Hírzóna

Kezdődik a vasúti pálya korszerűsítése

Kezdődik a vasúti pálya korszerűsítése

A vasúttársaság a felújítás idejére az utasok és a lakosság türelmét és megértését kéri.

2024. szeptember 26., csütörtök
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Kezdődik a vasúti pálya korszerűsítése

A MÁV saját forrásaiból valósul meg az a szeptemberben kezdődött beruházás, melynek során felújítják a Miskolc és Mezőkeresztes–Mezőnyárád közötti vasúti pályát, közölte a vasúttársaság csütörtökön.

A MÁV weboldalán is elérhető tájékoztatás szerint ez a beruházás tartalmi értelemben már része az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett ötpontos akcióterv infrastruktúra-felújítási fejezetének. 

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 kilométeren megszűnik a sebességkorlátozás és akár 5 perccel rövidülhet a menetidő is. A kivitelezés teljes költsége a MÁV saját forrásából mintegy 18 milliárd forint – tették hozzá. A felújítás részleteit ismertetve azt írták: mintegy 27 kilométernyi teljes szakaszon két ütemben, éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek és a munkagépek, berendezések, eközben hajnaltól éjszakáig egy sínpáron biztosítják folyamatosan a vonatok haladását, míg a másikon ütemezés szerint zajlik a kivitelezés, éjszakánként azonban mindkét vágányon folyik a munkavégzés, hogy december 4-ig határidőre elkészüljön a pályarekonstrukció. 

Az első fázisban október 18-ig Miskolc – Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítják fel a bal oldali vágányt, ugyanakkor éjszakánként Miskolc és Nyékládháza között a másik vágányon is szünetel a forgalom.

Az október 19. és december 4. közötti időszakban Mezőkeresztes–Mezőnyárád és Emőd között napközben a bal vágányon dolgoznak a munkagépek, éjszakánként pedig a másik vágányon a felújításhoz szükséges anyagokat, gépeket szállítják. A nappali időszakban a munkavégzéssel érintett részek mellett az ott dolgozók biztonsága érdekében a vonatok csak egy vágányon és több szakaszon sebességkorlátozás mellett közlekedhetnek, így óránként és irányonként napközben csak egy-egy vonat közlekedése oldható meg. Az ezzel járó jelentős menetrendi módosítás miatt az utasoknak a több mint három hónapos vágányzár ideje alatt hosszabb eljutási időre kell számítaniuk. 

A MÁV a felújítási munkafázisokhoz igazodva jelentősen módosította a távolsági – intercity, interrégió, nemzetközi – vonatok és a személyvonatok közlekedési rendjét a Budapest–Miskolc fővonalon, ezért azt tanácsolják, hogy aki erre utazik, mindenképpen tájékozódjon előtte.

 Az utasok a módosított menetrendekről az állomások, megállóhelyek, vonatok kijelzőin, plakátokon és hangosbemondókon, továbbá az értékesítési csatornákon és a MÁV online felületein is tájékozódhatnak. A vasúttársaság a felújítás idejére az utasok és a lakosság türelmét és megértését kéri.

Nyitókép: Illusztráció Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.