Hírzóna

Illegális favágókat kaptak el Balástyánál

Illegális favágókat kaptak el Balástyánál

2018. október 5., péntek
Illegális favágókat kaptak el Balástyánál

A tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül akác és kőris fákat vágott ki és vitt haza Balástya külterületről négy férfi. A rendőrök tetten érték őket.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába október 4-én érkezett a bejelentés arról, hogy a település határában, a vasúti sínek mentén, idén szeptemberben több alkalommal valaki fát vágott ki, majd azokat elvitte. Az információ a szolgálaton kívül levő balástyai körzeti megbízotthoz is eljutott, aki azonnal a helyszínre sietett. Ekkor észlelte, hogy négy személy a vasúti sínek mentén fákat vágott ki és a rönköketéppen utánfutóra pakolják. A rendőr éskiérkező kollégáia két szatymazi és két csólyospálosi férfit kérdőre vonták, majd elfogták és előállították őket. A feltételezett elkövetők ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.