Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Közélet

A partfal: a nagyárvíztől a még nagyobb árvízig (1970–2006)

A partfal: a nagyárvíztől a még nagyobb árvízig (1970–2006)

2010. november 17., szerda
A partfal: a nagyárvíztől a még nagyobb árvízig (1970–2006)

II. rész

Sorozatunk előző részében bemutattuk a szegedi partfal történetét és jelentőségét. Szeged árvízvédelmi biztonságának fenntartásában kitüntetett szerepet tölt be a Tisza jobb partján lévő partfal. Kiépítésére 1880-ban került sor, majd az 1970. évi árvizet követően 1974-79 között építették át. A 2006. évi rekord árvíz tapasztalatai megmutatták, a partfal sok sebből vérzik. 1970-ben szinte valamennyi Tisza-völgyi folyó rekordot javított, árvízszintjük meghaladta az 1932. évit. A Tisza szegedi szűkületében kialakult árhullám az 1932-ben bekövetkezett 923 cm-es vízállás maximumot 1970. június 2-án 37 cm-rel (960 cm) haladta meg. Az előrejelzések alapján 1000 cm-es vízállás kivédésére kellett felkészülni szeles, viharos idő kialakulására is számítva 1050 cm magasságú nyúlgát kiépítésére látszott szükségesnek.

A város védelme

A közel 5 km hosszú szakasz három részből állt: a partfal, valamint az ettől le- és felfelé húzódó töltésrész, melynek a legkritikusabb szakaszának a mellvédfalas részt tekintették. A korábbi árvízi tapasztalatokat figyelembe véve számolni kellett azzal, hogy a várható 1000 cm-es vízálláshoz tartozó hullámok esetleg átcsaphatnak a partfalon. A mellvédfal ki- és beborulási veszélye is fennállt, és a szerkezeti meghibásodások miatt szivárgás, átfolyás alakulhatott ki. A Tisza gyors apadását követően a partfal egyes szakaszai elcsúszásától, lesüllyedésétől is tartani kellett. Az első intézkedésként a mellvédfal vonalában a lejárónyílásokat lefalazták. Ezzel párhuzamosan a partfal repedéseit és a mögötte levő járdaszegély nyílásait cementhabarccsal kitöltötték, elvégezték a mellvédfal homokzsákos megtámasztását is.

A partfal rekonstrukciója 1970 után

Az ATIVIZIG és Szeged város vezetői 1970-ben a partfal biztonságának növelését, esztétikusabb megjelenítését határozták el. A kivitelezést a Tisza vízjárása határozta meg, így a felső partfal csak olyan időszakban volt megbontható, amikor a hat méter feletti vízállás gyakorlati valószínűsége nulla, tehát augusztus l. és november 15. között. A tulajdonképpeni partfalépítést 1974. év nyarán a támfallal kezdték meg. A legnagyobb problémát az esztétikai igények maradéktalan megvalósítása jelentette. A szögtámfal függőleges felületei 8 cm vastag bordákkal merevített panelokkal készültek, melyek felületképzése megegyezett a házgyári elemek felületével. A felső lezárást előregyártott fedkő szolgálta. Ugyanilyen elemekkel burkolták a megmaradó téglatámfalat is, így a partfal teljes hosszában a megjelenő felületek a kor építészeti stílusának megfelelő egyenletes kialakítást kaptak. Végül, kis csúszással, 1979-ben került sor az „új” partfal átadására.

Új partfal a Tisza ellen

A belvárosi védekezési munkálatok központjában a partfal mentén végrehajtott beavatkozások álltak. A partfal szerkezetileg vasbeton anyagú szögtámfal, melyet a folyó felé történő átjárás biztosítása érdekében ún. kulisszanyílásokkal szakítottak meg. A legmélyebben fekvő kulisszanyílásokat 960 cm-es tiszai vízszintre építették ki. A partfalba két helyen az alsó-rakpartról felvezetett közúti útpálya csatlakozik. A kulisszanyílásoknál, illetve az útpálya-csatlakozásoknál a vasbeton támfalat megszakították, és azon keresztül vezették át a lejárólépcsők és az útpálya homokos kavics ágyazatát. Az útpálya csatlakozások szintjét is 960 cm-es vízszintre építették ki. Az 1974-ben befejezett rekonstrukció óta eltelt idő alatt csak egy alkalommal, 2000-ben haladta meg a vízszint a 900 cm-t, így akkor került sor első alakalommal az ún. kulisszanyílások elzárására. Az elzárások hatékonyságát nagymértékben rontotta, hogy a kulisszanyílásokon átvezetett lépcsők alatti réteg jelentősen elősegítette az elzárások alatti szivárgást, aminek következtében az elzárásokat a mentett oldalon ellennyomó medencékkel kellett körbevenni.

Rálátni a Tiszára – problémák 2006-ban

A vasbeton szögtámfal 70-es évekbeli tervezési követelményei során tekintettel kellett lenni arra a – városi vezetők által megfogalmazott – elvárásra, hogy ne zárja el a kilátást az új partfal. Ezen megfontolásból a belvárosi Tisza partot legmélyebb pontjaihoz (960 cm) igazodva 1050 cm-es tetőszinttel alakították ki, holott a kérdéses szakaszon az előírásokhoz igazodó kiépítési szint mintegy 1120 cm lett volna. A 2006-os felkészülés során megvizsgálták a vasbeton szögtámfal magasításának lehetőségeit is. Megállapították, hogy a fal közvetlen megmagasítása esetén fennáll a kiborulás veszélye, így a fal magasításához szükséges kiegészítő homokzsáksorok építését kezdték meg.

2006: szivárgó partfal, hibás dilatációk

A fal teljes hosszában a dilatációs hézagok állapotáról elmondható, hogy több esetben semmilyen akadályt sem képeztek az átszivárgó víz számára. A hézagokba beépített szigetelő lemezek sok helyen megsérültek, illetve néhány helyen a kivitelezési hanyagság miatt nem építették be őket!!! Az ilyen helyeken az átszivárgás csökkentésére ellennyomó medencéket építettek ki, és akadt olyan is, amelynél a vízszint megegyezett az áradó Tisza szintjével, így ezeken a helyeken a dilatáció – gyakorlatilag – vízzárási szempontból működésképtelennek tekintendő. Az átszivárgó vizek következtében egyrészt a folyó felől a város felé jelentős vízmennyiség áramlott, míg a város felől a folyó irányában érkező vizeket a folyó visszaduzzasztotta, így a folyó menti mély fekvésű területeken elöntések keletkeztek.

Elfeledett csatornák – szabad út a Tiszának

A partfal városi szakasza közművekkel sűrűn keresztezett, annak nyomvonalának közelében elektromos-, gáz- és csatornahálózat fekszik párhuzamos és merőleges irányban. A különböző közműszolgáltatók több alkalommal is rekonstrukció alá vették hálózataikat és ezek – sajnálatos módon – után több helyen, a korábbi, kiváltott vezetékszakaszokat sem távolították el. Ennek következtében a partfal környezetében több helyen is szivárgások, csurgások indultak meg. Már az árvíz alatt valamennyi közműszolgáltatót felkértek a kezelésükbe egykori és jelenleg is lévő hálózat nyomvonalának helyszínen történő kitűzésére. A legjelentősebb mértékű meghibásodás a Roosevelt téren következett be, ahol egy használaton kívüli 200 mm-es csatornán keresztül tört a városra a víz. A város felé továbbvezető csatornaszakaszt egy felfújható ballonnal zárták el, és a csatornaszakasz fölé ellennyomó medencét létesítettek. A Roosevelt téri meghibásodás után a vízmű szakemberei a kamerás csatornavizsgáló berendezésükkel valamennyi, partfal melletti csatornaaknát megvizsgáltak, melynek eredményeként beazonosították a híd jobb parti kamrája alatt egy korábban ismeretlen, a folyó felé mutató irányban lévő, 600 mm átmérőjű csatornaszakaszt. Azonban – szerencsére – ezen nem tört be a víz, de a veszély miatt mintegy 20 köbméter beton felhasználásával azt is beöntötték.

A magasítás és a javítás elengedhetetlen

A partfal méretezési vízszintjeként az 1970-es árvízszint alapján megállapított 972 cm vízállást határozták meg. A partfalat a Belvedere – múzeum közötti szakaszon egységesen vízszintesen, 1055 cm tetővel alakították ki. A parapetfal lezárására beépített fedőkövek a védmű magasításához nem voltak felhasználhatóak, mert azok nem vízzáróan kapcsolódtak a falhoz. A 2006. évi árvíz során a tetőző értéke 1009 cm volt, így a legmélyebben elhelyezkedő Belvedere mellett a magassági biztonság 46 cm volt. Ha a város védelmében, a megkívánt biztonság miatt magasítani kellett volna, úgy a jelenlegi szerkezet nem lett volna alkalmas, hiszen az oldalfalon az állékonysága így jelentősen lecsökkent. A magasítást csak a homokzsákokból (a meglévő partfal mögé) kiépített védmű magasításával lehetett biztosítani. Általános hiba, hogy a parapetfal szerkezeti csomópontjai hibásan épültek, a fedés és a kéregpanel vasalásánál betonfedés gyakran nincs, ugyanakkor az építéskor a kötések hanyagul készültek. A vasbeton szögtámfal vízzárás tekintetében is rosszul vizsgázott. A fal teljes hosszán szivárgások, csurgások fordultak elő. Az átfolyt vízmennyiség eláztatta a Felső Tisza-part útburkolat alépítményét, így a további károk megelőzése érdekében, a forgalmat teljes hosszon le kellett zárni. A 2006. évi árvíz tapasztalati alapján megállapítható, hogy a vízzárás hiánya, a vízbetörések az árvízi kockázat indokolatlan megnövekedését okozzák, ezért a védmű teljes rekonstrukciójára van szükség. A következő részben:Új partfalTekintse meg a 2006-os árvízről készült képösszeállítást:
szegedi partfal partfal

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo