Hírzóna

Több bringát is ellopott a szegedi tolvaj

Több bringát is ellopott a szegedi tolvaj

2018. október 4., csütörtök
Több bringát is ellopott a szegedi tolvaj

Három kerékpárt és egy táskát lopott el egy szegedi férfi. Térfigyelő kamerák buktatták le.

A férfi szeptember 20-án délután egy szegedi lépcsőházból vitt el egy lezárt biciklit, két napra rá pedig egy üzlet előtt hagyott kerékpár kosarából egy táskát emelt el, benne a tulajdonos irataival, pénzével és telefonjával. A bejelentéseket követően a nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapították a feltételezett elkövető kilétét, majd szeptember 29-én elfogták és előállították. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmények elkövetését. Elmondta azt is, hogy a telefont és a kétkerekűt eladta, sőt további két bicikli ellopását és értékesítését is bevallotta. A 43 éves Sz. Krisztián ellen közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettének, illetve dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.