Lezsák: Az új generáció rendet tesz

Szeged vendége volt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, az 1987-es lakitelki rendszerváltó mozgalom egyik vezető alakja, aki a Fekete Házban mondott beszédet a szovjetek által végrehajtott és egészen 1989-ig elhallgatott népirtás kapcsán rendezett Katyn-kiállítás pénteki megnyitóján

.

A SZEGEDma.hu Katyn örökségéről és a rendszerváltás eltorzulásáról beszélt a neves politikussal.

- A megszállt Lengyelország területén a több helyszínen végrehajtott szovjet kivégzéseknek közel 22 ezer áldozata volt, többségükben lengyel tisztek, akiket a Szovjetunió a kommunista ideológiára különösen veszélyesnek tartott. E kiállítás a szembesülés, a múlt gyilkos rendszereinek a feltárása mellett milyen aktualitásokat hordozhat még?

- Egyrészt azt, hogy háborúban vérengzést jelent a népirtás, mocskos gyilkosságot, békeidőben azonban egészen mást. Míg az előbbi esetben fel tudunk sorolni akár fejszés tömeggyilkosságokat, kínzásokat, géppisztolyos kivégzéseket, akasztásokat, gázosítást, addig ma iskolabezárásokkal, etnikai tisztogatással: betelepítéssel, kitelepítéssel, alapvető nemzeti jogok betiltásával, és más lélekgyilkosságokkal bizonytalanítanak el embereket identitásukban. Ez egy lassú, családok és más szoros kapcsolatban élő közösségek bomlasztása: tehát népirtás.

- De nem mindenki veszi ezt észre, és gyakran nem is így látják a helyzetet.

- Itt bizony komoly felelőssége van a politikának és mindnyájunknak. Hiszen ha egy focimeccsen, Dunaszerdahelyen brutálisan verik a magyar szurkolókat, engem is vernek. Ha a Vereckei-hágón túl meggyaláznak egy emlékművet, engem is meggyaláznak. Ha a köztársasági elnököt megszégyenítik a határon, engem is megszégyenítenek. Ha a Vajdaságban megszúrnak egy délvidéki magyart, rajtam is sebet ejtenek. Abban segít tehát a múlt dokumentumainak feltárása, az egykori borzalmak megismerése, hogy a jelen iszonyatait is észre vegyük, érzékenyek legyünk rá, még akkor is, ha a csomagolásuk szebb, nem olyan durva, érdes a felületük, mint a katyin-i dosszié.

- Sokan mondják, hogy talán azért folyhat tovább az ön által említett „becsomagolt" népirtás, mert nem történt igazi rendszerváltás. Ön ott volt a rendszerváltás hajnalán, mikor neves magyar értelmiségiek megfogalmazták: itt az ideje, hogy Magyarország egy demokratikus állam legyen. Hol történt elhajlás?

- Én nagyon határozottan mondom magának, hogy igenis volt rendszerváltás. Bár mostanában politikai divat lett ezt egyszerűen csak negálni. Viszont aki így tesz, téved. Rossz a rendszer.

- Azért ennél bonyolultabb lehet a dolog, igaz? A „rossz a rendszer" kifejezés is módi a közbeszédben.

- Igen, viszont engedje meg, hogy elmagyarázzam, mitől lett rossz, és mindjárt világos lesz önnek, hogy mi a mélysége az általam használt kifejezésnek. Mindenkinek volt egy álma, egy vágya, egy képe, hogy milyen legyen az elkövetkező rendszer. Nekünk is volt az MDF-el Lakitelken. És erre létrejött egy program is, csak ahhoz kétharmados többség kellett volna a parlamentben... Nem szeretem, mikor

Antall Józsefre

hivatkozva idézik, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Ha én Lakitelken ezzel az ötlettel előállok, nem tudom hányan hagytak volna faképnél. Könnyen elfelejtjük, hogy mennyire bizonytalan volt az európai helyzet, mennyire nem volt partner a nyugat akkoriban, és bizony az értelmiség nagy része is cserbenhagyott minket a rendszerváltás után. Nem feltétlen gyávaságból. Egyszerűen egy idealisztikus kép élt bennük, hogy most majd jönnek a profi politikusok, és ők, akik eddig segítették a változást 1987, -88, -89-ben vissza akarnak térni szakmájukhoz, és egy szabad világban végre rendesen dolgozni. Az orvos praktizálni, a másik közgazdászként keresné a kenyerét, a harmadik tanítani akart. Szépen kihúzódtak a közéleti változásokat előkészítő mozgalmi körből, és helyükre megérkezett a siserehad, a gátlástalan szerencselovagok tömege. És a mai napig a tisztességes közéleti szereplők és a gátlástalan fehérgalléros bűnözők küzdelme folyik, amit ráadásul a média fel is erősít. Ebből lett a rossz rendszert kialakító politikai közeg.

- És mikor lehet végre bizakodni? Hiszen az elmúlt néhány év politikai közegére minden mondható csak az nem, hogy demokratikus, és a nemzetet szolgálta, nem is beszélve a jelenről.

- Szerintem soha nem volt ilyen kedvező helyzet egy radikális változásra, mint most. Radikális változás alatt egy olyan nemzeti elkötelezettséget, határozottságot, egy európai viszonylatban is öntudatos, Kárpát-medencei magyar érdekképviseletet értek, ami eddig teljesen hiányzott a közéletből.

- Meg lehet ezt valósítani?

- Igen, persze nem kizárólag nyomorgatásokkal, folyamatos megszorításokkal, pénzelvonással, csomagokkal, különféle ráolvasásokkal kell az újfajta rendszerváltoztató folyamatot elindítani, hanem rendet kell tenni. Nagy a rendetlenség. Amikor néhány ezer bűnöző rettegésben tart tízmillió embert, ott nagyon nagy baj van. Most húsz év tapasztalata végre megedzett bennünket, és olyan kapcsolatrendszerek jöttek létre az országban, önkormányzatokban, különböző szervezetekben, amit egy új nemzedék vezet. Aki rendet akar. A fiatalok, akiknek többsége elkötelezett és szakmailag is hiteles. És ebből a közegből, egy szabad választást követően kinőhet az az elit, amelyik egy olyan társadalmi, közigazgatási, erkölcsi rendszert valósít majd meg, amelyet annak idején Lakitelken mi elképzeltünk.