Közélet

Varga: Új lendületet, felzárkózást jelent B. Nagy

Varga: Új lendületet, felzárkózást jelent B. Nagy

2010. október 1., péntek
Varga: Új lendületet, felzárkózást jelent B. Nagy
A kormánynak határozott elképzelései és világos gazdaságpolitikai céljai vannak, amelyek központjában a munkahelyteremtés áll – jelentette ki Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Szegeden. B. Nagy László fideszes polgármesterjelölt szerint mindenképpen szemléletváltásra van szükség a város gazdasági fejlődése érdekében, melyben a kormány segítségére is számít. A kormány egymillió új munkahelyet kíván teremteni a következő tíz évben, azért éppen ennyit, mert Magyarország így érheti utol a hasonló nagyságú uniós tagállamok, Csehország vagy Portugália foglalkoztatási szintjét. Előbbiben 4,8, utóbbiban pedig 4,4 millió foglalkoztatott van. „Nem tűzhetünk ki kisebb célt magunknak, minthogy a térség hasonló nagyságú országához tudjuk igazítani a mi munkaerőlétszámunkat is” – érvelt Varga Mihály. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár leszögezte: az állam a maga eszközeivel is próbál segíteni a munkahelyteremtésben, a SZEFO-nál a száz fő erről szól. A foglalkoztatási adatok az országon belül jelentős eltérést mutatnak: a legrosszabb a helyzet Észak-Magyarországon, ahol 15 százalékos a munkanélküliség, a legjobb az ország középső részén, ahol csupán 6 százalék. A rosszabb foglalkoztatási helyzetű térségekbe kell koncentrálni a különböző lehetőségeket, sajnos a Dél-Alföld is ide tartozik – hangsúlyozta a politikus. Ez azonban a régebben kezdődött folyamat eredménye Kalmár Ferenc országgyűlési képviselő szerint, aki emlékeztetett rá, hogy az 1990-es években tízezer munkahelyet veszített Szeged. A textilművek háromezer embernek, a szintén megszűnt ruhagyár hétszáz főnek biztosította a megélhetését. „Ezek helyett nem jött ide semmi. A városnak aktívan kell fellépnie, befektetőket kell keresnie. Ez az, amit véleményem szerint Botka László nem csinált” – tette hozzá Kalmár. Ez a negatív tendencia nem tartható B. Nagy László szerint sem. A fideszes polgármesterjelölt egy olyan csoport felállítását szorgalmazza, akik termelő beruházásokat hoznak a városba. „Szeged jövőjét és perspektíváit nem a körtöltésen belül képzelem el, a környező kistelepülések és városok is beletartoznak abba a körbe, melynek fejlesztéséért tennünk kell” – jelentette ki N. Nagy. A polgármesterjelölt közölte, háromezer új munkahely létrehozását vállalja a következő négy évben. Ehhez a helyi szabályozás egyszerűsítésére, a bürokrácia csökkentésére van szükség, de kell a kormány támogatása is. Nógrádi Zoltán, Mórahalom fideszes polgármestere elmondta, a homokháti kisváros az elmúlt években gyakran Szeged hiányosságait használta ki. Példaként megemlítette, hogy a településen előbb volt ipari park, mint Szegeden. „Botka László azt mondja, hogy csak ő tudja vezetni ezt a várost. Köszönjük szépen, ebből nem kérünk” – jelentette ki Bohács Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint elkerülhetetlen a szemléletváltás. Szeged szeret régióközponti szerepben tetszelegni, de nem használta ki lehetőségeit B. Nagy László szerint. „Mit ér a szerencse, ha elfogyott a szivar” – idézte Rejtő Jenő regényhősét, Fülig Jimmyt Varga Mihály. Az államtitkár Szeged szerencsés földrajzi helyzetére hívta fel a figyelmet. Szerinte a Tiszántúlon a Miskolc, Debrecen és Szeged hármasnak kell dominálnia gazdasági és kulturális téren egyaránt. Az államnak kötelessége átgondolni azt is, hogy egy nagybefektetőt melyik régióba hoz. „Azért is állunk B. Nagy László mellett, mert szeretnénk, ha egy olyan új ösztönzést kapna Szeged, mellyel meglévő adottságait kamatoztatni tudná” – jelentette ki Varga Mihály a csütörtöki háttérbeszélgetésen.
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.