Hírzóna

Év Szállodája díjat nyert egy mórahalmi hotel

Év Szállodája díjat nyert egy mórahalmi hotel

Egy dél-alföldi kisváros hotele is lehet fontos szereplője a hazai szállodaiparnak

Kovács György
2024. március 10., vasárnap
Év Szállodája díjat nyert egy mórahalmi hotel

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az idén januárban ismét meghirdette az Év Szállodája pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai partnerségében. A díjakat pénteken adták át a fővárosban.

A mórahalmi díjnyertes, Elixír Medical Wellness Hotel.
A mórahalmi díjnyertes, Elixír Medical Wellness Hotel.

 

A szövetség 2013-ban azzal a céllal hívta életre a pályázatot, hogy a szektor kiemelkedő szállodáit példaképként állítsa az iparág elé és a vendégek figyelmét is felhívja a magas minőségű szolgáltatásokat kínáló hotelekre.

A zsűri az értékelésnél a szállodák kínálati színvonala mellett figyelembe vette egyebek mellett az üzemeltetést segítő innovatív fejlesztéseket és a versenytársakhoz viszonyított piaci teljesítményt is.

A fővároson kívüli 3 csillagos kategóriában idén a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotel nyert.

Berta Zsolt igazgató a Móra-Net Televíziónak elmondta elmondta, mérhetetlenül büszkék arra, hogy az Elixír az elmúlt 9 évben meg tudta őrizni piacvezető helyét, és továbbra is kimagasló minőségű szolgáltatásokat nyújt. 

Az Év Szállodája díj visszaigazolás számunkra. Megerősítés, hogy egy dél-alföldi kisváros hotele is fontos szereplője a hazai szállodaiparnak, és hogy a magas szintű teljesítményünket a szakma is elismeri. Azt gondolom, hogy mindez csapatmunka eredménye és közös siker. Hálásan köszönöm kollégáimnak, az Elixír kiváló csapatának és minden együttműködő partnerüknek!

Az Év Szállodája 2023 cím nyertese az 5 csillagos kategóriában a Hilton Budapest lett. A fővároson kívüli 4 csillagos „full service” kategóriában a Thermal Hotel Visegrád, míg a Budapest 4 csillagos „limited service” kategóriában a Hotel Vision Budapest nyert. Budapest 3 csillagos „limited service” kategóriában pedig a Bo18 Hotel kapta a díjat.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.