A szlovén rendőrök a héten letartóztattak két embercsempészt, akik autóval menekültek a hatóságok elől, és az egyik egy étteremnek, a másik egy teherautó platójának ütközött - közölte a rendőrség szerdán.
A közlemény szerint a hatóságok kedden reggel Délkelet-Szlovéniában egy bosnyák rendszámú gépkocsit próbáltak ellenőrizni, amelyet egy 27 éves férfi vezetett, de nem állt meg. A férfi a nagy sebesség miatt elvesztette uralmát a gépkocsi felett, és Vinica településen egy étterem falának ütközött, majd megkísérelt gyalog elmenekülni a helyszínről. Az autóban a rendőrök kilenc szíriai állampolgárra bukkantak, akik illegálisan léptek be az országba.
A Novo Mestó-i rendőrség nem közölte, vannak-e sérültek.
Még aznap késő este a ljubljanai rendőrség Vic városrészben megpróbált megállítani egy gépkocsit, de a sofőr a körgyűrűre, majd a Primorska autópályára hajtott nagy sebeséggel. A gépkocsivezető három utasával mintegy 20 kilométert tett meg az autópályán, majd Lom pihenőhelynél lekanyarodott, és az autóval egy kamion pótkocsijának hátuljába csapódott.
A 21 éves sofőr mellett - aki érvényes jogosítvány nélkül vezetett - mindhárom utas megsérült, egyikük súlyosan.
Az autót egy nappal korábban Ljubljana Siska nevű városrészéből lopták el - közölte a ljubljanai rendőrség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.