Hírzóna

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel

Testvére osztotta meg a hírt

2024. szeptember 29., vasárnap
Elhunyt Karsai Dániel

Az ügyvéd halálos beteg volt és az aktív eutanázia jogát szerette volna elismertetni.


Szombaton este 47 éves korában meghalt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki három éven át küzdött a gyógyíthatatlan ALS-betegségével – írja a 24.hu. nyomán a Mandiner. Nevét akkor ismerte meg igazán az ország, amikor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, hogy eutanáziához folyamodhasson.

Követelése sok vitát váltott ki. A bíróság idén júniusban nem Karsai javára döntött, az ügyvéd ezek után fellebbezett, amelyet az EJEB szeptember 2-án elutasított.

Karsai Dániel halálának hírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán:

Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALS-sel. Mindig velem, velünk leszel, Bro Imádlak!.

A Haszon című gazdasági havilap 2016 végi különszámában a 100 legjobb magyar ügyvéd közé sorolták. A túrázás és a futball mellett tizenegy éven át gyakorolta a dzsúdzsucu nevű küzdősportot is – írják.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.