Kozma József: „A tisztességes közélethez párbeszéd kell”



Kozma József mint
az MSZP szegedi szervezetének pénteken újraválasztott elnöke első sajtótájékoztatóját tartotta meg hétfő délelőtt a Belvedere-ben. A régi-új elnök a párt politikájának irányvonalairól, a szegedi szocialisták 2009-es feladatairól tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit.
A párt helyi szervezetének vezetője kiemelte, hogy első és legfontosabb feladatuk szövetségeseikkel együtt, hogy a baloldali többségű önkormányzatot megfelelően irányítsák olyan konkrét politika mentén, amely minden esetben Szeged érdekeit, értékeit állítja a középpontba.
Kozma (képünkön)
a pénteki gyűléssel kapcsolatban elmondta, hogy a tizenöt fős elnökség két új taggal bővült,
Rostásné Pópa Mária
és
Szénási Róbert
személyében. Az elnök szerint ebben a nehéz gazdasági helyzetben először is meg kell őrizni Szeged régióközponti szerepét, új értékek teremtésével - mint amilyen például az egészségügyi integráció és a hozzá kapcsolódó beruházások - stabilizálni a város helyzetét. Ennek érdekében a kistérségi társulás rendszerébe igyekeznek majd egyre több intézményt bevonni. Szükség van ezenkívül a politikai stabilitás fenntartására is az SZDSZ és az MSZP, illetve az őket támogató más képviselők között. Kozma arról is beszélt, hogy nagyon fontos a helyi és az országos politika szétválasztása. Nem lehet úgy szétszakítani ellenzéket és kormánypártot, mint ahogy az a parlamentre jellemző. „Tisztességes közélethez párbeszéd kell" - fűzte hozzá a politikus. „Ezért én itt a Tisza partján mindent meg fogok tenni. Az első dolgom az volt, miután megválasztottak, hogy a Fidesz szegedi szervezetének elnökét felkerestem - sajnos még nem sikerült őt elérnem." A SZEGEDma.hu kérdésére, miszerint fideszes politikusok éppen arra panaszkodnak, hogy a szegedi polgármester és az alpolgármesterek sosem keresik a párbeszédet velük, Kozma József azt válaszolta, hogy ha érdemi javaslatokat, és nem üres vádaskodásokat tesznek le az asztalra, akkor biztos leülnek velük beszélni.