Kihasználatlan termálenergia-kincsünk

Hazánk termálenergia-készlete óriási és szinte kimeríthetetlen, ennek ellenére csekély mértékben használjuk ki. A termálenergia Magyarország legjelentősebb megújuló energiaforrása, hiszen dinamikus termálvízkészleteink évi 1,6 millió tonna kőolaj fűtőenergiájának felelnek meg. Növelni kell a megújuló energiaforrások részesedését, az energiapolitika azonban még hiányzik. Technológiai innovációra volna szükség, például a geotermikus energiafelhasználás bővítésére - állítják a szakemberek.

Megyénkben több településen is használják a termálenergiát változó sikerrel. Hódmezővásárhelyen például a használati melegvíz és a fűtési energia 75 százalékát biztosítják ezáltal, Mórahalmon pedig a gyógyfürdőt, az egészségházat és a polgármesteri hivatalt fűtik ily módon. Szegeden más a helyzet.

Básthy Gábor

, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója korábban a helyi lapnak kijelentette: gazdaságosabb a gázmotorokkal működtető gázfűtés. Legutóbbi megkeresésünkre nekünk is ugyanezt megerősítette, ő nem lát fantáziát a távfűtésre használandó geotermikus energiában, mert igen költséges a víz visszasajtolása. „Felfújt az egész téma, két percet se szánok az egészre, ilyen szabályozás mellett marhaság az egész, úgy ahogy van" - közölte telefonos megkeresésünkkor. Két felsővárosi és az újszegedi termálkút közül csak az utóbbi működik csekély kihasználtsággal. „Üvegházakban jó a termálvíz" - véli Básthy -, „ahol ki lehet engedni a szabadba, esetleg egy pusztában gyógyvíznek." A vásárhelyi példára való akkori hivatkozásunkat Básthy azzal hárította, lehet, hogy ott működik a rendszer, de drágább is a távhő, mint Szegeden.

Kurunczi Mihály

, a vásárhelyi távhőszolgáltató egykori igazgatója és a Magyar Termálenergia Társaság elnöke más véleményen volt, álláspontját bővebben is kifejtette. „A kérdés egyszerű, de röviden megválaszolni, hogy közérthető is legyen, lehetetlen" - állította.

„Nyomorgatott" távhőszolgáltatók"?

Mint mondta, az ezredforduló táján gyűrűzött igazán be hazánkba is a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés technológiája, amelynek gazdaságossága három pilléren nyugszik: viszonylag alacsony gázár, viszonylag magas (és biztos, kiszámítható) áramátvételi tarifa és minél nagyobb kihasználtság (magas üzemóraszámú gépüzem). A mesterségesen alacsony szintű lakossági gázártól „nyomorgatott" távhőszolgáltatók többsége szinte kizárólag a kogenerációban (két különböző energiafajta - villamos és hő - előállítását jelenti, mely megvalósulhat gázmotorral és turbinával) látta költségcsökkentési lehetőségét, hiszen a fenti pillérek viszonylag kedvezően álltak. Ráadásul ez idő tájt még messzinek tűnt EU-s csatlakozásunk, a vele járó szigorodó környezetvédelemmel együtt. Igaz a lassú, de biztos gázárnövekedés, a kedvezményes áramátvételi árhoz kötött gázmotor hatásfokkal való „jogszabályi játszadozás", vagy ezen átvételi tarifa 2010-ig való deklarálása előrevetítette a projektek gazdaságossági bizonytalanságát, de ezt az érzést gyorsan elnyomta a gázmotorra hirtelen felépült iparág és lobbija. Mivel az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatók többsége nem rendelkezett a kogeneráció megvalósításához szükséges saját forrással, jellemzővé vált a „harmadik feles" finanszírozás, ami egyrészt igen szerény hozadékot engedett a távhőszolgáltatónak, hiszen a projekt eredményének döntő hányada a befektetői tőke megtérülését kell hogy szolgálja, másrészt a futamidő végére - mikorra a nagy haszon is jelentkezhetne a távhőszolgáltatónál - gyakorlatilag le is amortizálódik a berendezés. Az újrakezdést pedig már ellehetetlenítik a nevezett pillérek megingásai: a gáz ára előbb-utóbb a ráfordításarányos piaci helyére kerül, a villamosenergia-liberalizáció sem segíti az átvételi árak stabilizálását, és a környezetvédelem sem preferálja a többlet gáz elégetéséből származó többlet káros emissziót a városok légterében.

A vásárhelyi példa

A geotermia hasznosításával viszont - nyilván ott, ahol a geológiai adottságok, mint például a Dél-Alföld szinte minden városában, ezt lehetővé teszik - éppen fordított a helyzet: a gázár növekedésével egyre versenyképesebb, a támogatások egyre inkább a megújulók felé nyílnak meg, és a „lefűtött" fluid visszatáplálásával abszolút környezetbarát, emissziómentes hőenergiát biztosít. Ráadásul alattunk van, a mienk, és nem lehet külhonban elzárni a csapját! Hasznosítási technológiája összetettebb és körültekintőbb feladat, mint a gázmotoré, hiszen hatásfoka a kitermelt víz hőfokának minél szélesebb felhasználásával van egyenes arányban. Így már a tervezéskor fokozott figyelmet igényel, hiszen egy-egy termálkút a hőpiac függvényében az 1,5 MW-tól a 9 MW-ig képes hőteljesítményt produkálni még Magyarországon is. Hódmezővásárhelyen a távhőt követő másodlagos hőhasznosítók a városi közintézmények (kórház, hivatal, gimnázium, Fekete Sas stb.), harmadlagos a fedett uszoda és a medencevizek hőntartása, negyedleges pedig az uszoda körüli közterület fagy- és hómentesítése. Végül az immár sokszor lefűtött termálvizet az 1700 m mély kútba sajtolják vissza. Ami pedig a visszasajtolás „fetisizált" költségeit illeti, Hódmezővásárhelyen 10. éve működik sikeresen, alacsony nyomásviszonyok (2-4 bar, 40-50 m3/h) mellett a visszasajtolókút és az üzemeltetés költségei nem érik el a használt vizek felszíni elengedésével járó vízkészlet-járulék összegét. Vagyis vagy járulékot kell fizetni, vagy vissza kell sajtolni. A bekerülés ugyanannyi! És a visszasajtolással elkerülhetők az újonnan bevezetett környezetterhelési díjak és felszíni vizek szennyezési bírságai, amelyek egyébként sok-sok millióra rúghatnak.

Költséghatékonyabb a termálenergia

Az elmondottak tükrében évekig mégis miért nem volt olcsóbb a termálvizes vásárhelyi hődíj a szegedinél? Egyrészt, mert mindig sántít két különféle rendszer direkt összehasonlítása: más méretek, más fajlagos mutatók, más költségszerkezet, más várospolitika, más ármechanizmus, más fejlesztési lehetőség és stratégia, más támogatási rendszer stb. Másrészt a vásárhelyi geotermikus közműrendszer megvalósításához is szükség volt külső forrásra, amelynek törlesztése egy időre elviszi a képződő haszon egy szeletét. Harmadrészt mint látható, a termálenergiának csak egy része hasznosul közvetlenül a távhőrendszerben, így a haszonból ennek megfelelően részesül. A többi, például az uszoda költségmegtakarításaként jelenik meg az önkormányzat számára. Továbbá az önkormányzat eddig úgy döntött, hogy a haszon egy részét egyéb fontos közösségi fejlesztések forrásánál veszi figyelembe. Ezeken túl, tekintettel arra, hogy egy termálenergia-ellátó rendszer - szemben egy gázmotoros projekt 15 éves élettartamával - több emberöltőre épül, várhatóan néhány éven belül a vásárhelyi távhődíjakat is „előzni" fogja a szegedi.

Szeged nem él az adottságaival

Pedig a szegedi geológiai adottságok jobbak, mint a többi megyei városé: melegebbek a kinyerhető, jó minőségű vizek, és szélesebbek a hőpiaci lehetőségek. A Szegedi Hőszolgáltató Kft. igazgatója szerint nincs jövője a geotermiának a szegedi távhőszolgáltatásban, és az „utolsó mohikán" újszegedi termálkút vize 850 lakás hőigényét 20 százalékban fedezi, majd a Tiszába kerül. A hódmezővásárhelyi hasonló paraméterű Mátyás utcai termálkút a körülötte levő lakótelep 600 lakásának hőellátását 99 százalékban biztosítja, majd ugyanaz a víz - 2 km-rel odébb - 100 százalékbam kifűti a fedett uszodát és még ezt követően (de a fagytalanítási funkcióját megelőzően) tartalmaz annyi hőenergiát, amely a tervezés alatt álló fedett élményfürdő hőigényének elegendő lesz. Természetesen a távhőrendszert ebből csak az első lépcső érinti... A többi „csak" a város haszna lesz. A lehetőség Szegeden is adott, hiszen például a sportcsarnok és a sportuszoda nem nagy kerülő a Tiszába vezetés előtt. A Székely sori kút hatékonyságának fokozása pedig oly mértékben növelné létjogosultságát, hogy egyszer még a jövőbemutató visszasajtolásra is lehetne gondolni a Tisza szennyezése helyett. Természetesen mindez túlnő a hőszolgáltató érdekein, ez városi figyelmet igényelne.

Legértékesebb kincsünk: az ivóvíz

A távhővel ellátott lakások azonban a fűtésen kívül használatimelegvíz-szolgáltatásban is részesülnek. Hideg ivóvízből, támogatott lakossági gázzal mindez nem olcsó mulatság. Hódmezővásárhely 3000 távfűtött lakásába juttatják el az 1000 m körüli mélységből felhozott 40-50 fokos ivóvízminőségű termál használati melegvizet, ami a jelenlegi gázárak mellett jóval gazdaságosabb a szegedi megoldásnál. A vásárhelyi rendszer környezetvédelmi előnyeit már nem is említve, viszont figyelemreméltó lehet a város hidegivóvíz-bázisának terheléscsökkenése, hiszen egyre többet hallani a nem is annyira távoli jövő legértékesebb természeti kincséről: az ivóvízről. A 2007-től bekövetkezett gázárrobbanás jelentősen megváltoztatta a helyzetet. A korábban valóban drágább vásárhelyi távhő lényegesen olcsóbb lett a szegedinél, és teljes mértékben beigazolódott Kurunczi úr prognózisa. A közelmúltban Vásárhelyen újabb termálkör termálkútját adták át, amelyre rákapcsolták az új üzletközpont fűtését és melegvízellátását. A rendszer jó, működik, s mint a fentiekből is kitűnik, ma már nemcsak Vásárhelyen éri meg a geotermiát hasznosítani. Talán ezt is érdemes lenne például Szegeden fontolóra venni.

tuti