeknek a gyermekeknek erre van szükségük. Püspök úr és magam is azon fáradozunk, hogy a lehető legszínvonalasabb gondoskodást valósíthassuk meg. Mindezt úgy igyekszünk megtenni, hogy az mindenkinek jó legyen, de legfőképp a gyermeknek. Ez nem vita tárgya. Mindazokat pedig, akik szándékosan feszültségeket generálnak ebben az ügyben, arra kérem, hogy szálljanak ki belőle, mert ezzel ártanak a gyermekeknek a legtöbbet. Nincs, és nem is lehet köze a politikának ehhez a kérdéshez. Csak az emberségnek lehet hozzá köze. Én is árvaházakban nőttem fel. Mások emberségének köszönhetem, hogy ma segíthetem a sorstársaimat. A mások emberségének köszönheti ma több mint 7000 árva gyermek az országban, hogy az ÁGOTA egyedülálló színvonalon teheti a dolgát. Tényleg csak emberség kell. Közösen járjuk ezt az utat…
