Az MSZP szerint ellehetetlenülnek a kiemelt sportágak


Az MSZP szerint a kiemelt sportágak ellehetetlenülése várható, mivel az állami tehervállalás véges, és a "második Orbán-csomag" további megszorításokat jelent, amelyek minden bizonnyal a sportra is hatnak.
Varga László
, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy
Szalay Ferenc
, a Fidesz képviselője, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke azt mondta: a magyar sportegyesületek és a versenyzők sem számolhatnak az idén reálisan az adókedvezményekből beérkező többletforrásokkal. Az MSZP képviselőjének az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erősen kétséges, hogy az állam pótolni tudja majd a versenyszférából érkező, adókedvezményre építő befektetések, támogatások elmaradását. Hangsúlyozta: a debreceni stadion építésére megítéltek 12,5 milliárd forintot, másoknak viszont ennek a töredéke sem jutott. "...azt mondták a Fidesznél, hogy ne aggódjanak, mert ott van még számukra az adókedvezményekből fakadó támogatások lehetősége" - közölte Varga László hozzátéve, most kiderül, hogy a Fidesz "ismét hazudott". Az MSZP a törvény alapos átgondolását és átalakítását javasolja, mert a jogszabály a párt szerint jelenlegi formájában ellehetetlenítené a legnépszerűbb csapatsportágak zömét. Szalay Ferenc a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában beszélt a többletforrások elmaradásáról. Mint mondta, a koncepciót még nem fogadta el az EU, s félő, hogy több eleme sem fogja kiállni a brüsszeli felülvizsgálatot. Az Országgyűlés tavaly júliusban fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt, amelynek része volt többek között a társasági adóból levonható sporttámogatás is. A jogszabály kiemelten támogat öt sportágat. Adókedvezményt biztosítana a társasági adóból a látvány-csapatsport - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong - országos sportági szakszövetsége, a tagjaként működő sportszervezet vagy a látvány-csapatsport fejlesztéséért létrejött közhasznú alapítvány részére az adóévben nyújtott támogatáshoz kapcsolódva.