Hírzóna

Új lőszergyár került átadásra

Új lőszergyár került átadásra

Mostantól Magyarország önellátó lesz a 30 milliméteres lőszergyártás terén

2 órája
Új lőszergyár került átadásra

Mostantól Magyarország önellátó lesz a 30 milliméteres közepes kaliberű lőszergyártás terén, amely nemcsak a Lynx-ekhez, hanem más, NATO által használt harcjárművek toronyfegyverzetéhez is alkalmazható, így egyúttal fontos exporttermékként is megjelenik - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Várpalotai Védelmi Ipari Komplexum lőszergyárának hétfői ünnepélyes átadásán.

 

 

Hangsúlyozta továbbá, hogy Európában kevés olyan színvonalú lőszergyár működik, mint a várpalotai, amely a magyar hadiipar egyik ékköve, amely a Zalaegerszegen gyártott és az elmúlt héten átvett, első páncélozott gyalogsági harcjárműhöz is fog lőszereket gyártani.

A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a hadilőszereket előállító várpalotai hadiipari komplexum valóban a kor színvonalán álló, modern technológiájával és infrastruktúrájával biztonságos és kiszámítható működésével garantálja a hatékony hadiipari ellátás színvonalát, mindemellett a környéken élők biztonságát is. Külön kiemelte a miniszter, hogy  a gyár működése hozzájárul a magyar gazdaság fellendítéséhez és emellett új munkahelyeket teremt. Hozzátette: a jövőben mintegy 50 munkavállaló foglalkoztatása valósul meg az üzemben, de a későbbiek során a termelés felfutásával több százra tehető majd az itt foglalkoztatott dolgozók létszáma.

A honvédelmi miniszter szerint a több mint két éve tartó orosz-ukrán háború megmutatta, hogy 

nincsen más fontosabb, mint az, hogy minden eszköz rendelkezésre álljon nemzetünk számára egy esetleges konfliktus esetén a harc eredményes megvívásához. A csúcstechnológia elengedhetetlen, de nem feltétlenül elégséges ahhoz, hogy sikeresen lehessen háborúzni, de ha van lőszer, akkor van a sikernek alapja is

- fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy vélekedett: Európa felismerte, hogy nem tétlenkedhet, hanem újra kell építenie teljes védelmi-ipari képességeit, és ezen belül kiemelten a lőszergyártást is előtérbe kell helyezni. Mint mondta, az Ukrajnának lőszert és fegyvereket szállító európai országok tevékenysége azt eredményezte, hogy a stratégiai lőszerkészletek jelentősen lecsökkentek és az európai védelmi ipar alig tud lépést tartani a növekvő igényekkel.

A miniszter megjegyezte, hogy Magyarország "európai uniós barátai és szövetségesei előtt" jár, mivel a várpalotai komplexum megépítésének tervei már jóval a háború kitörése előtt készen voltak, így ennek következményeként hazánk a megfelelő partnerekkel és szövetségesekkel viszonylag gyorsan a végrehajtás útjára lépett. Ez azt eredményezte, hogy hazánkban olyan védelmi ipar kezd kialakulni új, high-tech tudást bevonzó magyar munkaerőnek otthont és munkát adó gyárak formájában, amelyek nagymértékben csökkentik Magyarország katonai függőségét.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a várpalotai üzem további elemekkel is bővül a következő hónapokban és években, így a háború hatására talán a legjobban hiánycikké vált, 155 milliméteres tüzérségi lőszereket is gyártják majd a 120 milliméteres harckocsi lőszerek mellett.

Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy világméretű exportot terveznek nemcsak a közepes kaliberű lőszerek tekintetében, hanem a 155 milliméterig terjedő kaliberekre is. Jelezte, hogy évente több, mint 240 ezer harckocsi lőszert - és milliós darabszámot kisebb kaliberek esetében - tudnak majd Várpalotán gyártani, ezzel Magyarországnak komoly részesedése lesz a világ lőszergyártásában. Megemlítette, hogy a 30 milliméteres lőszergyár egy 300 millió eurós beruházás, de a Rheinmetall vállalat - a német-magyar vegyesvállalaton keresztül - összesen félmilliárd eurót fektet be Várpalotán, hiszen hatalmas, 54 milliárd eurós megrendelési állományuk van, és ezt kell kielégíteniük a jövőben.

Kontrát Károly a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy vélte, Várpalota életében új fejezet indul nemcsak az új munkahelyek megteremtésének nyomán, hanem az infrastrukturális fejlesztések miatt is, amelyekre a Kormány 24 milliárd forint nemzeti forrást biztosít. Szerinte a teljes program megvalósulása után a gyár hasonló szerepet tölthet be, mint annak idején a szénbányák tették a térségben.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota város polgármestere szintén üdvözölte, hogy a város a magyar védelmi ipari területek között az egyik legfejlettebb ökoszisztémát biztosítja a térség számára, így biztosítva mind a város, mind pedig a tágabb értelembe vett régió fejlődését.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.