Ágoston András a legrégebben regnáló magyar politikus a Délvidéken. Alapítója volt a 20 éve létrejött történelmi VMDK-nak, majd a pártszakadás után a VMDP élére állt. A minap Szegeden járt, ahol a párt autonómiakoncepciójáról, a kisebbségi politizálás korlátairól, a magyar kormány felelősségéről beszélgettünk.– Nemrég egy Szabadkai fórumon hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar pártok közül egyedül Önöknek van kidolgozott autonómiakoncepciójuk és a VMDP küzd a legnagyobb erőbevetéssel annak érvényesítéséért. – Ez a véleményünk, nem állítjuk, hogy így is van, természetesen mások álláspontját is figyelembe vesszük. Úgy vélem, a kialakult helyzetben a magyar kormány dolga a legnehezebb. Három választási lehetőség előtt áll: folytatja a 20 éves gyakorlatot és semmilyen erőfeszítést nem tesz a változtatás érdekében. Itt vannak az egypártok, csak le kell osztani a támogatást, és kész. Másik lehetőség, hogy az elosztásnál figyelmen kívül hagyják a politikát. Ezt sem tartom jó és tartós megoldásnak, ezért szerintem a 3. a legelfogadhatóbb. A Fidesznek azt a küzdelmet kellene folytatnia a magyar lelkekért, amit az elmúlt 8 évben tett a magyar közösségekben. Legyen legalább 2 harmad olyan magyar választó, aki a határon túl is nemzetben gondolkodik. Azt a Fidesznek is tudnia kell, hogy a kormány sikere a határon túli magyarok szívét is melengeti. Ha ez párosul a nemzeti integráció gondolatának gyakorlati megvalósulásával, akkor ez az a hosszú távú megoldás, amely rákényszeríti a helyi hatalmakhoz dörgölőző egypártokat, hogy eddigi gyakorlatukkal ellentétben a nemzeti irányt képviseljék. Megnyilvánult Bugár Béla, Markó Béla, a VMSZ és az MKP-vel kapcsolatban sem teszek nagy különbséget, hiszen nekik sincs autonómiakoncepciójuk. – Miért van az, hogy a Fidesz a határon túli magyar pártokkal kapcsolatban mindig rossz lóra tesz, rendre azokat az erőket támogatja, amelyek gyengébben szerepelnek a helyi választásokon, és be sem kerülnek a törvényhozásba? – Beidegződött régi örökség ez is. Az a lényeg, hogy nem pártokhoz kellene kötni a politikát. A magyar kormánynak kell legyen kialakult autonómiakoncepciója, amelyet úgy kínál fel a határon túli magyar közösségeknek, hogy meginduljon körükben a természetes belső differenciálódás. Így a magyar választópolgárok számára is világossá válik, ki támogatja az autonómiát, és ki nem. Eddig ez, sajnos, nem történt meg. – A magyar politika az elmúlt fél évben példaként említi Szerbiát és a kisebbségeihez fűződő viszonyát. Valóban ilyen jól áll a vajdasági magyarok szénája? – Mióta megkaptuk a magyar állampolgárságot, már csak az autonómia megvalósítása hiányzik, amit a nemzet számára fontosnak tartok. Húsz éve várunk rá, de senki sem tudta megvalósítani. Remélem, a mostani magyar kormánynak sikerül. Úgy kellene megpróbálni, hogy most az anyaország kormánya menjen elöl, és differenciáltan kínáljon fel különböző autonómialehetőségeket. – Úgy érti, minden szomszédos országban más-más autonómiakoncepció érvényesülne? – Igen, mi vagyunk a legközelebb hozzá. A kormány vezetésével le kell ülni az érdekelt felekkel, közös nevezőre jutni. Ha nem sikerül konszenzust elérnünk, a kormány legyen az, amely kimondja, igen, ebbe az irányba kell menni. Ha nem így cselekszünk, csak az elmúlt 20 év gyakorlata fog megismétlődni. – A Magyar Nemzeti Tanács Ön szerint azért is rossz megoldás, mert egyfajta pótcselekvés az autonómiára. – 2002-ben is az volt, most is az. Tudom, történt valamiféle elmozdulás, de most nem elmozdulásra, hanem igazi változásra van szükség, mert ha nem most, akkor mikor? Ha Szerbia bejut az EU-ba, késő lesz.
