Gyurcsány Ferenc nem kíván új pártot alapítani


Szombaton ülésezett az MSZP országos választmánya, mely napirendjén a tisztújítás mellett új bizottsági struktúra felállítása is szerepelt. A vitában felszólaló Gyurcsány Ferenc volt pártelnök bejelentette: nem kíván új pártot alapítani, a politikai sokszínűséget az MSZP-n belül kívánja képviselni – mondta Simon Gábor választmányi elnök.
Az ülésen felszólaló
Mesterházy Attila
szerint az MSZP-nek baloldali néppártként nem csak a baloldal, hanem minden demokratikusan gondolkodó erő felé nyitottnak kell lennie. A pártelnök úgy vélte, hogy ma az MSZP az egyetlen politikai tényező, amely valós alternatívát kínálhat a jelenlegi kormányzattal szemben. Az ellenzéki párt vezetője szerint ezért nem hagyható, hogy szétverjék a baloldalt. A vitában felszólaló
Gyurcsány Ferenc
céljának egy erős, baloldali párt újraépítését nevezte. A volt kormányfő nem kíván új pártot alapítani, és a jelenlegi vezetés ellen sem fordulna. A Demokratikus Koalíció elnevezésű új platformmal a párton belül kívánja erősíteni a párt politikai sokszínűségét.
Simon Gábor
választmányi elnök szerint nem csak helye, de szerepe is van a párton belül a különböző platformoknak. További részleteket
olvashat.